- készült Fekete István: December (1962) című elbeszélése nyomán -

Narrátor: 

Az Alkonyat ráfekszik a tájra. Az előbb még szállingózott a hó, de aztán eltakarodtak a felhők, és most csak a fenyők zsongnak, mint a téli est magányos litániája. Várakozással telve a levegő. Puha, nesztelen és testetlen feszültség szivárgott bele a világ lényébe. Minden és mindenki érzi: valami hiányzik. Valaminek történni kell. És mégis. Egy kicsit várjunk még azzal.

A hegyoldal szakadékos menedékéből, elhagyott akol nézi a ködös messzeséget és hallgatja a csendet, ami nem mond semmit, de mélyül egyre és várakozó, mint az egész magábaszállott decemberi délután.

A hegy csúcsa felett mintha állna a hold, de fénye nincs, és árnyéka sincs, mert odafent van még valamelyes, szétszórt napvilág, s a kétféle fény olyan gazdátlanul titokzatos, amelyben minden, de MINDEN lehetséges.

Egyszerre puha árnyéka nőtt a borókabokornak, kifényesedett a hold gödrös arca és árnyéka lett az öreg embernek is aki mögött egy kis sunyi róka ballagott.

A színen egy „öregember” és egy sunyi róka jelenik meg. Leül az öregember a nézőkkel szemben. Előtte egy „tűz” parázslik, melynél kezét kezdi melegíteni. Hallgatnak. Az öreg alaposan fel van öltözve (kucsma, szűr, ez az…) Végül a róka a tüzet szimatolgatja és egy prüszkölés után vakarózni kezd.

December:

            Ne szórd szét a bolháidat, te!

Róka (megszeppenve):

            Nincs bolhám csak úgy megszokásból. Emlékszem rá, hogy mikor még kis róka voltam, egyszer mentünk apámmal csirkére vadászni, nem: kacsára, vagy inkább libára, de az is lehet, hogy pulyka volt, na mindegy, mert úgysem értünk oda…

     Az öreg feddően és haragosan néz rá.

December:

            Eredj ki, most már érkezhetnek, s úgy illik, hogy valaki várja őket. Légy illedelmes!

     Róka el, az öreg egy hatalmas könyvet vesz elő, amit letesz távolabb. Két ülőkét helyez a tűz köré. Ekkor ront be a róka:

Róka:

            (Kajlán): Jön! Jön az első… kicsit havas, mert mintha most esett volna le a holdsugárról. Azt mondta ne kísérgessem, betalál magától is…

December:

            A könyvre legyen gondod!

     Ajtóban hetyke legény áll meg félrecsapott kucsmában.

Január:

            A Hold Anya üdvözletét küldi Számadó Uramnak. Ami pedig a munkámat illeti ugye… ugyebár… megtettem amit lehetett… aztán meg itt volt az a …

December:

            Ülj le fiam! Majd az írnok…

     A róka vadul lapozgatni kezdi a nagy könyvet, miközben elszórakoztatja saját magát, jókat kuncog.

December (megrovóan):

            Mihály!

Róka:

            JA! Január. Az évszakhoz képest kártékonyan enyhe … ő … sok eső, de a csapadékelosztás egyenetlen. A napsütés normális… a vetések aránylag jól telelnek…

December:

            Hát így van fiam, Január.

Január:

            Na most, kérem szépen mentségemre szolgáljanak az enyhítő körülmények. Igen azok.

December:

            Mik volnának azok?

Január:

            Hát… most így hírtelen egy se jut eszembe. De egész pontos kimutatások vannak arról, hogy…

December:

            … pontos! Mi az hogy pontos! Eső helyett hó kellett volna a vetésekre…

Január (sértetten feláll):

            Tisztelt bíróság!

Róka:

            Ül!

December:

Máskor ne felejtsd el, hogy az északi szélnek is te parancsolsz… ha már a kucsmádat így félrevágtad… Rajtad lesz a szemem, elmehetsz!

Kivonulnak mindketten. Kisvártatva bejönnek ketten. A róka, meg egy tohonya rosszul öltözött egyén, aki azzal kezd, hogy egy hatalmasat tüsszent, és orrát a tenyerébe törli.

Február:

Dáthás vagyog. Dem dehedek róla, de dagyon megfáztam. És különben is. Hogy képzeli…hogy képzeli…

Az öreg int, hogy üljön le.

Február:

Egy hódapnak nem csag az a dolga, hogy a maga kedvét lesse.

December:

Fiam ha engem nem tettek volna meg számadónak, hát azt mondom én nem bánom, hogy kinek a kedvét keresed. De nekem az is feladatom, hogy ránézzek a hónapok körmére. Fiam, a világ nem állhat meg. A világ működik. És nekünk az a feladatunk, hogy kiszolgáljuk azt. A teremtés adott nekünk képességeket arra, hogy a széllel, a faggyal és a napsütéssel bánjunk.

Február:

Ez akkor is óriási pofátlanság. Betegen idecitáltat.

December:

Senki nem kért meg rá, hogy megfázz. A Napnak is parancsolsz. Olvasd Miska!

Róka Mihály:

Aszongya: keleten túl meleg, nyugaton túl hideg, hatalmas hófúvások, megfagyott állatok, éhen pusztult madarak, otthonukban ragadt emberek… a traktorosok éktelen dolgokat kívántak februárnak…

December:

Mihály! Ez a traktoros hír is benne van a jelentésben?

Róka Mihály:

Nem uram. Ezt a hírt én hallottam.

December feláll. Odamegy a rókához.

December:

Idefigyelj te Misi gyerek! Még egy hozzáköltött szó, azt ne rám légy mérges, ha megjárod. Hogy jut eszedbe fiam?

Róka Mihály:

Hozzá akartam segíteni Számadó bácsit ahhoz, hogy pontosabban lássa a dolgok fonákját is. Én egy ilyen róka vagyok, emlékszem rá mikor egyszer apámmal futottunk a traktor elől – azt hiszem éppen február volt – és…

December:

MISI!!!

A róka megszeppenve kezd tovább olvasni.

Róka Mihály:

…nap…napsütés, a vetésekkel nincs baj…

December:

Ez a te szerencséd Február öcsém. Még egyszer megpróbálom veled, aztán ha akkor is mocskosan, piszkosan, szemtelenül és dolgavégezetlenül jössz a szemem elé – leszámolunk! Kísérd ki Mihály!

Kimennek, kisvártatva egy fiatal, megszeppent, szégyenlős lánnyal tér vissza a róka.

Március:

Csókolom.

December:

Nincs bundád csillagom? Megfázol itt nekem, mint…

A róka folytatja:

            … mint én egyszer apámmal, emlékszem rá telihold volt, de valami piszok hideg volt ám! Mondom is éppen apámnak…

December:

            Mihály!

Március:

            … de van bundám… csak azt hittem … szóval remélem jót jelentettek rólam. Ugye?

     December megpiszkálja a tüzet, kedvesen mosolyog a lányra, majd a rókára pillant.

December:

            Olvasd Miska! Lassan, értelmesen.

Róka Mihály:

            Igenis! Tehát: „szokatlanul télies idő…hóviharok…forgalmi zavarok…fagykár a gyümölcsösökben, kevés napsütés”

     A kislány lehatja fejét.

Március:

            Én…én nem tehetek róla. Kértem az északi szelet, hogy forduljon délire többször is kértem. A felhőket is, hogy menjenek…

December mérges lesz:

            Miért kérted. Miért nem parancsoltad? Azt hiszed ilyen mimóza lélekkel rend lesz a világban?

Március:

            Tudja meg, hogy senki nem törődött annyit a világgal, mint én, senki nem hívogatta a kis virágokat annyit mint én, senki nem játszott a madarakkal annyit mint én, senki nem fakasztott annyi szerelmes rügyet a világban mint én…

December:

            És kinevetted a varjakat, mert összeütötték a bokájukat a havon… meg hóvirágokkal játszottál… ej, hát beszélhet az ember egy ilyen…

Március:

            December bácsi. Esküszöm, hogy jövőre…

     Az öreg csak járkál egyre a tűz körül, majd leül megvonja a vállát.

December:

            Anyád elé viszem a dolgot. Talán használ a lecke. Elmehetsz! Mihály kísérd ki.

Március:

            Számadó bácsi, kérem…

     A lány szipogva megy ki. Róka Mihály egy vigyorgó suhanccal tér vissza.

December:

Hogy s mint fiam?

Április:

J-j-jóestét…Sz-sz-számadó bá-bácsi, hi-hi-hideg van. L-l-le-leülhete-e-ek?

December:

Ülj le nálunk. Ámulatos az évszakok váltakozása. Hoztál-e valami hírt?

Április:

N-n-n-nem tud-tu-dok új hí-í-írrel szo-szo-lgálni.

December:

Tudod, mikor én még fiatalabb voltam, nekem az április mindig a szerelmet, a megújulást az új élmények fedélzetét jelentette. A frissen kibomló virág illata, de még látványa is az eszeveszett múlt, s a reménykedő eljövendő lágy egybeolvadását, s ezen egybeolvadás csodálatos gyümölcsét: egy új élet reményét csillantotta fel előttem. Virág illatú tavaszok… De szép is volt fiatalnak lenni. Arany színű alkonyatok, körvonalak nélküli napok. Ej, ti fiatalok, nektek erről elképzelésetek sincs…

Április:

Há-há-hát bizony…

Róka Mihály:

Emlékszem egyszer mikor apámmal együtt elmentünk csajozni, hát akkor én baromi szerelmes lettem egy szép veres róka lányba. Olyan csalafinta szeme volt neki, tudod öreg, olyan…

December:

Misi fiam! Inkább olvassál, úgy kevesebb szamárságot hordasz össze!

A Misi gyerek kelletlen olvasni kezd.

Róka Mihály:

Elég száraz, hűvös, később meleg…

Április:

Pe-pe-persze, h-h-hogy hű-hű-hűvös, hát olyan má-má-március után, még a pék üllepe is befagyott volna. Tudja Szá-szá-számado-dó bácsi, hány fo-fo-fok volt a ho-hó elején? Hát m-m-m-ajdnem be-be-befagyott a Se-se-bes-ér is. Pedig annak gyors folyása van ám…

Int az öreg a Misi gyereknek, hogy olvassa tovább a jelentést.

Róka Mihály:

Elegendő csapadék a hó második felében. A növényzet jól fejlődött.

Április:

Ugye Sz-sz-számadó bá-bácsi rendes v-v-v-oltam. Ugye-ugye nem szo-szorulok megrovásra? Há-há-há

December:

Há-hát persze, ho-ho-hogy ne-e-em. (A közönség felé:) Jaj, má-már én is megbolondultam. Nincs semmi baj. Miska kísérd ki a vendéget.

S a Miska gyerek most hosszabb ideig van kint, ami fel is tűnik az öregnek, s feláll és kinéz. Akkor lép be a Misi gyerek az új jövevénnyel, egy csinos ifjú leányzóval, aki mértékletesen bókol az öregnek, amit éppen köszönésnek is lehet nevezni. Az öreg önkénytelenül is megpödri bajszát.

December:

Tessék helyet foglalni, remélem a jelentés kedvező lesz.

Az öreg meg a Május hosszasan nézik egymást. Róka Mihály elhúzza a száját, majd oda-vissza nézeget a két ember között. Feláll és elhúzza a kezét a kettejük között húzódó szempárbajt megszakítandó.

December:

Hm! Hát bizony ez nagyon kedvező jelentés – mondja bezsongva.

Róka Mihály:

Mi? Még nem is olvastam semmit!

December:

Nem? Pedig nekem úgy tűnt.

A Misi gyerek nagyon hagsúlyozva kezd olvasni:

Róka Mihály:

Általában csapadékszegény… súlyos fagyok… gyümölcsösökben, szőlőkben károk. Később elegendő napsütés…

December:

Igen! – ugrik fel December – Ez kell! Nagyon helyes! Májustól meleget várunk – majd kedveskedőn nézve Májusra – és ezt meg is kaptuk. Nem igaz, Misi fiam?

Róka Mihály:

Hát, ami azt illeti, én emlékszem rá, hogy apámmal éppen május idusán kintrekedtem egyszer a csillagos ég alatt, hát bizony nem a sivatagi forróságtól nem tudtunk elaludni…

December:

Virágom, mondjál valamit ennek a buta rókának.

Május:

Buta rókuci! Hi-hi!

December kiábrándultan tekint a közönség felé:

Hát nem éppen erre gondoltam.

Május, hogy nyomatékot adjon szavainak, egy csokor gyöngyvirágot ad át a Nagy Számadónak.

Május:

Tessék! Fagyban nincs gyöngyvirág. Ezt a kis virágot megőriztem Számadó bácsinak. A jelentés hamis… de ezt már megszoktuk a meteorológusoktól. Elmehetek?

December:

Ó, hogyne! Könyvelő kartárs, kísérje ki a Hölgyet.

Május:

Mihály – szól rá mérgesen a rókára – maradj! Majd epésen szól vissza az utána sértődötten néző rókának: Még megfázol…

December kigombolja a kabátját.

December:

Milyen melegem lett…

Az ajtóban kisvártatva egy harcias hölgy jelenik meg. Keményen lép be.

December:

Nem téged vártalak, Asszonyom…

Az asszony kínálás nélkül ül le feszesen, és mereven bámulja Decembert.

Augusztus:

De ha mégis én jöttem, December barátom, akkor elhiheted, hogy ez így is van rendjén.

Róka Mihály:

Emléksz…

December:

Miska! Te most nem emlékszel semmire! – halkan hozzá teszi: - a te érdekedbe fiam.

Augusztus:

A Hold Anya engem küldött, mert az a két szegény asszony csinál most is mindent  - és Karácsonyeste van, ha nem tudnátok!

December:

Azért vagyok itt, asszonyom és te is azért vagy itt – mondja hidegen December.

Róka Mihály zörögve fordít a nagy könyvben, és megszólal.

Róka Mihály:

Június és Július asszonyokról a jelentések rendkívül kedvezőtlenek…

Augusztus ekkor olyan keményen néz a jeles könyvelőre, ahogy csak lehet. Ő pedig ijedtében pislogni kezd.

Augusztus:

Ne zörögj azzal a könyvvel, ha én beszélek, mert a fejedhez vágom! Nem is lehetnek kedvezőek a jelentések, mert a sarkvidéki áramlatokkal nem lehetett megbirkózni. Az ördög bújt azokba a makacs dögökbe… De az enyémet felolvashatod. – mondja kihívóan.

Róka Mihály nyomatékosan kezd olvasni:

„kelleténél melegebb és szárazabb, rendkívül nehéz és rossz talajmunka és…”

Augusztus:

Szamárság! - kiáltja dühösen - Be kellett fognom Észak mocskos száját, mert nem érett volna be a kukorica, se a gyümölcs, nem is beszélve a szőlőről, és…

December:

Köszönöm, asszonyom – feláll és int mindjárt az írnoknak, hogy rögvest kísérje ki a harcias özvegyet – még egyszer köszönöm, elmehetsz!

Miután kimentek, December megkönnyebbülten kezd járkálni, és a homlokát törölgeti egy zsebkendővel.

December:

Húúú… Még egy ilyen sárkányt. Én nem is értem. Mért nem tizenegy hónap van?

Majd mire megfordul már a háta mögött áll Misi egy ifjú nővel:

December:

Jaj, a szívem!

Szeptember:

Én?

December:

Ja, nem. Csak azt hittem visszajött, a kedves mama. Nem találkozott vele?

Szeptember:

Nem.

December a közönség felé, még mindig a homlokát törölgetve:

De jó magának.

Szeptember:

Hogy mondja, Számadó bácsi?

December:

Á, semmi. Tessék helyet foglalni. – és mindketten leülnek – Egy kis számadás… de nem lesz baj, ugye Misi?

Róka Mihály olvasni kezd:

„Átlagnál kissé hűvösebb. De napfényben gazdag… gyümölcsre, szőlőre, betakarítási munkára rendkívül kedvező…”

December:

Ez ragyogó, gratulálok, Szeptember kisasszony!

Szeptember:

Köszönöm szépen Számadó bácsi. Maga olyan jó.

December:

Jó? Miért?

Szeptember:

Engem még eddig mindig megdicsért. Tudom, én szeretem a napfényt, és ez a szeretet napfénnyel ragyogja be minden körülöttem álló szívét. A napfényben még ennek a ronda vörös rókának is hogy ragyogott a bundája.

Róka Mihály:

Miiii???

Szeptember:

Reggelenként a szarvasokkal együtt bőgtem én is, ha ott kellett hagynom az erdőt, a rétet, a hegyet, mert lejárt az én időm… Csak egy bánatom van. A mama…

December:

A mama… azt nem csodálom.

Szeptember:

Még mindig nem enged a közelembe férfit…

Néhány pillanat néma csend, majd megfordul Szeptember és kifut.

Mind a ketten néznek a távolodó tünemény után. Kívülről nótaszó jön befelé, majd jön a gazdája is borosüveggel a kezében.

Október:

„Már mi nálunk babám, már mi nálunk babám…” Adj’ Isten, December bátyám. Hogy vág a bajusz?

December:

Egy kis számadás, Október öcsém…

Október összeüti a bokáját.

Október:

„Lám az enyém, lám az enyém sötétkék, mégse vagyok a számadónak ölég szép”

December int a rókának, hogy kísérje ki. Mire észreveszi Október, hogy kifelé taszigálják, arra rákezd:

Október:

„Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el…”

De azért kimegy a rókával.

December:

Ennek van a legjobb dolga a világon. Mindig iszik…de sose részeg. Igaz, nincs sok dolga, és ráadásul mindenki szereti.

A róka közben visszatér egyedül.

December:

Mi az? November?

Róka Mihály:

Orgonálni kell neki, azt izenték… de beteg is egy kicsit…

December:

Beteg, beteg! – legyint – Nyavalyás volt világ életében… de muzsikálni azt tud!  Hát, Misi fiam akkor végeztünk.

Majd kiballagnak a rókával együtt. A róka kifelé, még elkezdi, és egyre elhaló hangon lehet távolodóban hallani:

Róka Mihály:

Emlékszem rá, hogy apámmal tavaly karácsonykor két ilyen szép nagy sült libát ettünk… Számadó bácsi szereti a libát? Jöjjön el hozzánk vacsorázni…

Narrátor:

A számadás véget ért. Mindenki lelkében vessen most számot azzal, hogy mit hoztak neki a hónapok. Mennyi fényt öntött szét az életben, milyen kalászokat nevelgetett, és hány gyümölcsöt termett ebben az évben?

A fények többsége lekapcsolódik, a narráció folytatódik.

A tűz ekkor hírtelen hamvadni kezdett, de sötétség nem lett, mert puha, meleg fény kezdett derengeni az akolban, az erdők fölött, a szakadékok mélyén és a csillagok szemében.

Halk zene kezdődik.

Aztán megzendült a hegy, a messzeség és szétszállt az egész világon a vágy, a Szeretet és a Béke halhatatlan muzsikája.