Ordass Lajos rádiószózata, 1956. november 2.

Létrehozás: 2011. október 25., 08:49 Legutolsó módosítás: 2011. október 25., 08:55

Szabad Kossuth Rádió Budapest 17 óra 45 perc. D. Ordass Lajos, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke és a Magyar Egyetemes Evangélikus Egyház elnöke áll most a mikrofon előtt. D. Ordass Lajos evangélikus püspököt 1947-ban, az egyházak ellen indított támadások alkalmával elsőnek tartóztatták le és hamis vallomások segítségével kétévi fegyházra ítélték. 1950-ben történt kiszabadulása után még hat évig hallgatásra volt kényszerítve. Most, hivatalába visszatérve, első ízben szól az ország közösségéhez.

Az első érzés, melyet szóba öntök, legyen a hálaadás a hatalom egyetlen és örök Urának, Istennek. Az Ő sújtó keze jelenti számunkra a megpróbáltatást, fölemelő karja juttat minket minden örömünkhöz. Ha sújt, ha áld, Őt magasztaljuk. .

Szólok hazánk ifjúságához. Ifjúságunk meglátta, hogy az út, amelyen vezetni akarták, nem magyarságunk útja. Éppen ezért nem lehet a magyar jövendőért dolgozó ifjúság útja sem. Ennek a fölismerésnek első következménye az volt, hogy az ifjúság nemzetünk szabadságáért síkra szállt. Az a reménység éltet, hogy ugyanez az ifjúság fölismerte, vagy most ismeri föl, hogy magyarságunk jövője csak az örök Isten vezetése mellett található meg. .

Kegyelettel adózunk mindazoknak, akik ebben a harcban életüket áldozták. Hálával azoknak, akik sebeket viselnek, részvéttel azoknak, akikre most az életveszteség miatt gyász borul. .

Szólok hazánk evangélikus egyházának gyülekezeteihez és lelkipáasztoraihoz. Mi, néhányan - akik a fővárosban össze tudtunk gyülekezni - kinyilatkoztattuk, hogy népünk szabadságharcával azonosítjuk magunkat. Ezt kérem most mindannyiotoktól. Meggyőződésem, hogy egyházunk népe, a nemzet összességének legjobban fölfogott ügyét akkor szolgálhatja a legnagyobb hűséggel, ha életét és cselekedeteit Isten szent igéjének itányítása alá helyezi. Végezzük el mindannyian az emberszeretet annyi munkáját, amennyire csak képesek vagyunk a nekünk adott erők szerint. Végezzetek hű szolgálatot a megbékélés érdekében. Kapcsolódjatok be az újjáépítés munkájába. .

És van testvéri szavam a külföldön élő hittestvérekhez is. Isten szent nevében intézek néhány szót hozzátok, a nagyvilágban élő hittestvéreink. A közelmúltban jártak itt közöttünk képviselőitek. Megtapasztaltuk azt a szeretetet, mellyel egyházunk szabadságáért folyó küzdelmünket támogatták. .

A szabadság útján elinduló egyházunk és nagyon nehéz megpróbáltatás alatt lévő hazánk nevében szólok most hozzátok, drága hittestvérek. A független Magyarország nemzeti kormánya kinyilatkoztatta országunk semlegességét. Kérlek Titeket, hogy minden Tőletek telő segítséget adjatok meg nekünk ahhoz, hogy hazánknak ez a semlegessége elismertessék és így megtalálhassuk jövendőnk útját. .

Isten mindenható vezetése alatt mi szeretnénk a legjobb egyetértésben élni a világ minden népével. Jelenleg igen nehéz feladatok előtt állunk. Szabadságküzdelmünk seok életet követelt áldozatul, sokan vannak tehát, akik elvesztették földi támszukat, sokan sebesültek meg a küzdelmek között, nekik gyógyszerekre van szükségük. Sok kárt szenvedtünk épületeinkben és földi javainkban is. .

Jézus Krisztus nevében kérlek Titeket, segítsetek rajtunk. Mindent megteszünk, ami erőnkből telik, hogy hozzánk irányított adományaitokat egyházi szervezeteink közreműködésével azokhoz juttassuk el, akik legjobban rászorulnak a keresztyén szeretet segítségére. Isten áldása legyen rajtatok. [...]

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben