Koszorú és disznótor
A latin eredetű szó (adventus) megérkezést jelent. A Jézus születésére való várakozás, a felkészülés, a reménykedés időszaka. András napjához legközelebb eső vasárnap és december 25-e közötti négy hetes "szent idő" a karácsonyra való lelki felkészülés ideje. Advent első vasárnapja legkorábban november 27-én, legkésőbb december 3-án lehet.
Az advent az egyházi év kezdete, a karácsonyi előkészület négyhetes időszaka. Az a néhány generációval ezelőtti kor az előkészület lelki jellegére helyezte a hangsúlyt. Ez volt a szent idő: a várakozás és a reménykedés ideje. A Messiást váró hangulat alapja a hajnali mise, a roráte volt. Ez jellegzetesen közép-európai, sőt magyar hagyomány, angyali vagy aranyos misének is nevezték, amelyhez azonban pogányos varázscselekedetek, különösen szerelmi varázslások sokasága fűződött. Roráte előtt minden ólat, istállót be kellett zárni, harangozás előtt jártak ugyanis a boszorkányok. Ha az eladósorban lévő leány hajnalban három kis darabot letépett a harangkötélből, s azt hajfonó pántlikájában viselte, farsang idején sok kérőre számíthatott.
Az advent eredete az 5-6. századra vezethető vissza, eleinte háromnapos böjttel volt összekötve. Az adventi időszakban lakodalmat, zajos mulatságot nem tartottak - akárcsak nagyböjtben. 1611-ben a nagyszombati zsinat meg is tiltotta advent első vasárnapjától vízkeresztig az esküvőket, zajos mulatságokat.
Disznóölő Szent András napjától megkezdődtek a disznóölések és -torok. Itt eddegéltek-iddogáltak az emberek, de sohasem szerdán, pénteken, vagy szombaton - ilyenkor mindig böjtöltek. Főképp katolikus vidékeken a gyermekek kántálása jelezte az advent kezdetét. Karácsonyi énekeket, jókívánságokat tolmácsolva járták a falut, némi adomány reményében.
Az adventi koszorú hagyománya az ősi időkbe nyúlik vissza, kapcsolatban van a téli napforduló szokásaival; viszonylag új szokás, a 19. századból eredeztethető. Első nyomait a néprajzkutatók északon, a Keleti-tenger partvidékén és szigetvilágában találták meg. Fűzfavesszőből koszorút fontak és örökzöldet csavartak köré. Ez a szokás később Európa más vidékein is meghonosodott. A valódi adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba. Egy hamburgi evangélikus lelkész, Johann Hinrich Wichern otthonába egy hatalmas fenyőkoszorút erősített a mennyezetre, melyen 24 gyertya volt, minden adventi napra egy-egy. Később csak négy gyertyát helyeztek el a koszorún. Minden adventi vasárnapon eggyel több gyertyát gyújtottak meg.
Szokás volt az adventi házikó készítése, ami kartonlapból készült, és annyi ablaka volt, ahány napból állt az advent. Minden napon kinyithattunk egy újabb ablakot, ahol egy-egy bibliai idézet volt található. Ebből már csak az adventi naptár maradt meg, ahol az ablakok csokit rejtenek. Borbála napján pedig Borbála ágat (egy cseresznye, egy barack, egy orgona- vagy egy mandulafaágat, esetleg aranyeső ágat) vágtak, amit december 4-én vízbe állítottak. Ha az ág kizöldül, az azt követő évben megkérik a lány kezét. Ha nem zöldül ki, a leányzónak várnia kell egy évet, hogy újra próbálkozhasson.
December 13. Luca napja. Ekkor a lányok 13 egyforma cetlire 13 fiú nevét írják, és minden nap tűzbe dobnak egyet. Karácsonykor a megmaradt cetlit kibontva fény derül arra, ki lesz a leány férje.
