Szeretet az igazságban – lutheránus szemmel: Magyarul is megjelent XVI. Benedek pápa új enciklikájának szövege

Nyelvileg és társadalmilag fontos esemény az új enciklika magyar fordítása. 

Nyelvileg: ez a friss dokumentum a világnyelvek után most magyarul is olvasható azok számára, akik a hivatalos olasz és német szöveget nem tudják követni. Jellemző, hogy a fordítás az angol és francia nyelvű változatot is figyelembe vette, mert a nyelvi finomságokat, a latinul gondolkodó római teológusok kifejezéseit nem könnyű más nyelven, így a magyarban is hűen fordítani. Hűség és nyelvi fantázia szükséges, hogy legalább megközelítőleg ugyanazt az értelmet követhesse az olvasó, amit az írás eredeti szándéka kíván meg. A két fordító kitűnő munkát végzett, és a Szent István Társulat hűséges és gyors könyvet produkált, hiszen csak 2009. szeptember 3-án engedélyezte a Censor Deputatus magyar nyelvű megjelenését, és Erdő Péter bíboros szeptember 9-én adta nyomdába.  Megjelenése a bemutatás előtt azt jelentette, hogy érdeklődő, olvasni szerető bármilyen felekezetű értelmiségi is megvehette már néhány nappal előbb a Kiadó könyvesboltjában. Az angol hivatalos szöveget kérésemre a Sapientia Hittudományi Főiskola rendelkezésemre bocsátotta, és így már augusztus 14-i keltezettel beadhattam néplapunknak (Evangélikus Élet) az enciklika evangélikus olvasatban ismertetését. (Három hetet várni kellett megjelenésére.) (A cikk honlapunkon is olvasható ITT. – a szerk.)

Számunkra is fontos tájékozódási lehetőség a pápai körlevél ismerete, nem csupán az Urbs Aeterna, a Római Katolikus egyház központja érdeklődésére vagy a Római Katolikus Egyház tagjai számára is eligazító jellegű.  

XVI. Benedek pápa a Szentírás szavai szerint „ó-t és újat hozott elő” bibliai bölcs emberhez hasonlóan. Az egyház kincse érték, kincs, de nem múzeumi kincs, nem könyvtári érték, hanem magtárhoz hasonlóan életet hordozó mag továbbadására kötelező gabonaraktár. „Lehet véleményünk Róma püspökéről, akár kritikánk is szavairól, csak egyet nem tehetünk, nem lehetséges figyelmen kívül hagyni, amit a római egyház feje mai világunkkal kapcsolatban mond, tekintetbe véve Földünk emberiségének helyzetét és meghirdetve a reménység evangéliumát”. Ez év június 27-én írta alá a pápa az enciklikát és az  l’Osservatore Romano július 8-án hozta nyilvánosságra.  

XVI Benedek pápa kiváló teológus lévén, sok könyv írójaként és számtalan szakkönyv olvasójaként nemcsak a múltra emlékeztet, hanem a jelen és a jövő tendenciáit is figyeli, ezért kapott annyi visszhangot egyházi és nem-egyházi sajtóban világszerte.  

A mai római katolikus szociáletika hangját szólaltatta meg, ami a Rerum Novarum óta (1896) a társadalmi dimenzióban próbálja megszólaltatni egyháza hangját.  A mostani enciklika írója jó helyen és jó időben folytatta a társadalmi enciklikák sorát, és minden szaván érezhető, hogy jól ismeri, és komolyan figyelembe veszi világunkat: „a szegénység, az éhezés, az erőszak elleni küzdelem, a béke, a leszerelés, a környezetvédelem, az éghajlatváltozás, a felelősség a teremtettség iránt, az emberi élet védelme – mindez fontos számára.  Ezek a jelenségek a mai valósághoz tartoznak, ezt jelenti az igazság kifejezés: szeretet az igazságban”. A római katolikus egyházfő nem elégszik meg a mai világ diagnózisával „hanem utat akar mutatni a szeretethez, személyes megtérésre hív, az emberiség új gondolkodás- és életmódjához segít, terápiát alkalmaz”. Nem egyszerűen tár fel közgazdasági, pénzügyi jelenségeket, hanem ennél többről beszél, „szavaival integrált fejlődésről tanúskodik”. Ami azt jelenti, hogy a mai emberi élet sem határozható meg gazdasági válsággal vagy erkölcsi-bizalmi válsággal, reménytelenséggel, hanem hirdeti, hogy van kiút a mai krízisből is. Az enciklika éppen ezt ajánlja fel bajban lévő olvasóinak.  

A mai római katolikus szociáletika hangja segélykiáltás és útmutatás egyszerre.  Új vonása, hogy nem a megszokott Fides et Ratio kérdés pályáján mozog, ami Augustinus, Aquinói Tamás, skolasztikusok, apologéták megszokott tematikája, hanem a szeretet és igazság relációjában gondolkodik. Most már értjük, hogy a Deus caritas est ccímű enciklika (2006)  gondolata jut kifejezésre itt is.  Annak magyar fordítása is gondos fordítói munka és lektorálás után kezünkben lehet. 

Nekünk evangélikusoknak, akik nem vagyunk otthon a középkori filozófiában, külön öröm, hogy számunkra érthetően, és hasonló módon az isteni szeretetet látjuk teológiánk és életfolytatásunk középpontjában. Több mint teológiai érdekesség, hogy ez a fajta értelmezés pontosan megfelel Anders Nygren (1890-1978) svéd evangélikus teológus, majd a Lutheránus Világszövetség első elnöke meghatározásának. Már 1924 óta foglalkozott a vallásról szóló értekezésében e témával mint specifikummal, majd 1935-36-ban jelentette meg az Erosz és agapé című jelentős kétkötetes művét svédül és németül.  A szeretetet vette megőrző, hathatós motívumnak kereszténységünkben. Ez a fajta szeretet veti el az emberi önösséget és az áldozatos, irgalmas szeretetet tartja központi jelentőségűnek. A Pál apostol által idézett motívumban még az is aktuális, hogy a Pál apostoli év végén említi: „a miénk Pál apostol és Kéfás” (vagyis Péter eredeti neve) és egyben szimbolikusan a protestáns és római katolikus gondolkodásban két döntő befolyású apostol. Így valóban ökumenikus kapcsolópont lehet az enciklika mondanivalója és az evangélikus látásmód között.  

Tartalmilag a döntő kifejezés, véleményem szerint, az integrált fejlődés meghirdetése. A technikai fejlődés, a biológiai robbanás erkölcsi motívum hiányában kevés a mai emberiség életben maradásához. Az erkölcsi elem a pápa számára spirituális jellegű, a kulturális egyformaság és közömbösség világából megszabadít. Fogódzó nélkül lehetetlen biztos emberi erkölcsi norma. A család szétesésének idején család-központú életformát hirdet.  Az a társadalom, „amely nem biztosít helyet az Úristennek”, szinte törvényszerűen agresszióvá, diktatúrává válik. Ettől óv a 21. században is, más szóval, aláhúzza, hogy divínum nélkül a humánum is, bármilyen értékes, megingatható talajon áll. 

XVI. Benedek pápa nem csupán saját egyháza felé fordult körlevelében, vagy püspökeihez, papjaihoz, egyháza népéhez, klerikusokhoz és laikusokhoz, hanem minden emberhez, aki kínlódik, gyötrődik a mai világban. Témája közérthető, hiszen az integrált emberi fejlődés valóban új gondolkodásforma és új lépés lehet az egész emberiség életében.  

A visszhangról szólva sok cikk, és soknyelvű publikáció, TV- és rádiónyilatkozat ismeretében joggal mondhatom, hogy nem csupán az Olaszországban megtartott G8 csúcstalálkozó adott az enciklikának aktualitást, hiszen egy nappal a körlevél megjelenése után kezdődött, hanem a világgazdasági kérdések, a sokat emlegetett krízis komolyan vétele, és azokon felül emelkedő, segítő mondanivalója. Mély analízise több mint egyházi felajánlás egy vallásos megoldásra, sokkal inkább komolyan vétele az ember méltóságának (dignitas) és hivatásának. Így érthető az a visszhang-dömping, ami Európa különböző országaiból, de Közel-Keletről, Afrikából, Amerikából is érkezett. Az utazó pápává lett egykori tudós teológus és könyvtárakban járatos tudós nem könyvszagú kérdésekhez nyúlt hozzá, ahogy ma is (2009. szeptember 26.), amint a rádió és televízió jelentette, éppen Prágába érkezett, Csehország fővárosába, ahol a szekularizáció legerősebb talán az egykori keleti blokkban, és már hivatalos római katolikus statisztikai adatok szerint is csupán 30-40 százalék között mozog a társadalom kereszténységet vállaló rétege. 1968-ban még 50-50 százalékra tartották az ateisták és keresztények számarányát. Keresztényeknek, nem a templomba járókat, de a szimpatizánsokat, Isten-hívőket értették akkor is. Egy prágai, nemzetközi, Commenius-ra emlékező, jubileumi szimpóziumon vehettem részt. A holland, cseh és magyar közös rendezvényijesztő képet festett a cseh társadalom vallástalanodása, elidegenedése szempontjából… Nyilván most is sok dolga lesz a napokban a pápának Prágában és Brnoban, az egykori földalatti katolikus egyház utódaival és az I. Vatikáni Zsinat után alakult Los von Rom mozgalom mai képviselőivel. Valóságos kérdésekkel kell szembe néznie Európa egyik legszekularizáltabb társadalmában.  

Végül a párbeszéd ügyében tartom reményt keltőnek az enciklikát. Ma gyakran félreértik az emberek a párbeszédet, és a párbajjal helyettesítik. Egy svédnyelvű evangélikus újság vezércikkében hozta ezt a mondanivalót, ilyen címen: Dialog inte duell, vagyis a párbeszéd nem párbaj. Ez azt jelenti, hogy újra meg újra fontos meghallgatni a beszélő partnert, s ez reménységet támaszt bennem a Magyar Evangélikus Egyház ökumenikus tanácsadójában is, hogy még mindig nem végződött be a párbeszéd korszaka és cserélődött fel a párbaj régi, megszokott stílusával. Van mondanivalónk, sőt reménységünk egymás számára. A reménység nem szégyenül meg – olvassuk a mi Biblia-fordításunkban, ahogy Pál írta (Róma 5,5). Az egyik római katolikus fordítás szerint „a remény pedig nem csal meg, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe és ránk árasztott Szentlélek által”. Ez a reménység tartja ébren a mi szeretetünket is!