Ordass Lajos és 1956

Azt a megtisztelő felkérést kaptam, hogy az elkövetkező húsz percben Ordass Lajos evangélikus püspök és az evangélikus egyház 1956-os szerepéről szóljak. A feladat egyszerre könnyű és nehéz. Könnyű, mivel a Magyarországi Evangélikus Egyház a legkisebb, mindössze kb. 400.000 hívet számláló történelmi egyház, melynek tagjai hazánk magyar, német és szlovák etnikumú lakosságaiból származnak. E kevert nemzetiségű kisegyház nemcsak létszámából adódóan, hanem – mint majd látni fogjuk- teológiai megfontolásból sem vállalt közvetlen, aktív politikai szerepet, szemben a katolikus vagy a református egyházzal. Mindazonáltal mégis nehéz e kérdésről beszélni, hiszen a történelem elől az evangélikus egyház sem akart és nem is tudott kitérni, sőt nagyon is sajátos felelet adott a kor kihívásának. Áttekintésünket eléggé korlátozza az a tény, hogy e korszak levéltári kutatásokon alapuló feltárása még nem történt meg.[1] Ezért elsősorban Ordass Lajos püspök „Nagy idők kis tükre” címen megírt önéletrajzi írásaira fogunk támaszkodni a rendelkezésre álló másodlagos irodalom mellett.

Ordass Lajos 1945-től haláláig volt a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke, e tisztet azonban mindössze öt évig gyakorolhatta, azt is két részben: 1945 és 1948, valamint 1956 és 1958 között. Életpályája magasságokat és mélységeket kiábrázoló sajátos drámai életút, amit én egy angol nyelvű tanulmányban[2] öt „felvonásra” osztottam. Az öt felvonás: I. Út a püspökség felé (1901-1945), II. Az első püspöki szolgálat idehaza és külföldön (1945-48), III. Börtön és kényszerhallgatás (1948-1956), IV. Ismét a püspöki székben (1956-1958), V. Másodszori félreállítás, hosszú hallgatás (1958-1978).

Jelen előadásomnak a témája azonban nem Ordass Lajos életpályája, hanem 1956-os szerepe. Ahhoz azonban, hogy ezt a történelmi szerepet megértsük, szükséges az életrajz néhány pillanatának, az „előzményeknek” a felvillantása. 

1. Az előzmények 

Ordass a Délvidéken, Bácskában látja meg a napvilágot Wolf Arthur német származású evangélikus tanító egyik gyermekeként. Teológiai tanulmányai, majd segédlelkészi szolgálatai után Svédországban tölt egy tanévet 1927-28-ban. Tíz éven keresztül a ceglédi gyülekezet lelkésze, 1941-ben kerül Budapestre, a Kelenföldi gyülekezet lelkészeként. Tudatosan magyarnak vallja magát: 1942-ben nyíltan elhatárolja magát azoktól a német származású lelkészek kezdeményezésétől, akik a németországi evangélikus egyházhoz akartak szervezetileg csatlakozni. A háború alatt élénken követi a norvég egyház nácizmus elleni harcát, le is fordítja, sőt saját költségén ki is nyomtatja egy jeles északi teológus tudósítását a norvég egyházi harcról. Magyarország német megszállásának napján határozza el, hogy családi nevét „Wolf”-ról „Ordass”-ra magyarosítja. Közvetlenül a háború után, 1945 augusztusában választják meg a Bányai Kerület püspökének, Raffay Sándor utódjának.

Ordass püspökké választása után szinte azonnal felemeli hangját minden olyan közérdekű kérdésben, amely egyházának tagjait érinti, így most a magyarországi németség erőszakos kitelepítése, vagy a magyar-szlovák lakosságcsere igazságtalanságai ellen tiltakozik. 1947-ben öt hónapos nyugat-európai és észak-amerikai körutat tesz, azért, hogy segélyt szerezzen a háború sújtotta hazai egyháznak. 1947-ben alakul meg a svédországi Lundban a Lutheránus Világszövetség, ahol alelnöknek választják meg. Hazatérte után szembesülnie kell az egyre erősödő egyházellenes kommunista nyomással. Az állam és az egyházak közötti feszültség az egyházi iskolák államosítása körül lesz a legélesebb. Ordass Lajos (szemben például Túróczy Zoltán püspöktársával) meggyőződéssel vallja, hogy az egyházi iskolák is az egyház testéhez tartoznak. 1948-ban a három történelmi egyház három különféle választ adott új történelmi helyzetre: Mindszenty bíboros szerint az egyháznak politikai szerepe is van, s ezért a „rezisztencia” útját választotta, Bereczky Albert református püspök prófétai hangú „bűnbánat-teológiát” hirdet meg, Ordass Lajos lutheránus útja természetesen Mindszentyéhez áll közelebb, de azért lényegi különbség is van a katolikus és az evangélikus válasz között. Ordass a lutheri „kettős birodalom tanítás” alapján megkülönbözteti az evangéliumot és a törvényt, az egyházat és az államot. Vallja, hogy az egyháznak nem politikai, hanem teológiai küldetése van, tehát kölcsönösen gyengítő hatással jár, ha az „egyház klerikalizálja az államot” vagy „az állam szekularizálja az egyházat”. Fontosnak véli, hogy az egyház egyház maradjon, és identitását ne adja fel, de ugyanakkor a világ felé is van üzenete: az egyház „az állam lelkiismerete”. Ordass szerint a főpásztornak nem kell, sőt nem is szabad politikussá válnia, hanem egyházvédelmi harcot (de nem politikai ellenállást) kell folytatnia a nyáj érdekében.

Nos, Ordass ezért védelmezi szenvedélyesen az iskolákat, ezért nem engedi, hogy az állam beleszóljon, hogy kik legyenek az egyház világi vezetői, és – ezért kell aztán végül Ordass Lajosnak a börtönbe mennie 1948 szeptember 8-án.

A szégyenletes koncepciós kirakatperben „a dollársegély bejelentésének tudatos elmulasztásával” vádolják és két évi fogházra ítélik. Közvetlen kiszabadulása előtt, 1950. április 1-én az egyházi bíróság is (mint utólag kiderült: megfélemlítés alatt) elítéli és megfosztja püspöki tisztétől. 1950 május 30-án szabadul Vácott. Időközben a négy egyházkerületből csak kettő lesz, s mindkét püspöki székbe az állam bizalmát élvező személyek ül be: Dezséry László lett a Déli egyházkerületi, Vető Lajos pedig az Északi egyházkerület püspöke. Ordass hat esztendeig teljes elszigeteltségben él: papjai kerülik, ő passióelmélkedéseket ír és fordít. Elkészül önéletrajzi írásainak első része. A másodikat azonban a történelem fogja írni. 

2. 1956 Ordass püspök életében  

Az események 1956 nyarán kezdenek élénkülni. 1955-ben az Egyházak Világtanácsa úgy döntött, hogy 1956 nyarán a magyarországi Galyatetőn tartják a Központi Bizottság ülését. 1956. június 1-én a „Kotima” című finn újságban megjelenik, hogy „Az Ordass-ügyet újra elő kell venni.” És a nyár folyamán Dezséry László és Vető Lajos püspökök, majd Horváth János az ÁÉH elnöke sorra adják egymásnak a kilincset Ordass Márvány utcai lakásának ajtaján. Mi is az oka e váratlan és többszöri látogatásnak?

Az államot kiszolgáló püspököknek és az Állami Egyházügyi Hivatal vezetőjének az okozza a nyugtalanságot, hogy az EVT Központi Bizottság vezetői minden bizonnyal találkozni akarnak Ordass Lajos börtönviselt püspökkel, akit a Lutheránus Világszövetség 1947-ben megválasztott alelnökének. Számukra nem mindegy, hogy Ordass hogyan fog nyilatkozni az egyház jelenlegi helyzetéről, a vezetőkről, önmagáról. Rehabilitálását is kilátásba helyezik. Ordass a tárgyalások alatt mindig hangsúlyozza, hogy saját sorsa nem választható el az 1950-ben elitélt, s a gyülekezetükből elmozdított Keken András és Kendeh György lelkészek sorsától.

A Lutheránus Világszövetség vezetői: Hanns Lilje elnök Carl E.Lund-Quist főtitkár többször meglátogatják Ordasst a Márvány utcában, ahol Ordass rehabilitásáról beszélnek. Hanns Lilje egy alkalommal ezt mondja Ordassnak: „A te megállásod a nyugati világ számára a keresztyén megállás szimbólumává lett.” Augusztus 3-án Hanns Lilje, Lund-Quist, Franklin C. Fry (EVT ügyvezető elnöke), Willem A.Vosser't Hooft (EVT főtitkár), Dezséry László és Vető Lajos püspökök, Horváth János és Miklós Imre, valamint Ordass Lajos megállapodnak abban, hogy Ordass rehabilitálása után előbb teológiai tanárként működhet, majd visszatérhet a püspöki székbe. A nyilvánosság azonban erről mit sem tud, s az ígéreteket nem követik gyorsan a tettek.

Közben azonban a lelkészek körében is megindul egyfajta mozgolódás. Laborczi Zoltán nagybaráti lelkész augusztus 28-30-ra meghívja parókiájára az evangélizáció és az ébredés ügyét szolgáló lelkésztársait, akik „Észrevételek”-et fogalmaznak meg, az evangélizáció felülről irányított elhanyagolásáról, valamint leírják, hogy szükséges „széleskörű egyházi önvizsgálat, bűnbánattartás és tisztulási folyamat az utóbbi évek hibái tekintetében.”

Szeptember folyamán Balatonszárszón és Fóton tartanak lelkészkonferenciákat, ahol a lelkészek egyre inkább sürgetik a kompromittálódott egyházvezetők lemondását. Végül is a nemzetközi nyomás, valamit a lelkészek egyre erősödő hangjának engedve 1956. október 6-án a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága hivatalosan is érvényteleníti az Ordassra vonatkozó 1948-as ítéletet és felmenti a vád alól. Két nappal később, „az államhatalom intézkedései után kullogva” az Egyetemes Egyház Törvényszéke is kimondja Ordass teljes rehabilitációját. Egyházjogi szempontból úgy tekinti, hogy nem volt ellene fegyelmi eljárás és megilleti őt az erkölcsi és anyagi kártérítés.

Október 9-én az országos esperesi értekezleten Vető Lajos 24 pontban foglalja össze, hogy mit tettek az egyházi élet javításáért. Jóvátételekről, új bizottságok létrehozásáról, a sajtó megújításáról határoznak, de Vető ekkor még hozzáteszi: „az úton, amelyen... elindultunk a felszabadulás után, egyházunkban semmiképpen sem jelenthetnek lényegi törést a mai idők figyelemreméltó eseményei…”[3]

Október 12-én újra alakulnak az egyházi lapok szerkesztőbizottságai, Keken András, Veöreös Imre, Ordass Lajos kerülnek be a a szerkesztőbizottságokba, vagy azok élére. Ordass Lajos október 14-én prédikál először a budahegyvidéki gyülekezetben, nagyszámí hallgatóság előtt.

Meg kell emlékeznünk az október 16-18. között tartott fóti, VII. lelkészkonferenciákról, ahol a résztvevők kifejezték, hogy a „tisztulást nem tekintjük befejezettnek. Meg vagyunk győződve arról, hogy ennek a tisztulási folyamatnak a jog, az igazság és az erkölcs, valamint egyházunk becsületének teljes visszaállása napjáig folytatódnia kell”.[4] Javasolták többek között Pálfy Miklós állandó dékáni megbízásának a megszüntetését, Ottlyk Ernő tanári működésének megszüntetését, a lelkészi becsületszék felállítását, a sajtóosztály teljes átrendezését. Grünvalszky Károly főtitkár október 18-án be is adta lemondását. Talán e forró hangulattal is magyarázható, hogy Dezséry és Vető püspökök október 19-én fogadták a nagybaráti nyilatkozat aláíróinak képviselőit is.

Az állammal való megállapodások alapján Ordass Lajos 1956. október 24-én kezdte volna meg előadásait a Teológiai Akadémián. Az október 23-án kitörő forradalom azonban elsöpri ezeket a terveket. Horváth János már október 23-án kéri telefonon Ordasst, hogy vegye át a Déli Egyházkerület vezetését. Dezséry október 25-én közli Mihályfi Ernővel lemondási szándékát, majd hivatalos lemondólevelét október 30-án fogalmazza meg. Így kezdi lemondólevelét az egykori kommunista püspök: „A magyar ifjúság véres, gyönyörű küzdelmének, az egész magyar nép szenvedésének, a nemzeti nyomorúság után a nemzeti függetlenség biztos reménységének fénye ragyog be most mindent.” Hasonlóan elvtelen Vető Lajos november 1-én kelt lemondó levele. Most tőle idézek: „Magyar népünk és különösen hős ifjúságunk világraszóló dicsőséges küzdelemben leverte magáról a bilincseket.”[5]

Ordass püspöki székbe való visszatérésének most már nincs formai akadálya, így a reformáció napján, október 31-én ő tartja az ünnepi istentiszteletet, amikor Keken András a gyülekezet lelkésze üdvözöli a hivatalába visszatérő püspököt. Ugyanezen a napon a budapesti evangélikus lelkészek, teológiai tanárok és teológiai hallgatók nyilatkozatot tesznek közzé melyben kifejezik, hogy „teljes szívvel azonosítjuk magunkat a magyar nép hősies szabadságharcával, amelyet hazánk függetlenségéért vív.”[6]

Ordass november 1-én vette át a hivatalát, s valószínűleg ugyanezen a napon találkozik rövid időre Mindszenty bíborossal. A látogatás azonban szigorúan protokolláris jellegű és csak pár percig tart.[7] Szó sem volt tehát „ellenforradalmi” összeesküvésről, mint ezt később állították.

1956. november 2-án 17 óra 45 perckor szólal meg Ordass püspök rádiószózatával magyar, angol, német és svéd nyelven a Szabad Kossuth Rádióban. A beszéd határozottan egyházias és nem politikus. A magyar ifjúsághoz és a külföldi hittestvérekhez szól. A nyugattól gyógyszert és segítséget kér. Így hangzik a rádiószózat:

Az első érzés, melyet szóba öntök, legyen a hálaadás a hatalom egyetlen és örök Urának, Istennek. Az Ő sújtó keze jelenti számunkra a megpróbáltatást, fölemelő karja juttat minket minden örömünkhöz. Ha sújt, ha áld, Őt magasztaljuk.

Szólok hazánk ifjúságához. Ifjúságunk meglátta, hogy az út, amelyen vezetni akarták, nem magyarságunk útja. Éppen ezért nem lehet a magyar jövendőért dolgozó ifjúság útja sem. Ennek a fölismerésnek első következménye az volt, hogy az ifjúság nemzetünk szabadságáért síkra szállt. Az a reménység éltet, hogy ugyanez az ifjúság fölismerte, vagy most ismeri föl, hogy magyarságunk jövője csak az örök Isten vezetése mellett található meg.   

Kegyelettel adózunk mindazoknak, akik ebben a harcban életüket áldozták. Hálával azoknak, akik sebeket viselnek, részvéttel azoknak, akikre most az életveszteség miatt gyász borul.   

Szólok hazánk evangélikus egyházának gyülekezeteihez és lelkipásztoraihoz. Mi, néhányan – akik a fővárosban össze tudtunk gyülekezni –, kinyilatkoztattuk, hogy népünk szabadságharcával azonosítjuk magunkat. Ezt kérem most mindannyiótoktól. Meggyőződésem, hogy egyházunk népe, a nemzet összességének legjobban fölfogott ügyét akkor szolgálhatja a legnagyobb hűséggel, ha életét és cselekedeteit Isten szent igéjének irányítása alá helyezi. Végezzük el mindannyian az emberszeretet annyi munkáját, amennyire csak képesek vagyunk a nekünk adott erők szerint. Végezzetek hű szolgálatot a megbékélés érdekében. Kapcsolódjatok be az újjáépítés munkájába.   

És van testvéri szavam a külföldön élő hittestvérekhez is. Isten szent nevében intézek néhány szót hozzátok, a nagyvilágban élő hittestvéreink. A közelmúltban jártak itt közöttünk képviselőitek. Megtapasztaltuk azt a szeretetet, mellyel egyházunk szabadságáért folyó küzdelmünket támogatták.   

A szabadság útján elinduló egyházunk és nagyon nehéz megpróbáltatás alatt lévő hazánk nevében szólok most hozzátok, drága hittestvérek. A független Magyarország nemzeti kormánya kinyilatkoztatta országunk semlegességét.  Kérlek Titeket, hogy minden Tőletek telő segítséget adjatok meg nekünk ahhoz, hogy hazánknak ez a semlegessége elismertessék és így megtalálhassuk jövendőnk útját.

Isten mindenható vezetése alatt mi szeretnénk a legjobb egyetértésben élni a világ minden népével. Jelenleg igen nehéz feladatok előtt állunk.  Szabadságküzdelmünk sok életet követelt áldozatul, sokan vannak tehát, akik elvesztették földi támaszukat, sokan sebesültek meg a küzdelmek között, nekik gyógyszerekre van szükségük. Sok kárt szenvedtünk épületeinkben és földi javainkban is.

Jézus Krisztus nevében kérlek Titeket, segítsetek rajtunk. Mindent megteszünk, ami erőnkből telik, hogy hozzánk irányított adományaitokat egyházi szervezeteink közreműködésével azokhoz juttassuk el, akik legjobban rászorulnak a keresztyén szeretet segítségére. Isten áldása legyen rajtatok.   

Most pedig engedjék meg, hogy külföldi hittestvéreinkhez szóló kérésemet az ő nyelvükön is tolmácsolhassam.[8]

1956. november 3-án Ordass értekezletet hív össze az elérhető lelkészek és teológiai tanárok számára, ahol mintegy ötven személy gyűlt össze, közöttük Túróczy Zoltán és Szabó József nyugalmazott püspökök, Dr. Götthe Ervin egyetemes ügyész, Dr. Sólyom Jenő teológiai tanár, Dr. Keken András, Scholz László, Dr. Schulek Tibor lelkészek. Mindenek előtt személyi kérdésekről döntenek: elhatározzák, hogy a lemondott Vető Lajos helyére az 1952-ben lemondásra kényszerített Túróczy Zoltánt hívják vissza püspöki székbe, a sajtóosztály élére Botta István kerül, az Evangélikus élet szerkesztője Dr. Keken András lesz, a segélyek szétosztására Kendeh György kap megbízatást. Amikor Keken András beszámol arról, hogy Horváth János ÁÉH elnököt a forradalmárok állítólag fogva tartják, a résztvevők úgy döntenek, hogy mindent megtesznek Horváth biztonsága érdekében.[9]

1956. november 4-én az Evangélikus Élet Dr. Keken András vezércikkével jelenik meg, melynek címe: „Együtt az ország népével”. A katarzis pillanata ez. A megújított egyházvezetés e nap sorsfordító tragikus eseményét még hosszú időn keresztül nem érzi a bőrén. Ordass Lajos vezetésével még másfél évig – mintegy a béke szigetén – virágzik a gyorsan és ügyesen átalakított egyházi élet. E „sziget-korszak” sajátos, csodálatos és ellentmondásos történetének ismertetése azonban egy újabb előadást igényelne.

Köszönöm a figyelmet.

[1]A korszakról szóló cikkek, tanulmányok vagy könyvek forrása mindezidáig még mindig elsősorban Ordass Lajos Önéletrajzi írások c. könyve, amelynek első kötete 1985-ben, folytatása 1987-ben jelent meg az Európai Protestáns Szabadegyetem (Bern) kiadásában. A két kötet sajtó alá rendezője, szerkesztője, a jegyzetapparátus készítője Szépfalusi István bécsi evangélikus lelkész volt. Az Ordass-kutatás  nemzetközileg elismert alakja a Norvégiában élő Terray László, akinek Ordass-életrajza 1984-ban norvégül (Luther Verlag), majd 1990-ben németül (Martin Luther Bund), ugyanebben az évben Nem tehetett mást címen magyarul (Ordass Lajos Baráti Kör), s végül  1997-ben angolul (Fortress Press) is megjelent. Az egyszerre hitelesen és színesen tudósító életrajz elsősorban a külföldi olvasók tájékoztatására készült az akkor még nem publikált Önéletrajzi írások alapján. Az evangélikus egyház 1956-os szerepéről Giczi Zsolt szegedi egyháztörténész tett közzé egy tanulmányt: „Az evangélikus egyház és az 1956-os forradalom”, Protestáns szemle, LIX (VI. új) évfolyam 1. szám 1997-1. 49-65. old. Giczi Zsolt is csak a publikált forrásokra, a korabeli egyházi sajtóra hivatkozik, s e hézagpótló, tárgyilagos hangú tanulmány elolvasása után egyre inkább érezzük, hogy levéltári kutatásokra alapuló „mélyfúrásokra” van szükség az alapos és árnyalt kép kialakításához. Erre a feladatra a jelen előadás természetesen nem vállalkozhat.

[1]A korszakról szóló cikkek, tanulmányok vagy könyvek forrása mindezidáig még mindig elsősorban Ordass Lajos Önéletrajzi írások c. könyve, amelynek első kötete 1985-ben, folytatása 1987-ben jelent meg az Európai Protestáns Szabadegyetem (Bern) kiadásában. A két kötet sajtó alá rendezője, szerkesztője, a jegyzetapparátus készítője Szépfalusi István bécsi evangélikus lelkész volt. Az Ordass-kutatás  nemzetközileg elismert alakja a Norvégiában élő Terray László, akinek Ordass-életrajza 1984-ban norvégül (Luther Verlag), majd 1990-ben németül (Martin Luther Bund), ugyanebben az évben Nem tehetett mást címen magyarul (Ordass Lajos Baráti Kör), s végül  1997-ben angolul (Fortress Press) is megjelent. Az egyszerre hitelesen és színesen tudósító életrajz elsősorban a külföldi olvasók tájékoztatására készült az akkor még nem publikált Önéletrajzi írások alapján. Az evangélikus egyház 1956-os szerepéről Giczi Zsolt szegedi egyháztörténész tett közzé egy tanulmányt: „Az evangélikus egyház és az 1956-os forradalom”, Protestáns szemle, LIX (VI. új) évfolyam 1. szám 1997-1. 49-65. old. Giczi Zsolt is csak a publikált forrásokra, a korabeli egyházi sajtóra hivatkozik, s e hézagpótló, tárgyilagos hangú tanulmány elolvasása után egyre inkább érezzük, hogy levéltári kutatásokra alapuló „mélyfúrásokra” van szükség az alapos és árnyalt kép kialakításához. Erre a feladatra a jelen előadás természetesen nem vállalkozhat.