Mit ünnepel az egyház pünkösdkor?

— Felvéve: , ,
Létrehozás: 2009. március 29., 12:06 Legutolsó módosítás: 2009. március 29., 12:07

Pünkösd a húsvétot követő ötvenedik nap, éppen ezért húsvéthoz kapcsolódván, ez is mozgó ünnep (május 10 és június 13 közé esik), neve a görög pentekosztész 'ötvenedik' szóból ered. Eredetileg a zsidó nép ünnepe, előbb a befejezett aratást, később pedig a Sínai-hegyi törvényhozást (ekkor kapta Mózes Istentől a törvényeket kőtáblákon) ünnepelték a Pészah szombatját követő ötvenedik napon Sabouthkor.

Pünkösd ünnepét a keresztény egyház annak emlékére tartja, hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra. A bibliai történet szerint az apostolok épp aznap összegyülekeztek, majd hatalmas zúgás, szélvihar támadt, s a Szentlélek lángnyelvek alakjában leszállt a tanítványokra.

"És amikor eljött a pünkösd napja, és mindnyájan  együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni: úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. (ApCsel 2,1-4)

Ezután Péter prédikálni kezdett, beszédére sokan figyeltek, követték, megalakultak az első keresztény gyülekezetek. Pünkösd tehát az egyház születésnapja.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben