Móra Ferenc: Királyok könyve

Létrehozás: 2009. február 10., 15:38 Legutolsó módosítás: 2009. február 10., 15:40

SZEREPLŐK:

                        Király,

                        Főudvarmester,

                        Főkamarás,

                        Főajtónálló,

                        Főszakács,

                        Kiskukta.

KIRÁLY: (sír)

                        Brühühü...brühühü...Oda vagyok, jaj nekem!

                        (Az udvaroncok néma sorfalára tekint, toppant, majd más hangok folytatja)

                               Sírok.

 

FŐUDVARMESTER: (Főkamaráshoz)

                        Őfelsége sír!

 

FŐKAMARÁS: (Főajtónállóhoz)

                        Őfelsége sír!

 

FŐAJTÓNÁLLÓ: (Főszakácshoz)

                               Őfelsége sír!

 

FŐSZAKÁCS: (Kiskuktához)

                        Őfelsége sír!

 

kiskukta: (továbbadná a szót)

                        Őfelsége...

                        (Észreveszi, hogy őutána már senki nem következik, visszafordul a Főszakácshoz, de                                                   akkor már ...)

 

valamennyien: (kórusban mondják a kiskukta felé fordulva)

                        Őfelsége sír!

                        (A Kiskukta selyemkendőt húz elő, odaadja a Főszakácsnak, Főszakács odaadja a                                                       Főajtónállónak, ő odaadja a Főkamarásnak, ő a Főudvarmesternek, a Főudvarmester                                               odalép a Királyhoz és letörli könnyeit.) 

 

király: (Miután a Főudvarmester visszalépett a sorba, végigtekint az előkelő talpnyalókon, s újra kitör                                      belőle a zokogás)

                        Brühühü...brühühü...

                        oda vagyok, jaj nekem...Elfogyott a kenyerem!

 

főudvarmester: (előlép)

                        Uram, királyom, életem, halálom...

 

király: (leinti)

                        Ez csak a héja, bévül meg üres. (mutatja)

                        Mit egyen egy király, ezt mond meg füles!

 

főkamarás: (előlép)

                        Kimondom kereken, kegyelmes Királyom...

 

király: (leinti)

                        Kalácsot hozzatok...a kalácsot kívánom! Hamar a péktől egy kalácscipót.

                        Bele foszlós legyen, héja mint a selyem!

 

főajtónálló: (Kitárja az ajtót és a Főszakácshoz)

                        Fáradjon kegyelmességed, keresse fel a péket.

 

főszakács: (Kiskuktához)

                        Usgyi a pékhez...szedjed a lábod, hozd a kalácsot!

 

kiskukta:

                        Izibe itt termek.

                        (Méltósággal a Főajtónállóhoz, aki vele már korántsem olyan udvarias, mint az imént a                                             Főszakáccsal volt.)

                        Elhagyom a termet.

                        (Először lassan, méltósággal lépdel, majd futásnak ered. Az egyik ajtón kiszalad s már                                                tér is vissza lihegve a másikon.)

                        Van már kis-szék csak lába kék: uram Király, tisztel a pék.

                        Vékával meri a becsületed, mogyoróhéjjal a hiteled.

 

valamennyien: (Szörnyülködve csapják össze kezüket)

                        Felségsértés, árulás.

 

kiskukta: (Int nekik, hogy hagyják abba.)

                        Annyi már nála az adósságunk, hogy a harmadik szomszéd ajtaját is mind telekrétázta                         vele... 

 

király:

                        Hej, szegény világ, vetett ágy! Micsoda király vagyok én, ha nekem már a pék se ad               hitelbe.

                        (Int az udvaroncoknak)

                        Nos Főudvarmester, mi a mondókád?

 

főudvarmester:

                        Akasszuk fel a péket.

 

király:

                        Bolond beszéd, ki ád akkor kenyeret.

                        Mondjon bölcsebbet a Főszakács.

 

főszakács: (a király elé lép)

                        Tűrjük kerékbe, négyeljük fel, hámozzuk le, vágjuk fel.

                        Bontsuk belit, eresszük levit, paszírozzuk szét, süssük meg, faljuk fel.

 

király:

                        Szamár vagy fiam, Főszakács...Hadd halljuk akad-é ennél bölcsebb tanács.

 

kiskukta:

                        Felséges király uram...

 

valamennyien: (A Kiskuktára támadnak)

                        Elhallgass, Kukta, eredj a sutra!

 

főajtónálló:

                        Nem lehet egyebet tenni, máshol kell kenyeret venni.

 

kiskukta: (előbújik)

                        Felséges király uram...

 

valamennyien: (Rárohannak ismét az egyszál selyemkötős Kiskuktára, amikor a )

 

király: (közbevág)

                        Halljuk a Kuktát!

 

kiskukta:

                        Hátha kifizetnénk, ami a rováson van?

 

valamennyien: (szörnyülködve)

                        Felségsértés, árulás, szégyentelen árulás! Vasra vele...Vigyétek tüstént, vasra vele...

                        Vigyétek tüstént, vasra vele! 

 

király:

                        Hó...hó...hó...Helyén van az eszed, fiam.

                        (A többiekhez)

                        Mit tegyünk hát?

 

valamennyien: (újra felzúgnak)

 

főkamarás:

                        A legsötétebb tömlöc legmélyebb fenekére vessük!

 

király:

                        Hamar vigyetek a péknek egy erszény aranyat a ládafiából!

                        (Mindannyian rémült tanácstalansággal néznek egymásra. Senki nem mozdul, megmerevednek. A                           király türelmetlenül int.)

                        Száz arany pengőt, ragyogót, csengőt!

 

főudvarmester: (Összebúvik a többiekkel)

                        No, kegyelmes komáim, szorít ám a nadrág.

 

főkamarás:

                        Mondjuk azt, hogy elveszett a kamra kulcsa.

 

főajtónálló:

                        Az ajtót, ha kell, két szárnyra kitárom...

                        egyszeriben túl lehetünk hetedhét határon.

 

főszakács:

                        Süssünk ki valami okosat.

 

király:

                        Hamar az aranyat, hamar a kalácsot, üres hasú királyt ugyan már ki látott?

                        Brühühühü...

 

főszakács:

                        Őfelsége sír!

 

főudvarmester:

                        Elhallgass, oktondi...hadd sírjon a király...Inkább a király sírjon, mint mi sírjunk.

 

főkamarás:

                        Mondtam én, hízlald magad pukkadásig...Érted volna be kevesebbel. 

 

főszakács:

                        Elhallgass, világ tolvaja, hiszen te fölözted le a javát!

 

főajtónálló:

                        Az ám, meg a Főudvarmester!

 

főudvarmester:

                        A rubintos Főkamarás!

 

főkamarás:       

                        Az aranyos Főajtónálló!

 

főajtónálló:

                        De legfőképpen az ezüstös Főszakács! (rámutat)

                        Bűn nyomja a lelkedet!

 

főszakács:

                        Elhallgass te cifra rabló!

 

főudvarmester: (a Főkamaráshoz)

                        Nálad van a láda kulcsa!!!

 

főkamarás:

                        Magadnak mérted mindig a legtöbbet!!!

 

főudvarmester:

                        Én-e?

főszakács:

                        Talán én?

főajtónálló:

                        Vagy én?

főkamarás:

                        Te...te...meg te...

 

valamennyien: (egymásnak esve)

                        Ládakiforgató...Királyszomorító...Enyveskezű...Ország szégyene...(püfölik egymást)

 

király:

                        Brühühühühü...brühühühü...Abbahagyjátok tüstént már...Éhen haljon a király?

                        Főkamarás, vedd a kulcsot.

 

főkamarás:

                        Pardon grácia, uram, királyom...A kincsesláda kulcsát sehol sem találom... 

 

főudvarmester:

                        Elvitte a kánya!

 

király:

                        Eb aki bánja...nyíljon a láda...

 

főkamarás:

                        De ha nem lelem a kulcsát?...

 

kiskukta: (A Főkamaráshoz lopódzik, övéhez kap, megragadja a kulcsot.)

                        Se nem kanál, se nem lábos, se nem diós, se nem mákos...milyen furcsa...

                        ez bizony a láda kulcsa.

 

király: (örömmel)

                        Ez bizony a láda kulcsa...

 

kiskukta:

                        Itt van a kulcs...ott van a láda...

 

főkamarás:

                        Csitt kukta, elhallgass!

 

király:

                        Nosza rajta!

                        (A Főszakács oldalba könyökli a Főajtónállót, a Főajtónálló a Főudvarmestert, a                                                       Főudvarmester a Főkamarást.)

 

főkamarás: (A ládához vánszorog, kinyitja, belebámul, majd visszafordul a Király felé.)

                        A fejemnek grácia: üres a ládafia.

                        Nagy pénznek kis helye: csak azzal van tele.

 

kiskukta:

                        Ahá!...Ühüm!...Ohó!

 

király:

                        Hej túrótlan rétes, almástalan béles! Száz palotámban ezer a terem s nincs egy betevő                         falat kenyerem...Ezer szolgámon arany a ruha, csupán énrajtam rongyos a suba. Tenger                  jobbágyom, özön az adó, s nincs belőle se író, se savó! Kis balta, nagy foka, mi ennek                  az oka?

 

kiskukta: ( az udvaroncok felé)

                        Ahá!...Ühüm!...Ohó!...

 

főudvarmester: (dadogva)

                        Ez a kis görcs a fejét akárhogyan rázza...Hívom az udvari tudóst, az megmagyarázza.

 

király:

                        Bánja a kánya! Hulló könnyeim addig el nem állítjátok, ameddig a nincsnek okát nem             adjátok...brühühühü...brühühühühü...

 

főkamarás:

                        Uram király, az adó, úgy elolvadt, mint a hó.

 

kiskukta:

                        Hmmmm? Hm!

 

király: (A Kiskuktára pillant, majd visszafordul, legyint.)

                        Hiszi a piszi.

           

főajtónálló:

                        Verejtékből pergett az adó rakásra, hogy a nap rásütött, elszállt mint a pára.

 

kiskukta:

                        Hüüüüüü a kánya, ki a szárnyát rázza! Hü!!!

 

király:

                        Vak varjú látta, süket tyúk hallotta.

 

főszakács:

                        Tárva lám a drága láda zárja...kifutott a pénz belőle, mint a leves árja.

 

kiskukta:

                        Ejnye, ejnye, ó be kár! (Más hangon) Rossz a recept!

 

király:

                        Széles has, vékony ész...Brühühühühü...brühühühühühü...

 

valamennyien:

                        Őfelsége sír!

 

király: (hirtelen)

                        Csend! Nincs hát palotámban ki a sírót szánja, ki a nincsnek okát meg is magyarázza?

 

kiskukta: (Selyemzacskóból egy maroknyi lisztet önt elé.)

                        Van itt ész, hamar kész, uram király, ide nézz! Látod ezt a marék lisztet?

 

király:

                        Palacsinta, bukta, látom ám kukta! 

 

kiskukta:

                        No, uram, király, mire ez a lisztecske az én markomból a te markodba kerül, akkorra                         megtudod, hová lett az adó.

                        (A kiskukta szétnyitja a markát, és belehullajtja a lisztet a Főszakács tenyerébe.)

                        Tedd ami tiszted, add tovább a lisztet!

                        (Főszakács adja a Főajtónállónak, a Főajtónálló adja a Főkamarásnak, Főkamarás                                                  adja a Főudvarmesternek. Közben mindegyikük kántálja a mondókát: tedd, ami tiszted:                                          add tovább a lisztet.)

 

főudvarmester: (A lisztet, azaz a semmit most már szépen belehullajtja a Király kinyújtott tenyerébe.)

                        Alázattal végzem a tisztet, átadom a lisztet.

 

király: (Nézi a markát, látja a semmit, csóválja a fejét.)

                        Hallod-e Kukta, ebből se lesz bukta. (majd a többiekhez)

                        Mindnyájatoknak egész  marka lisztes, nekem már csak az ujjam hegye lisztes.

 

kiskukta: (Selyemkötőjével ezt a kis lisztet is letörli a király ujja hegyéről.)

                        Uram, királyom, itt láthatod magad, hova tűnik tenger adóaranyad.

                        Száz kézen elfolyik, egy szemig elkopik.

 

király:

                        Ahá!...Ühüm!...Ohó!...(Nagyot ugrik)

                        Értem már a dörgést, hadd teszek hát törvényt...Kifelé mind a sok naplopó, ajtónálló,                         tenyérnyaló!...Rabló, zsivány, gazember, tolvaj. Lepjen a rüh el, a tetű, kosz, ótvar!!!

                        Hess, hess! Kifelé mind, tágasabb odakint! (A Főkamarás után kap.)

                        Megállj csak, hé, ne olyan sietve, nem való ez a kulcs épp a te övedbe!

                        (Letépi a kulcsot, a Kiskuktához fordul.)

                        Fiamnak mondom, te viseld a gondom! (Nevet)

 

kiskukta: (Átveszi a kulcsot)

                        Adó többé el nem olvad, király többé nem tart tolvajt...

                        Lesz kalács, bukta, vigyáz majd a kukta!...

 

 

vége

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben