December 18.

Létrehozás: 2008. december 14., 17:05 Legutolsó módosítás: 2008. december 20., 11:21

Tizenkilencedik Nap - Advent harmadik csütörtöke

 
 

Bevezetés 

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.  Ámen. 

            Mikor jóra fordította Sion sorsát az ÚR,

olyanok voltunk, mint az álmodók. 

Akkor megtelt a szánk nevetéssel,

és örömkiáltás volt nyelvünkön.

Ezt mondták akkor a népek:

Hatalmas dolgot tett ezekkel az ÚR! (Zsolt. 126,1-2)

            Az ÚR hűségét magasztalom,

az ÚR tetteit dicsérem:

mindazt, amit az ÚR tett értünk,

sok jótéteményét Izráel háza iránt,

mert irgalmasan bánt velünk, nagyon hűségesen. (Ézs. 63,7)

             Hatalmas dolgot tett velünk az ÚR,

ezért örvendezünk. (Zsolt. 126,3) 

Nyisd meg ajkamat, Uram,

és dicséretedet hirdeti szám. (Zsolt. 51,17)

Istenem, ments meg engem,

URam, siess segítségemre! (Zsolt. 70,2) 

Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen volt kezdetben, most és mindörökké. Ámen. 

Ó, Adonáj, Izrael háza és uralkodója, aki megjelentél Mózesnek az égő csipkebokorban és törvényedet adtad neki a Sinai hegyen: jöjj értünk kitárt karokkal, és szabadíts meg minket. Ámen.  

Az adventi koszorún meggyújtva az első, második és harmadik gyertyát így imádkozunk:

Jézus Krisztus, Te vagy a világ világossága, amelyet semmilyen sötétség nem tud elfedni, mert te adsz fényt azoknak, akik sötétségben ülnek. Őrizz meg minket a bűntől és egyengesd útjainkat, hogy felkészültek lehessünk eljöveteledre.  

Meditáció 

Ó, jöjj, ó, jöjj, Immánuel

(Evangélikus Énekeskönyv 133. ének, 1-3) 

1.

Ó, jöjj, ó, jöjj, Immánuel,

Hadd szabaduljon Izrael!

Ím, fogságból kél sóhaja,

Mert távol Isten szent Fia.

Meglásd, meglásd, ó, Izrael,

Megszületik Immánuel! 

3.

Ó, jöjj, ó, jöjj el, nagy Király,

Ki Sína-hegyről szólottál,

Hogy törvényt lássál népeden!

Jöjj fenségednek teljiben!

Meglásd, meglásd, ó, Izráel,

Hogy eljövend Immánuel!

XII. századi latin ének (Veni, veni Emmanuel) 

Szentírás 

Urunk, könyörölj rajtunk. 

Igeolvasás Lukács evangéliumából. Első fejezet.  

Az Úrnak legyen hála. 

Heródesnek, Júdea királyának idejében élt egy pap, név szerint Zakariás, az Abijá csoportjából; felesége pedig Áron leányai közül való volt, és a neve Erzsébet. Igazak voltak mindketten az Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint. Nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten előrehaladott korúak voltak.  

Történt pedig egyszer, hogy amikor csoportjának beosztása szerint papi szolgálatot végzett az Isten előtt, a papi szolgálat szokott módja szerint, sorsolással őt jelölték ki arra, hogy bemenjen az Úr templomába, és bemutassa a füstölőáldozatot.  A nép egész sokasága pedig kint imádkozott a füstölőáldozat órájában. Ekkor megjelent neki az ÚR angyala, és megállt a füstölőáldozati oltár mellett jobb felől. Zakariás amikor ezt meglátta, megrettent, és félelem szállta meg. De az angyal így szólt hozzá: "Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és Jánosnak fogod őt nevezni. Örülni fogsz, boldog leszel, és sokan örülnek majd az ő születésének, mert nagy lesz ő az Úr előtt; bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva megtelik Szentlélekkel,  Izráel fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz,  és őelőtte jár az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez, és az engedetleneket az igazak lelkületére térítse, hogy felkészült népet állítson az Úr elé."  

Zakariás így szólt az angyalhoz: "Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öreg ember vagyok, feleségem is előrehaladott korú." Az angyal pedig így válaszolt: "Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok. Elküldött engem, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De íme, amiért nem hittél szavaimnak, amelyek pedig be fognak teljesedni a maguk idejében, most megnémulsz, és egészen addig nem tudsz megszólalni, amíg mindezek végbe nem mennek." A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy késik a templomban. (Lk. 1,5-21) 

Sokszor es sokféleképpen beszélt az Úr népéhez prófétái által.

De most az utolsó napokban Fia által szólt hozzánk. 

Imádságok 

Uram irgalmazz. Krisztus kegyelmezz. Uram irgalmazz.

Uram, hallgasd meg imádságomat

és jusson el hozzád kiáltásom.  

Ó, Adonáj, Izrael háza és uralkodója, aki megjelentél Mózesnek az égő csipkebokorban és törvényedet adtad neki a Sinai hegyen; senki a teremtményeid közül nem gondolta, hogy követedet, Gábrielt küldöd el Zakariáshoz, aki éppen az oltári szolgálatát végezte, hogy bejelentse neki Keresztelő János születését. Nem az égő bokor tüzében, nem is a füstben, a hegy tetején, hanem a tömjén mellett, mely Izráel imádságaival emelkedett fel hozzád, ott törted meg a hosszú ideje tartó csendet, és kezdted meg ígéreteid beteljesítését elküldve azt, aki az Úr útját fogja egyengetni. Az ő megtérésre hívó beszédei sokak szívét készítették fel, hogy befogadják eljövendő királyságot örömhírét, amelyet Fiad hirdetett. Istenünk, akinek ígéretei soha nem bizonyulnak hiábavalónak, jöjj kitárt karokkal értünk, és szabadíts meg minket. Ezt kérjük tőled imádságunkban a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.  

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,

Szenteltessék meg a te neved.

Jöjjön el a te országod.

Legyen meg a Te akaratod,

amint a mennyben, úgy a földön is.

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.

És bocsáss meg a mi vétkeinkért,

miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

Ne vígy minket a kísértésbe,

de szabadíts meg a gonosztól.

Mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség. Mindörökké. Ámen.  

Szent Isten, szent és kegyelmes Atyánk,

Könyörülj rajtunk és hallgass meg minket. Ámen. 

Befejezés 

Áldjuk az Urat.

Hála legyen az Úrnak.

Ámen. 

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájunkkal. Ámen.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben