Szabadulni az erőszaktól - előszó

Előszó

„…mert a dialógus mindig jó”

Andorka Eszter

Kötetünk annak az előadássorozatnak a tanulmányait tartalmazza, amely 2004. november 4-én került megrendezésre „Szabadulni az erőszaktól – Keresztyén megközelítések” címmel az Evangélikus Hittudományi Egyetem. A tudomány napja alkalmából összehívott konferencia kapcsolódott az erőszak leküzdésének évtizedéhez (2001–2010) – amelyet az Egyházak Világtanácsa (EVT) hirdetett meg –, nem csupán témájával, hanem a konferencia szervezőin keresztül is, hiszen a rendezők között az MTA–EHE Szociáletikai és Ökumenikus Kutatócsoport mellett ott található a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Szociáletikai Bizottsága is. Kettőjük közös munkájának eredménye az EVT által készített tanulmányi segédanyag magyar nyelven való megjelenése[1] is, amely segít eligazodni az erőszak kérdései iránt érdeklődőknek. Kötetünk függelékében szereplő állásfoglalások bepillantást engednek az erőszak és az erőszakmentesség témakörében megjelent egyházi nyilatkozatok egy részébe, segítve ezzel nem csupán a témában történő tájékozódást és ismeretszerzést, de az erőszak leküzdésére irányuló törekvést.

            A társadalomban alacsony szintű a tolerancia, érzékenyebbek az emberek, nehéz odafigyelni a másikra, és a mindennapok velejárójává lett az erőszak. Ugyanakkor az erőszaktól való szabadulás, a másik emberre való odafigyelés és törődés a lelkészi szolgálat elengedhetetlen része – mutat rá dr. Szabó Lajos írása, amely a konferenciát köszöntő beszédként hangzott el.

            A dialógusra hív Bagdy Emőke, a Károli Gáspár Református Egyetem tanárának dolgozata is. Rámutat, hogy „a pszichológia üzenete: nem ellene, hanem vele”. Vagyis arról szól, hogy miként lehet olyan „fondorlatokat” találni, amelyek az erőszak erejét jó célra fordítják. Rossz stratégiának bizonyul, ha valaki az erőszakra erőszakkal válaszol, mert aki kardot ragad, kard által vész el. Kiemeli a behaviorizmus megállapítása, mely szerint az erőszak tapasztalása lehetővé teszi, hogy valaki elsajátítsa az erőszakosságot, vagyis a szociális tanulás során az erőszakos modell azt tanítja, miként legyünk a másik kárára agresszívek. Mi az, ami jobb az erőszaknál? Miben árt nekem az erőszak? – többek között ezekre a kérdésekre keresi Bagdy Emőke a válaszokat munkájában.

            Az erőszak kérdését a teológia szemszögéből közelíti meg Tarr Zoltán református zsinati tanácsos írása. A bibliai helyzetkép alapos ismertetése végén kiemeli: „Isten erőszakos világba küldte Fiát. A rendszer erőszakos, és az erőszakosság újratermelését hozza. Isten tudta, hogy Jézus küldetése nem érhet más véget. Jézus halála azonban új utat mutat.”             Buzogány Dezső kolozsvári egyháztörténész legfrissebb kutatási eredményekkel illusztrált írásában bőséggel szolgáltat a 17–19. századi „erőszakossággal” kapcsolatos esettanulmányokat. Egyháztörténeti visszatekintése során ír az agresszió verbális formájáról, egymás káromlásáról, majd az exkommunikációról, a zsarolásról, a meghurcolásról és a fegyveres erőszakról. Összegzésképpen kifejti: „Egyházunk mindig bölcsen rendezte az effajta gondokat, mindig a törvényesség keretei között maradt, tudván, hogy az erőszak újabb erőszakot szül. (…) Ha egy kicsit is magunkba szállunk, múltunk tükrében szemlélve jelen arcunkat, és legalább két napra megjavulunk, akkor szerintem már megérte.”

            A család, az iskola, az utca és a média az a „hálózat”, amelyben a gyerek tapasztalatot szerez az agresszióról. „Ezek összefüggésében, cirkulációjában hat az erőszak a gyerekekre, és válnak maguk is annak részesévé” – állapította meg Szabóné Mátrai Marianna tanulmányában. Az erőszak kezelése a hitoktatás anyagában című munka azt a kérdést tette fel, hogy vajon kínál-e ellenstratégiát a hittanóra tananyaga. Egyfajta módszer lehet a szelekció, de veszélyt is rejt magában, hiszen ha száműzzük az erőszakot, akkor „egy ideális, erőszakmentes, ám irreális világot teremtünk meg”. Léteznek alternatív utak is, például a bibliai ábrázoláshoz hű istenkép átadása, amely „egy érzelmekkel teli, szenvedélyes istenképet közvetít”, azonban olyan Isten képét, aki a legvégsőkig életpárti, aki az áldozat, a szenvedő mellé áll. A lelkigondozás szempontjairól szólva így fogalmaz a szerző: „Minden ember hallatlan mennyiségű teremtőerőt birtokol. A fiatalok többet megőriztek eredendő kreativitásukból, mint a felnőttek… Egyházunk [evangélikus] új hittankönyvei olyan szemléletet tükröznek, amely ápolni, kibontakoztatni, működtetni szeretné a fiatalokban rejlő teremtőerőt.”

            Sárkány István rendőrtábornok az idősek viktimológiájáról, azaz áldozattá válásáról ír. Emlékeztetett rá: az időskorúak közé a hatvan év felettiek tartoznak, és számuk Magyarországon eléri a húsz százalékot. A problémák egyik gyökere az, hogy hazánkban az idős korhoz negatív sztereotípiák társulnak, ez pedig hosszú távon – a társadalomból érkező megerősítés következtében – izolációhoz, száműzetéshez vezet. Ennek következtében ez a korosztály könnyebben áldozattá válhat hazánkban, mint a fejlettebb szociális kultúrával bíró nyugati országokban.

            Mi készteti az embert arra, hogy az erőszakmentes magatartást válassza? Milyen eszközök állnak rendelkezésre ahhoz, hogy az ember másokat is erőszakmentes magatartásra késztessen? E két kérdés megválaszolására tesz kísérletet Nagy Zoltán debreceni evangélikus lelkész Karamcsand Gandhi példáján keresztül. Dolgozatában markáns álláspontként jelentkezik a következő megállapítás: „Az erőszak elutasítása, még annak árán is, hogy elszenvedjük magunkon, feltételezi a nyilvánosságot, azt, hogy lehetőséget kapunk arra, hogy szóljunk a nyilvánosság előtt.”

            Az előadások summáját Fazakas Sándor debreceni teológiai professzor összefoglalójában találjuk; utolsó pontjában így határozza meg az egyház feladatát az erőszak leküzdésében: a remény ébrentartásával és a realitásérzék megőrzésével célunk erőszakmentes „szigetek” létrehozása az agresszivitás ingoványos mocsarában.

Az Eszmecsere sorozat célja a társadalmi felelősségvállalás és szolidaritás erősítése a józan megfontolás és az evangéliumban feltáruló reménység dialógusán keresztül. Bízunk abban, hogy kiadványaink elérik ezt a célt, és hozzájárulnak az általuk megszólaltatott kérdések alapos tanulmányozásához, bátorítást és szempontokat adnak a felekezetek közi és társadalmi párbeszédhez.

Az MTA-EHE Szociáletikai és Ökumenikus Kutatócsoport kiadványainak első kötetét munkatársunk, Andorka Eszter emlékének ajánljuk, aki erőszak áldozatául esett kutatócsoportunk létrejöttének évében.

Dr. Reuss András 

Dr. Orosz Gábor Viktor