Gerzsenyi Sándor: OTT FÜGG A NÉMA BÁRÁNY

Ott függ a néma bárány:

A vére földre hull,

Míg dúl körül az ármány,

S a tömeg zúg vadul.

Szent arcát ütleg éri,

és hull reá a vád,

S ő szelíd hangon kéri

Az ég bocsánatát.

Úgy fáj a szívem, nézve

E koronás királyt,

Mert rút tövis az éke,

S testét kín járja át.

Én térdre hullva kérdem:

Ó mért szenvedsz, miért?

Ő választ ád szelíden:

Tengernyi bűnödért.

Most hogy rebegjek hálát

A megnyílt öt sebért,

Hogy adta bűnöm árát

Elrontott éltemért?

Ím magamról lemondok,

Övé egész valóm.

Így leszek véle boldog,

Hisz ő az üdvadóm.