Herjeczki Géza: HÚSVÉT

Évenként szabályosan, szinte monotonon ismétlődnek ünnepeink. Mégsem lehet föllapozni a tavalyi, vagy az azelőtti ünnepeinket, gondolatainkat az idén. És rendjén van ez így. Kínos lenne például egy múlt-év húsvétjára készült prédikációt változatlanul elmondani ma.

 Az ismétlődő, de sohasem ugyanolyan ünnepeink sorában számomra kiváltságos helyet foglal el az idei Húsvét.

Kezdem megérteni, hogy ez a legcsodálatosabb, legjelentősebb ünnepünk. Hiszek Húsvétban, a föltámadásban. Húsvét a hitemet jelenti. Azt, hogy: mégiscsak lehetséges!

Lehet!

Nem válhat soha életem értelmetlenebbé, mint Krisztus leesett, értelem nélküli álla a kereszten.

Nem lehet soha sivárabb lelkem, mint a keresztről a semmibe-meredő fénytelen szempár.

Nem lehetek soha akaratlanabb, közömbösebb, mint a kereszten függő mozdulatlan test.

Amikor érzem, hogy ujjaim közt esik szét akaratom;

amikor az utak bezárulnak körülöttem;

amikor belémlopakodik a kétségbeesés: hát még az egymásnak-rendeltek találkozója is elmaradhat? - földereng akkor előttem a szegzett kéz, a szavak-nélküli tátott száj, a megkövesedett szem, a megőszült szakáll.

Egyszerre magasba lendül céltalanul csüngő kezem. A megértett Nagypéntek után hozsannát kiált.

Hát mégis! LEHET, kiáltom, s éledő értelmem betázi a szót:

Lendület, Erő, Hit, Eredmény, Teljesség.

Húsvét. Nem-értelmetlen, nem-holt, nem-savanyú élet.

 Életelemem, életlehetőségem ez a Húsvét. Csalódásaim, kétségeim, kereszteim, nagypéntekeim föloldódhatnak, mert Húsvét a győzelem. A lehetőség.