Pál apostol és a hit

Sokáig húzódott, amíg Pál apostol eljutott Rómába, ezért, hogy bátorítsa az ott élő keresztényeket, levelet írt nekik. Pál a saját tapasztalatait is hozzáadva teszi ezt a meglepő kijelentést, hiszen azokban az években írja levelét, amikor üldözték a hívőket.

Pál, korábban maga is buzgó farizeusként azon volt, hogy letartóztassák a keresztényeket, bebörtönözzék és, ha kell meg is öljék őket. Isten egyik kiemelkedő csodája volt, amikor Pált ebben az igyekezetben megállította. Egy csapat ember élén Damaszkuszba ment letartóztatási paranccsal, hogy elfogja az ottani keresztényeket. Az úton hirtelen nagy világosság támadt, Pál leesett a lováról és megvakult. Jézus Krisztus jelent meg neki, és feltette a nagy kérdést: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” (Saul volt Pál másik neve.) Az emberei bevitték a városba. Isten pedig szólt egy ottani kereszténynek, Anániásnak, hogy menjen el Pálhoz, aki vakon fekszik egy házban és imádkozzon érte. És Isten csodát tett! Pál megtért, meggyógyult és Jézus Krisztus követője lett.

De a zsidó főpapok és azok követői ellene fordultak. Így hát Pál igen sok üldöztetést szenvedett el. Így ír a saját dolgairól a 2Kor 11,23-28-ban: „Krisztus szolgái? Esztelenül szólok: én még inkább, hiszen többet fáradoztam, többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem el, sokszor forogtam halálos veszedelemben. Zsidóktól ötször kaptam negyven botütést egy híján, háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain. Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között, fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. Ezeken kívül még ott van naponkénti zaklattatásom és az összes gyülekezet gondja.”

Nem megdöbbentő? És ugyanez a Pál apostol írja, hogy akik Istent szeretik, minden a javukra szolgál. Talán mást várnánk. Elfogadhatóbb lenne, ha olyasvalaki írta volna ezt az igeverset, aki egy igaz „nagymenő” volt. Akinek minden sikerült az életben. Olyasvalaki, aki szerette Istent és minden bajtól, nehézségtől mentes lett volna az élete. Az igen! Annak igazán könnyű lett volna ezt írnia. De nem így volt. Pál sokkal több szenvedésen ment át, mint sokunk együttvéve egész életünkben. És mégis azt írja, hogy mindez a javát szolgálja. Mennyire ellentétes ez az egész a mai sikerorientált közgondolkodással. Mert ma az a nagymenő, akinek minden egy csapásra sikerül. Aki könnyedén átjut minden nehézségen. De az élet nem ilyen egyszerű. A hollywoodi filmek sokszor álomvilágba ringatnak. Az élet egy harc, amiben vagy egyedül, vagy segítséggel küzdünk.

Bizonyára sokszor megtapasztaltuk, hogy szülőkre, rokonokra, barátokra számítottunk, ami persze több alkalommal bejött. De néha nem, és keserű csalódás volt. „Már senkire sem számíthatok!?” - Erre az a válaszom, hogy van valaki, akire mindig számíthatunk: Ő Jézus Krisztus, az Isten Fia! Pál is Őrá alapozta megtérése után az egész életét. Tudta, hogy Ő a Megváltója és Szabadítója. Ő az, aki életét adta érte a kereszten, Ő a világ Megmentője.

Pálban volt egy megrendíthetetlen hit. Hitte azt, hogy Isten szemmel követi életét. Gondot visel rá. Mélyen hitte, hogy semmi nem történik vele, amiről Isten ne tudna. Tudta azt, hogy ha bajok és nehézségek közé is jut, Isten segítséget ad neki. Micsoda mély hit!
Ez egy olyan hit, ami a tied is lehet. Azért volt benne ez a mély meggyőződés, mert Istenre bízta az életét. Ennek következtében más szemszögből nézte az élete eseményeit. Tudta azt, hogy a mindenható Isten, aki teremtette az egész világmindenséget, minden percben látja őt.

„Azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukat szolgálja...” - írja mintegy próféciaként a Rómában élőknek: azoknak, akik közül sokakat a vadállatok elé vetettek.
Manapság nem kell ilyen borzalmakkal szembenéznünk. Ugyan vannak emberek, akik most is életveszélyben vannak, de a mi nyugati világunkban ilyen nem fenyeget. De vigyázzunk, mert a jólétnek is nagy veszélyei vannak, mert az emberi gyarló természetünk végett lanyha hithűvé és világiassá válhatunk. Mekkora csapda ez! De jó lenne, ha felismernénk, hogy a biztonság és a jólét közepette is buzgón keresnünk és kérnünk kell Istent.