Réz-Nagy Zoltán: Állatok karácsonyi Evangéliuma
1. Jelenet: Isten színe előtt, a mennyben.
Isten: - Hogy állunk a Teremtéssel?
Angyal: - Ó, Uram, Te ki mindent látsz…
Isten: - Mi az, mi történt?
Angyal: - Egy kis madár eltévedt. Tévelyeg ide-oda, mintha félne, és nem tudunk rajta segíteni, mert nem látom, hogy melyik erdőből repült ki.
Isten: - Megparancsolom, hogy a madarak üljenek meg békén ott, ahová elhelyeztem őket.
És kezeim, hol vannak a kezeim, és hogy állnak az ember teremtésével.
Jobb és Bal Kéz együtt: - Itt vagyunk!
Isten: - hol az ember?
Jobb kéz: /Támadóan a balnak/ - Te eresztetted el!
Bal kéz: /Sértődötten/ - Kérlek, mindent egyedül Te akartál csinálni, engem szóhoz sem engedtél.
Jobb kéz: - Neked kellett volna tartanod! /Jobb kéz nekilódul, de aztán mégis meggondolja magát/
Bal kéz: - Ő volt olyan türelmetlen, a Te teremtményed, az ember: Alig várta, hogy már éljen. Mi nem tehetünk róla, ártatlanok vagyunk mind a ketten.
Isten: - Jobb kéz, Te most lemész a földre, Felöltöd az emberek alakját. Amint leérkezel, menj el egy fiatal asszonyhoz, és mondd neki, egészen halkan: élni szeretnék. Először egy kis sötétség lesz körülötted, megszületsz gyermekként, majd felnőtté érsz, aztán menj fel a hegyre: hidd el, mindez csupán egy pillanatig tart majd.
Mária ül és közben Isten Jobb keze mutató ujjával megérinti.
Juh: - Láttad ezt barátom?
Szamár: - Mit kellett volna látnom?
Juh: - Gazdasszonyunk különös kegyben részesült. Hamarosan gyermeket fog szülni, feltétlenül értesítenünk kell erről a barátainkat.
Szamár: - De hiszen csak egy pillanatra néztem le, hogy válogassak a zabból és ennyi idő alatt elmulasztottam a pillanatot?!
Juh: - Inkább az a különös, hogy nekem megadatott, hogy láthassam, aminek látására nem voltam érdemes. Vajon miért részesültem én ekkora kegyelemben?
Szamár: - Én tudom: mert téged mindenki szeret: rólad szólnak a példázatok, hozzád hasonlítgatják magukat az emberek, mert olyan csendes, béketűrő, nyugodt állat vagy, engem meg csak elrettentő példaként emlegetnek.
Juh: - Mivel te vagy a gyorsabb kettőnk közül, neked kellene értesíteni a barátainkat!
Új Jelenet: Erdőszéli párbeszéd
Farkas: - Hé barátom, merre tartasz?
Kutya: - Mióta vagyunk mi barátok? Különben pedig ne tarts fel, fontos dolgom van. Időre megyek.
Farkas: - Én viszont ráérek, nem tarthatnék veled? Ha jól értettem vendégségbe mész? Hátha Csurran, cseppen nekem is valami a maradékokból…
Kutya: - Nem tartom jó ötletnek, hogy velem gyere. Csak háziállatokat hívtak meg, és nekünk, pásztorkutyáknak kell biztosítanunk a helyszínt, éppen olyanok ellen, mint amilyen Te vagy. Nézz inkább más szórakozás után. Vacsoráról egyébként szó se volt.
Farkas: - Nem kaptok vacsorát, elmész dolgozni minden fizetség nélkül?
Kutya: - Nem a jó falatok reményében vállaltam, hogy elmegyek, hanem meggyőződésből.
Farkas: - Miféle meggyőződésből?
Kutya: - Tudod vannak olyan dolgok, melyeket Te nem érthetsz, mert Te csak a hasaddal törődsz. Téged csak a pillanatnyi érdekeid mozgatnak.
Farkas: - Miért, nem az a mondás járja, hogy minden napnak elég a maga baja?!
Kutya: - De azt is szokták mondani, hogy nemcsak kenyérrel él a teremtmény.
Farkas: - Akkor Tehát mi a Te meggyőződésed?
Kutya: - Egy jó és fontos ügyért fizetség nélkül is szívesen dolgozik az ember. Engem pedig éppen arra kértek meg, hogy az olyan veszélyes vadállatokat, mint amilyen Te vagy, távol tartsam a helyszíntől. /Körbenéz/ Megyek, mert a végén még észrevesznek minket és a jó hírem forog kockán, ha meglátnak a te társaságodban. Tudod mit, ne mondd senkinek, hogy találkoztál velem, és legközelebb összefutunk, inkább köszönés nélkül, messze kerülj ki engem, jó?
Farkas: - Megértem, hogy kínos számodra a társaságom. Pedig az őseid a mi rokonságunkhoz tartoztak.
Kutya: - Mi a jobb élet reményében elszegődtünk az ember szolgálatába: Úgy vélem, jól döntöttünk: Inkább él az ember zárt udvarban, szerető gazda szolgálatában, mint a vadonban, szabadon bár, de mindig korgó gyomorral.
Most megyek, mielőtt meglát valaki veled.
Kutya el.
Farkas magában: - Kíváncsi vagyok, mi lehet az a jó és fontos ügy, amelyet még fizetség nélkül is érdemes szolgálni. Megyek, és észrevétlenül utána lopakodok.
Farkas is el.
Új jelenet - Pásztorok tanyája
- Pásztor: - Nem láttátok a kutyámat? Eltűnt a kutyám: hé Gazsi! /Fütyül neki/
- Pásztor: - Biztos elkódorgott valahol, nem kérsz még egy kis slambucot. Meg kéne enni addig, amíg meleg.
- Pásztor: Nézd hogy nyargal az a szamár!? Te ez nem a Kulybus Józsié?
- Pásztor: - Az bizony lehet. Te, ez mintha megszökött volna, ne fogjuk be neki?
- Pásztor: - Hagyjátok, mert valami fontosat akar mondani.
- Pásztor: - Ezt meg honnan tudod?
- Pásztor: - Értem a beszédjét.
- Pásztor: - Nem mondod? Ki hallott már ilyet.
- Pásztor: - Miért csodálkoztok, nem ismeritek Bálámnak meg a szamarának a történetét?
- Pásztor: - Melyik az, amelyikben elveri a szamarát, mert nem tudja, hogy az angyal állja el az útját?
- Pásztor: - Azt, azt!
- Pásztor: - Hallgassatok, nem hallom, mit mond!
/Elcsendesednek, fülelnek, közben szamárordítást hallani/
- Pásztor: - Arról mesél, hogy a gazdasszonyát isteni csoda, különös kegy érte: Maga Isten keze érintette meg. Mindez még áprilisban történt, és mostanra eljött szülésének az ideje.
- Ha ez igaz, akkor menjünk be a városba, és nézzük meg azt a gazdasszonyt!
Együtt: - Menjünk
Új jelenet
Szamár: - Már szóltam a kutyának, a tehénnek, a lónak, még szólok a sertésnek, aztán hazafelé veszem az irányt.
Jön a barna hiéna
Hiéna: - Szia Szamár! Képzeld, a minap egy betlehem nevű városka szemétdombját kutattam át, hátha találok egy méretes velőscsontot, amikor a mellettem lévő épületből emberek hangja szűrődött ki. Mintha valaki felolvasott volna, olyan ünnepélyesen, tudod, ahogy a szent szövegeket szokták, na és ahogy ott túrom az orrommal a szemétdombot, meghallom, hogy a felolvasó ezt mondja: „Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a kecskével pihen, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek és egy kisfiú terelgeti őket, A tehén pedig a medvével együtt legel.” Nagyon vártam, hogy engem is említsenek, de hiába.
Aztán elgondolkodtam, azon amit hallottam, mert ha jól értem születik egy gyerek, aki a vadállatokat is olyan szelíddé fogja változtatni, mint amilyen a tehén, meg a bárány. De mi lesz velem? Én ugyan nem támadok meg senkit, nem vagyok vad, de azokból a dögökből élek, amelyeket a vérengző vadállatok ejtenek el. Akkor én mit fogok csinálni, ha a medve, meg az oroszlán és a párduc együtt legelészget veletek? Talán én is legelni fogok? /Magában tűnődve, választ nem remélve/ Hát, biztos azt is meg lehet szokni…
Szamár: - Várjál már: Tényleg ezt olvasták volna? Ez vajon a Bibliából való? Ha igen, akkor ez a legjobb hír, amit valaha hallottam! Nem kell többé félelemben élnünk!
Chesterton a szamár című verse
Zárójelenet
Angyal köré gyűlnek az állatok, Mária kezében tartja a csecsemőt:
Angyal: - Ne féljetek, mert hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész nép, sőt minden földi teremtmény, ember és állat nagy öröme lesz. Üdvözítő született ma nektek, az Úr Krisztus, a Dávid városában, Betlehemen.
Ariel: -Mi lesz most, hogy hamarosan megszületik a Megváltó? Hiszen még hosszú évekbe telik, mire felnő, és addig pedig minden marad a régiben?
Gabriel: - Türelem kell mindenhez. Semmi nem történik rögtön.
Samael: - De nem mindegy, hogy mennyit kell várni. Egy napot, vagy egy hetet, esetleg egy egész évet, vagy egy egész évtizedet, sőt évszázadot, évezredet – csak várni, várni, egyre csak várni.
Uriel: - Értsétek meg: Nincs több várakozás, véget ért. Láthatod, itt születés van, új kezdet, megérkezés.
Samael: - Tévedsz, lesz tovább is várakozás, csak másfajta. Várakoznunk kell tovább, csak most már tudjuk, hogy mire és hogyan kell várakoznunk.
Uriel: - Talán igazad van, józanul végiggondolva igazat kell adnunk neked.
Gabriel: - A türelem követelménye megmarad, csak most, hogy Jézus eljött, azt már jobban tudjuk, hogy mire is várunk tulajdonképpen.
Uriel: - És ennek tükrében miben kell az embereket segítenünk?
Samael: - Legfőképpen abban, hogy képesek legyenek arra, hogy kivárják az Isten cselekvését.
Ariel: - Akkor Isten malmai továbbra is lassan őrölnek?
Gabriel: - Igen, Isten malmai ezután is lassan őrölnek, de őrölnek, és ennek a bizonyosságát kell nekünk megadnunk nekik.
Uriel: - Akkor most énekeljünk, hiszen az ének a legjobb orvosság a lélek csüggedésére.
