Id. Hafenscher Károly: Megtérés – naponta!

Létrehozás: 2009. október 19., 18:04 Legutolsó módosítás: 2012. február 06., 13:15

Reformáció ünnepének közelében evangélikus sajátosságunkra emlékezünk Luther 95 tételének első mondatával: „Amikor Urunk azt mondta, térjetek meg, azt akarta, hogy tanítványai élete naponkénti megtérés legyen”. A megtérés kifejezést reformátorunk napi bűnbánatként értette (tut Busse). Id. Hafenscher Károly írása.

Id. Hafenscher Károly: Megtérés – naponta!

Fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

A magyar nyelvben a „térjetek meg” felszólítás elsősorban irányváltozást jelent, ami megfelel az Ószövetség eredeti szavának is: forduljatok meg, térjetek haza, ne távolodjatok, hanem közeledjetek Istenhez és embertársaitokhoz. Prőhle Károly professzor 1983-ban ezt írta: „Luther négy hitvallása tartalmilag ugyanaz. Hívő bizonyságtétel arról, hogy ha megtérünk, és Isten felé fordulunk, mert Isten megragadott minket, akkor Ő még egyszer megfordít bennünket embertársaink felé, hogy javukért és üdvösségükért élve Neki szolgáljunk”. Valóban az elveszett fiakról szóló példázatban mindketten helyileg és személyileg eltávolodtak Atyjuktól és egymástól. Nemcsak az úgynevezett tékozló fiú, hanem bátyja is.  Szükségük volt megtérésre. Az egyiknek kanyargós, sokféle vargabetűt leírt közelmúltjából hazatérésre, hogy újra édesapja otthonában legyen. A másiknak, aki atyja közelében élt és mégis elidegenedett tőle, megtérésre úgy volt szüksége, hogy szerető édesapjához és tékozló testvéréhez egy időben kellett otthonában megtérnie. A gyermekeit szerető édesapa tágszívűsége lehetővé tette, hogy a két elveszett fiú újra otthon legyen, az egyik cégéres bűneiből, a másik irigységéből, önzéséből találjon valóban haza. Az egyiket honvágy hajtotta, a másikat atyja bíztatta örömre. Rendbejött egy családi kapcsolat! A példázatot értve, érezzük Jézus szeretetre hívogató, mindkét gyermeknek megtérő fordulatát igénylő irgalmas mondanivalóját.  Luther nem szerette ezt a példázatot, mert szerinte hiányzott belőle a kereszt motívuma. Valószínűleg sohasem prédikált róla. Úgy érzem, hogy a haláláig irgalmas szeretetet, megértést, bűnbocsátó evangéliumát hirdető Jézus áll itt is a középpontban. A két fiú hazatalálásáról van szó, különböző úttal, de azonos eredménnyel. Az elveszettek újra helyükre kerültek, valóban otthonra találtak.

Sajátosan lutheri felfogásunk a megtérésre hívással kapcsolatban a naponta szó hangsúlyozása. Luther igénye, hogy naponta tartsunk bűnbánatot: minden nap meg kell térnünk. A szekularizálódott embernek éppen úgy, mint a vallásos hívőnek. Amikor kinyitom reggelenként a Szentírást, imádkozom és énekelek, akkor magamtól Jézushoz térek, saját gondolataimtól az Ő gondolataihoz. Észreveszem, hogy az Ő gondolatai egészen különböznek az én kívánságaimtól, és az Ő útjai mások, mint az én tervezett útjaim napi programomban,  én pedig szeretnék a magam útján járni, és a magam feje szerint gondolkodni, hiszen felnőtt vagyok, s talán már elég bölcs, tapasztalt, hogy ez legyen természetes.  Az Ő erőterében azonban másról hallok, másról olvasok, és máshogyan imádkozom vagy énekelek, a gyülekezetre és az egész egyházra gondolva merem mondani: „Legyen meg a Te akaratod!”. Luther Káté-magyarázatában „Isten akarata jó akarat”. Hiszen egyedül Ő jó és nekem is jót akar.

A megtérést én is irányváltozásnak tartom, de nem elegendő számomra, hogy csak egy időponthoz és helyhez kössem, amit emlegetni ugyan lehet, de nem zárja ki, hogy szükségképpen naponta irányváltozásra szorulok. Szavai iránytűt jelentenek, Lelke erőt ad a keskeny úton járásra. Az Újszövetség megtérés szava (metanoia) azt jelenti, hogy lelkemmel, elmémmel, egész egzisztenciámmal új életet nyerek.

Becsülöm az ébredés népét, itthon is, ugyanúgy, mint Amerikában a Nagy Ébredés utódait. De veszélyesnek tartom azt a felfogást, amely csupán egyszeri, helyhez kötött elképzelést tükröz. Féltem a csak emlékeinkben számon tartott megtérés élményt: mert büszkeséghez, elidegenedéshez vezet, mint a példázatbeli farizeus ismert imádsága. Jellemző példát említek: évekkel ezelőtt januári imahetünkön egy pestkörnyéki baptista gyülekezetbe hívtak prédikálni. Az igehirdetést kérő jó barátom, baptista prédikátor udvariasan, szabad textust és témát ajánlott fel.  A megtérés témát és Jézus megtérésre hívó szavát választottam.  Kérdőleg nézett rám és így szólított meg: „Károly, ez a mi témánk, felekezeti jellemzőnk”.„Csakhogy nekünk naponta kell megtérnünk” – válaszoltam, és hivatkoztam Jézusra és a Miatyánk jól ismert szavaira. Ő a napi kenyérkérdéssel együtt napi bűnbánatot is, bűnvallást is kívánt. Így tanított imádkozni. Az istentiszteleten a „kis” gyülekezet (120 bemerített gyülekezeti tag) érdeklődéssel figyelt. A lelkipásztor istentisztelet végén megköszönte szolgálatomat, és ezzel a mondattal zárt: „majd még gondolkodunk erről, Károly”. Ezután együtt imádkoztuk a Miatyánkot és benne a mindennapi kenyérért és bocsánatért könyörgő mondatunkat.

Így megélhettem, hogy közös Urunkhoz és egymáshoz testvérként térhettünk meg azon az estén.

Fasori gimnazista koromban és soproni teológushallgató időmben gyakran vitatkoztunk a „nevelési vagy megtérési” típusú kereszténységen. Éles viták folytak. A két oldalon álló vitázók szinte kirekesztettük a másik felet, a magunk igazát hangoztatva. Sok-sok esztendő elteltével ma már meggyőződtem, hogy Urunk parancsa engem is naponta érint és való igaz, amit a lutheri magyarázat ajánl. Urunk azt akarja, hogy életünk naponta megtérés legyen.

Reformáció ünnepén nem elég a reformátorok életével, bátorságával, mondanivalójukkal, őket idézve, foglalkoznunk. A középkorban deformálódott kereszténységben és megzavarodott vallásos magatartásban üdítő szó lehetett a naponkénti megtérés hirdetése. Ez véd meg kényelem-szeretetünktől, lustaságunktól, elidegenedésünktől, és korrekciót igényel.

Karl Barth bázeli professzor egyik előadása végén, amikor kérdéseket és hozzászólásokat várt, egyik hallgatója ezt a kérdést vetette fel: „Gibt es – überhaupt Heilsgewissheit? – vagyis van egyáltalán üdvbizonyosság? Barth így válaszolt: „Nein, Er gibt Heilsgewissheit!” – vagyis Jézus ad üdvbizonyosságot.  Evangélikus őseink más szavakkal ugyanezt határozták meg, amikor a megigazítást és a megszentelődést Isten munkájaként úgy értékelték, hogy ugyanannak az éremnek két oldala ez (a iustificatio és a sanctificatio egybetartoznak).  

Ünnepre készülünk, Reformáció napjára, Krisztus-ünnepre, amikor nem mi emberek, hanem Jézus Krisztus áll a középpontban és hirdetjük Luther bíztató szavát: Térjetek meg naponta!

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

Id. Hafenscher Károly válaszát közvetítem

Elküldte Horváth-Bolla Zsuzsanna idő 2009. október 23., 15:58
Tóth Károly lelkész úrnak
Takácsi – Homokbödöge

Kolléga Úr!
Kedves Testvérem!

Köszönöm kérdésedet: ’Honnan jön a „naponkénti” szó’, amit folyó hó 20-án tettél fel (a Bolla Zsuzsanna által szerkesztett evangelikus.hu honlapra). Örülök teológiai, fordítási, értelmezési kérdésednek, s mivel személyesen szólítottál meg, így próbálok válaszolni is.

Mottóként hadd szolgáljon egy Reményik vers néhány sora: „Alkotni könnyebb: a szellem szabad…, a fordítás, a fordítás – alázat. Fordítni annyit tesz, mint meghajolni, fordítni annyit tesz, mint kötve lenni, valaki mást, nagyobbat átkarolva félig őt vinni, félig vele menni…” A fordító, Károli Gáspár emlékezetének írt sorok. A cím több, mint fordítás: magyarítás. Ez megfelel Luther tendenciájának, bibliai szövegfordításainak, idézeteinek. Nem fordította a Bibliát, hanem megértette és értelmezte a szövegét. Szava szerint ő nem „übersetzte die Bibel, hanem verdeutschte sie.” Ezt gyakran bűnének rótták fel, én érdemének tartom. Ez volt titka annak, hogy szívesen olvasták honfitársai, ez hozta tűzbe kora olvasóit, mert a Szentírás megszólalt saját anyanyelvükön. A magyar Sylvester János is, Károli Gáspár is nem fordított, hanem „magyarított”. Ez nem hamisítás, falzifikáció, hanem interpretáció. Ez, amire már nem képes a gép, az emberi munka viszont igen. Türelem kell hozzá és bátorság egyszerre (zur Demut gehört Mut). Luther először 1530-ban írt a tolmácsolás művészetéről (Sendbrief vom Dolmetschen). A rómaiak vádolták azzal, hogy rosszul fordította a Római levél harmadik fejezetének 28-29. versét. A latin szövegben ez áll: „arbitramur hominem iustificari ex fide absque operibus so verdeutscht habe. Wir halten dafür das der Mensch gerecht werde ohne des Gesaetzes Werke, allein durch den Glauben”. Ellenfelei azzal vádolták, hogy a latin mondatban nem szerepel az allein (egyedül) szó. Luther részletesen válaszol erre, kijelentvén, hogy ő is tud görögül meg latinul, de most németek számára anyanyelvükön beszél. Németesítette a latin mondat értelmét. Nem lopta meg vagy toldotta meg a szöveg értelmét, hanem németesítette. Ugyanez áll most magyar vonatkozásban a 95. tétel első mondatára. „Az omnem vitam fidelium penitentiam esse voluit” szórul szóra az egész életet jelenti, ti. hogy az egész élet minden napja legyen megtérés, Istenhez forduló bűnbánat. Hogy ez így van, a Miatyánk kérésére utalunk, ami a napi kenyérkéréssel együtt így hangzik: „Bocsásd meg vétkeinket” mint ahogy minden nap kérjük az aznapi kenyeret. Luther kitűnő érzékkel és a mai fordítási gyakorlatnak megfelelően nem tükörfordítást készít, hanem ugyanazt a hatást elérő, anyanyelven érthető kifejezést. Pl. az istenes halál óráját Luther így fejezi ki: eine gnaedige Sterbestunde. Az Ó-Ádámról ezt mondja: „Nyakamon ül a sírig ( er wir am Hals bis in die Grube haengt, das Widerspiel”). Lehetne még sorolni Luther bűvészmutatványait. Magyarra fordítva gondolatainkat pl. a germán nyelvekből sok nehézség támadt a fordítás munkája közben. A kötött szórend, egy-egy szó teológiai, etimológiai háttere csak kontextusban fordítható. Minden fordítás, magyarítás a legjobb akarattal együtt is kissé más ízű, mint az eredetiben. Szójátékokat, ízes mondásokat szóról-szóra fordítani nem szabad. Ha angol, amerikai angol, skandináv napi kifejezésekre gondolunk például, a tükörfordítás lehetetlen. Ha azt mondom angolul: I pull your legs, nem azt jelenti, hogy ráncigálom a lábaidat, hanem azt, hogy ugratlak. Még a skandináv nyelveken belül is a rolig szó, az osztrák gemütlichnek felel meg, a norvégban viszont már a legcsendesebb helyet, a temetőt jelenti. Jaj annak, akit a legvidámabb szórakozóhely helyett a norvég taxisofőr a temetőbe visz… Magyar műfordítóink hallatlan szógazdagággal, az eredeti szavakat ízlelgetve, megfelelő kifejezéseket találtak. Arany János zseniálisan fordította Shakespere-t, Babits a nehéz Dante szövegeket, Tóth Árpádról, Kosztolányiról, Szabó Lőrincről hasonlót mondhatunk. Keresztény beszédünkre gondolva a Geist német szó használható a Zeitgeist-re (korszellem) és a Heiliger Geist-re (Szentlélek). Magyarban ez zavaró. Sylvester János és Károli Gáspár ismerték a fáradozást, mennyi munkába tellett, hogy Isten Ígéje megszólalhasson magyarul. Hol tömöríteni kellett, hol bővíteni, hogy az eredeti értelem előbukkanjon. Ez áll a 95 tétel első mondatára is, és így jó lelkiismerettel fordíthattam az egész életet naponkénti kifejezéssel. Nemcsak pontosnak, hanem azonos gondolatokat, érzelmeket kell keltenünk a magyar szöveget olvasóknak. A fordítás alázat. Nem a magamét mondom, hanem meghajlok a másik előtt és kötve vagyok az eredeti intencióhoz. Nem tettem hát mást, mint „a nagyobbat átkaroltam”.

Még egyszer megköszönve érdeklődésedet, őszinte kérdésedet, a fentiek szerint próbáltam magyarázni, mit jelent Luther szöveget magyarítani. Érdemes lenne latinul, németül, angolul olvasóknak Luther tolmácsokhoz írt kitűnő, helyenként szellemes mondatait olvasni (mindössze tízoldalas levél ez). Feleségeddel együtt, akiről tudom, hogy latin tanár, tisztelettel és megbecsüléssel köszöntelek:
Hafenscher Károly (id.)

Honnan jön a "naponkénti" szó?

Elküldte Tóth Károly idő 2009. október 19., 22:11
Tisztelt Professzor Úr!
Régóta foglalkoztat ez a kérdés, engedje meg, hogy most feltegyem a fenti cikk kapcsán.
Honnan jön a "naponkénti" kifejezés az 1. tétel egyes fordításaiban? Az általam ismert szövegekben ("omnem vitam fidelium penitentiam esse voluit"; "daß das ganze Leben der Gläubigen Buße sein soll") én nem találom. Számomra pontosabbnak tűnik ez a fordítás: "hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen".
Előre is köszönöm Hafenscher professzor úr vagy mások válaszát.
Tóth Károly
(Takácsi-Homokbödöge)