Mennybemenetel mozaikjai: Comeback

Létrehozás: 2009. május 26., 15:59 Legutolsó módosítás: 2009. május 26., 16:07

A menybemenetellel Jézus egyáltalán nem tűnt el tőlünk örökre. Hangsúlyozta, hogy híveihez egyszer visszatér majd. Forrás: jesus.ch, fordította: Bolla Zsuzsanna

A tanítványok az ég felé merednek. Egy felhő takarja el végül szemük elől a felemelkedő Jézust. Hogy mit jelentett ez Jézus korábbi megjelenései és láthatatlan eltűnései között? között  Két fehér ruhás ember áll mellettük, akik elmagyarázzák, hogy ahogyan felvittetett Jézus a mennybe, úgy fog majd onnan vissza is térni hozzájuk (ApCsel 1,11).

A felhőn

Angyalok erősítik meg Jézus egykori próféciáját: „És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Lk 21,27). Jézus cselekedetei, amelyek ezen a napon érnek véget Jeruzsálem közelében, minden bizonnyal azt is feltételezik, hogy lesz még visszatérés, lesz még comeback.

Ideig a mennyben

Péter később úgy magyarázza, hogy Isten a zsidó néphez akar irgalmas lenni: „Tartsatok tehát bűnbánatot és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje és elküldje Jézust, akit messiásul rendelt nekik. Őt azonban az égnek kell befogadnia addig, amíg a mindenség újjáteremtése meg nem történik. Erről az Isten öröktől fogva szólt szent prófétái által. (ApCsel 3,19-21).

Mindent átfogó

Jézus az Atya jobbjára ült és elfoglalta a trónt, ahogyan azt tanítványainak is mondta, hogy neki adatott minden hatalom mennyen és földön (Mt 28,18) Isten Jézusban mindent össze akar fogni, a mennyen és a földön (Ef 1,10). Uralkodó a láthatatlan világ felett, de egyszer majd kilép abból a dimenzióból, és betölti majd azt, amit a keresztények a Miatyánkban kérnek: „Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.”

Jézus a Szentlélekben itt van

A földön azonban nemsokára valami történik: a tanítványoknak vissza kell térniük Jeruzsálembe és ott várniuk kell Isten Szentlelkére. A magasságból küldi el nekik Jézus és ez fogja őket vezetni és tanítani, ez fogja megmutatni nekik mindazt, amit az Úr cselekedni akar (Lk 24,49; Jn 14,26). Elfogatása előtt Jézus biztosította őket arról, hogy nem fogja őket egyedül hagyni, hanem visszatér majd hozzájuk (Jn 14,18).

A Szentlélekben Jézus híveinél marad. Szentlelke által kezdődött el az ő visszatérése is. Kevesebb mint kettő héttel mennybemenetel után (ApCsel 2) ünnepeljük pünkösdöt.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben