Megemlékezés a száz éve született dr. Keken Andrásról Hódmezővásárhelyen

Keken András neve, személye számomra az egyháztörténelem része.  

Amikor Hódmezővásárhelyre kerültünk, akkor szembesültem itteni szolgálatával. Az a hét év, amit itt töltött, nyomott hagyott nem csak az anyakönyvekben és a jegyzőkönyvekben, hanem emberek életében, emlékezetében, lelkében is.

Köztünk vannak olyanok, akik személyesen ismerhették még őt. A héten látogattam egy asszonyt, aki visszaidézte Keken András személyét, és így fogalmazott: „valósággal ittuk a szavait”, és hozzátette azt is, ugyancsak kvalitásaira utalva, hogy „sejtettük, hogy nem innen fog nyugdíjba vonulni”. (Ebben persze az is benne van, hogy Hódmezővásárhely nem az a gyülekezet, ahonnan ne vezetne fölfelé út.)

Köztünk vannak azok, akik még hallgathatták őt, akiket ő keresztelt, de olyanról is tudok, akit már Takács János bácsi (természetesen még fiatal lelkészként) keresztelt, Keken András viszont mint akkoriban leköszönő lelkész keresztapaként állt az oltár előtt. Ezzel érzékeltettem valamit azokból a személyes kapcsolatokból is, amelyek kialakultak ez alatt a hét év alatt. 

Most, hogy az ő személyét, és az itteni szolgálatát fölidézem, fontosnak tartom hangsúlyozni (talán a magam számára is), hogy vásárhelyi lelkészként egy kifejezetten fiatal embert lássunk magunk előtt. 25 éves (még be sem töltötte), amikor ide került, a 32-dikben van, amikor elköszön a gyülekezettől.  

Az egyházközség jegyzőkönyveit olvastam át, ezekből szeretnék néhány mondatot, gondolatot felidézni, kiváltképpen azokból a lelkészi jelentésekből, amelyeket évenként tárt a gyülekezeti közgyűlés elé, s amelyekből áttekintést nyerhetünk a gyülekezet életéről, és Keken András szolgálatáról.  

Szolgálatának kezdete az 1934. február 4-i közgyűlés jegyzőkönyvében olvasható.  

Ezen a közgyűlésen Klár Béla helyettes lelkésztől elbúcsúzik az egyháztanács, megköszönve négyéves helyettes lelkészi munkáját. Egyúttal köszöntik Keken András budapesti segédlelkészt, akit a „méltóságos főtisztelendő püspök úr a hódmezővásárhelyi egyház adminisztrátorává” nevezett ki. Keken Andrást ezen a közgyűlésen vezették be hivatalába, a gyülekezet előtt.

Egyed Aladár főesperes üdvözli az egyházmegye nevében az új lelkészt, és figyelmezteti őt „annak a szeretetnek súlyos kötelezésére, mely ebben a gyülekezetben a távozó és érkező lelkész iránt egyaránt megnyilvánult”.

„Megemlíti, hogy amilyen gazdag egyházunk szeretetben, olyan szegény anyagi javakban, mert az áldozatkész elődök örökségei a nehéz és rendkívüli időkben elértéktelenedtek. De reméli, hogy az új lelkész akaratereje és ideálizmusa, párosulva az egyháztanácsnak bölcs tanácsával, minden tekintetben sikerre fog vezetni.”

„Keken András új lelkész meghatódott szavakkal mond köszönetet az üdvözlésekért, a neki előlegezett szeretetért. Tudja, sokat kell neki dolgoznia, hogy erre érdemessé váljék, de úgy érzi, hogy munkája nem lesz pusztába kiáltott szó.”  

Az évi rendszeres lelkészi beszámolókból hetet olvashatunk. Ezekből kitűnik, hogy minden évben nagyjából ugyanazon szempontok alapján tette mérlegre munkáját, annak eredményét.  

Ilyen pontokból közel húszat olvashatunk, a gyülekezeti munka területeiként.  

Először csak felsorolás-szerűen:

Az Ige szolgálata.

Bibliaórák.

Hiterősítő előadások.

Az úrvacsora.

Ünnepélyek.

Kiemelkedő események.

Népmozgalom.

Cura pastoralis.

A jövő szolgálata.

Hitoktatás.

Szórványgondozás.

Presbitérium.

Szeretetmunka.

Gyermekotthon.

Gyülekezeti levelek.

Nőegylet.

Személyi változások.

Lelkész egyéb munkája.  

Ez az a közel húsz terület, szempont, a gyülekezeti munkából. Az idő rövidsége miatt csak néhányról tennék említést, néhány tanulságos mondatot, gondolatot kiemelve.  

Az Ige szolgálatáról: abban az időben még négy istentisztelettel számoltak: vasár- és ünnepnaponként de. fél 10-kor és du. 5-kor (nyáron 6-kor) valamint csütörtök és szombat du. 5, illetve 6 órakor istentisztelet.

„A szombati kivételével, mely csupán imádságból és igeolvasásból állott, s melyet télen az iskolában tartottunk, minden istentiszteleten volt prédikáció.” - írja K. A. 1934-ben. „Ezeken az istentiszteleteken hetenként átlag 300-an fordultak meg templomunkban, ami a gyülekezeti lélekszám 25 százalékának felel meg.” Egy évvel később már: „azok száma, akik hetenként templomunkban megfordultak, a gyülekezeti lélekszám 30 százalékának felel meg”. Újabb két évvel később ezt írja: „a látogatottság nem változott, általában kielégítőnek mondható, bár sok hívünket nagyon ritkán látjuk a templomban”.  

Bibliaórák: „a gyülekezeti teremben tartottuk 20-40 résztvevővel” (ez a létszám éveken keresztül nagyjából állandó maradt).

„Különös megjegyezni valóm ezzel kapcsolatban az, hogy a férfiak következetesen távol tartják magukat, pedig az Igére a férfiaknak is szükségük van.” 1936-ról: „Mivel ezekre a bibliaórákra csak nők jártak, férfiak számára külön bibliaórát akartam bevezetni, ez azonban a részvétlenség miatt – sajnos – nem sikerült.”

„1937-ben a házi bibliaórákat is bevezettük, hogy a templomtól távol lakó, esetleg beteg vagy idős testvéreink is részesüljenek az Ige áldásaiban. 17 házi bibliaórát tartottunk. A résztvevők száma átlagosan 20 volt. Isten áldása legyen a hajlékokon, melyek megnyitották kapuikat az Ige előtt.”  

Úrvacsora: pontos számot tüntetnek fel a lelkészi jelentések, amelyek évről évre növekvő tendenciát mutatnak.

1935-ről: „Úrvacsorát vettek 417-en.” „Ezt a számot kicsinynek kell tartanunk, mert azt a követelményt kell szem előtt tartanunk, hogy a gyülekezet minden konfirmált tagja évente legalább kétszer járuljon az Úr asztalához.”  

1938-ról ezeket az adatokat olvashatjuk: „Az év folyamán a templomban, a kórházban, a szeretetházban és a szórványokban összesen 296 istentiszteletet tartottunk. Az Úr szent vacsoráját 66 alkalommal szolgáltattuk ki, úrvacsorát vettek: 635-en. A bel- és külterületen, a tanácsteremben, házaknál és az ifjúsági egyletekben összesen 219 bibliaórát tartottunk.”  

Ünnepélyek, kiemelkedő események:

Inkább érdekesség, kuriózum a következő, 1935-ből. „Szeptember 10-én nevezetes vendége volt gyülekezetünknek: Rajaobelina Prosper herceg, madagaszkári lelkész tartott előadást zsúfolt templomban a madagaszkári kereszténységről. A 34 pengős offertóriumot a tengelici templomépítés céljára küldtük el.”

Valamelyik évben csak felsorolás-szerűen találjuk meg az alkalmak sorát: Templomi ünnepélyek: böjti, adventi ünnepélyek, finn-magyar-észt, sajtó, gyámintézeti, stb. ünnepélyek. Október 31-én a ref. egyházzal együtt reformációi ünnepély a Fekete Sas dísztermében.

1934. október 28: Draskóczy Lajos, a gyülekezet korábbi lelkészének 100 éves jubileuma alkalmából díszközgyűlés.  

Hitoktatás: csak egy-két jellemző adatot emelek ki az egyik évből.

Hitoktatás: heti 24 óra. Létszám: 120. Kifejezetten nehézséget okoz a nagy kiterjedésű város perifériáján lakó elemi iskolások hitoktatása.  

Szórványgondozás: ez a téma több ponton előkerül. A gyülekezeti újság létét is indokolja. A periférián lakók megközelítése, lelkigondozása, látogatása, vagy akár a hitoktatás ezen a téren állandó gondként jelentkezik.

1937. június 20-i presbiteri gyűlés. A kultuszminisztérium 300 pengő segélyt adott szórványgondozásra, amelyből 123 pengőért kerékpárt vettek, a többit a szórványgondozó segédlelkész ellátására fordítják. (Több segédlelkész is váltotta egymást Keken András vezetése alatt.)  

Cura pastoralis: „Roppant kevés idő jut a hitoktatás miatt a lelkészi munkának egyik igen fontos ágára, a hívek látogatására.” – ezt írta szolgálata első évéről. Ez a későbbiekben javult. „Állandó lelkiismereti furdalásom van, hogy a lelkészi munkának ezt a nagyon fontos ágát más munkám, különösen a hitoktatás miatt kénytelen vagyok elhanyagolni.” – írja egy évvel későbbi lelkészi jelentésében is.  

1937-ben gyermekotthon felállítását határozták el. (Erről én részletesen nem szólok.)  

Gyülekezeti levelek (újság).

„Egyházunk diaspora helyzete nélkülözhetetlenné tette, hogy időnként gyülekezeti levelekkel keressem fel az egyház tagjait, hogy ilyen formán azok is értesülhessenek a gyülekezetben levő munkáról, akik a távolság vagy egyéb okok miatt a templomba ritkán vagy sohasem tudnak, vagy akarnak eljutni.”

„700 négyzetkilométeren 1250 hívünk él. A belterületen lakó 800 evangélikus fele is szórványhívőnek számít, a templomból való távolság miatt.”

„Eddig három ízben 4 szám jelent meg polgármesteri engedéllyel. Decemberben megérkezett a miniszterelnöki engedély is.”

„Lapunknak négyes célkitűzése van. 1. Istenhez vezetni a lelkeket. 2. Egyházismertető és öntudaterősítő cikkek által megőrizni a szívekben az egyházhűséget. 3. Belekapcsolni az eddig közömbös híveket az egyházi munkába. 4. Állandóan értesíteni a híveket az egyetemes evangélikusságnak és a helyi gyülekezetnek az életéről és munkájáról.”

Évi 10 számban, számonként 400, később 430 példányban jelent meg.

„Gyülekezetünk csekély létszáma (! – kiemelés tőlem – N. E.) és szórványhelyzete következtében jó szolgálatot tesz és hasznos munkát végez gyülekezeti lapunk, mely a múlt évben 10 számban és számonként 400 , tehát összesen 4000 példányban jelent meg. Minden hívünk megkapja, még akkor is, ha nincs módjában előfizetni rá.”  

Népmozgalom: pontos számokat találunk nem csak a keresztelésekről, esketésekről (külön a tiszta evangélikus, és külön a vegyes párok), a temetésekről (külön véve azokat, akik vidékiek, tehát nem a gyülekezethez tartoztak), hanem feltünteti a ki- és betérőket is. Ezek általában pozitívumot mutatnak. (Egy-két érdekesség: valamelyik évben két nazarénusból betérő volt. Valamelyik évben pedig valaki, aki zsidónak tért vissza.) Feltünteti továbbá a reverzálisokat is, javunkra, avagy kárunkra.

Ezekből aztán kimutatja a gyülekezeti létszám tényleges növekedését. Majd kihozza a valós lélekszámot. Ezt a lélekszámot felidézném az utolsó két évből:

Lélekszám 1242 (külterület 420, belterület 822).

Lélekszám: 1235 (bár a népmozgalmi adatok összességében pozitívumot mutatnának, de a csökkenés az elköltözések miatt van).

Ezeknél az adatoknál külön felhívnám a figyelmet arra a megjegyzésre, amellyel a gyülekezeti újság létét indokolja (csekély létszám).  

Mindezeken kívül rendkívül szerteágazó munkássága volt Keken Andrásnak, évente több tucat előadás, igehirdetés az ország más gyülekezetiben, illetve különböző találkozókon, konferenciákon, vagy városi, nem egyházi jellegű rendezvényen, találkozón.  

Hadd zárjam néhány olyan gondolat felidézésével, amely a gyülekezet életéről és a hitéletről a számokon túl is sokat elárul.  

„A gyülekezeti munka szempontjából az 1940. év nehéz esztendő volt. Nehézzé tette három súlyos körülmény. A rendkívül hosszú és kemény tél a hitoktatás és a házi bibliaórák végzésében jelentett nehézséget. A vízáradás hónapokon keresztül lehetetlenné tette a külterületi munkát. A katonai behívások miatt pedig a szokásos nyári külterületi házi bibliaórák maradtak el. Mindezek mellett a lelkész részint hivatalos utazásai, részint katonai szolgálata következtében 22 hetet nem töltött a gyülekezetben.”

„Belső hátráltató körülmények is voltak. Az egyik a külterületi hívek közönye. Jóval több lenne a külterületi istentiszteletek száma, ha nem lett volna 20-25 eredménytelen kiszállás. A másik a hívek hűtlensége. Ősi evangélikus, vagy az egyház által segélyezett családok tagjai is hajlandók voltak reverzálist adni kárunkra.”  

„Visszatérve az elmúlt esztendőre, meg kell látnunk azokat a tényezőket is, melyek munkánkat hátráltatták. Az egyik a saját gyarlóságunk, mely arra késztetett, hogy lázadozzunk az Isten parancsai ellen. A másik a közöny volt. Mennyi jó szándék fulladt bele, mennyi jóakarat tört össze rajta... A harmadik gátoló tényező a hitetlenség volt, mely részint tervszerűen, részint alkalomszerűen igyekezett lerombolni azt, amit a hit épített.”  

Nem beszéltem külön arról, hogy az idők során egyszer csak már dr. Keken Andrásként említtetik.  

Az 1941. július 27-i presbiteri gyűlésen jelenti be, hogy a Deák téri gyülekezet lelkészének hívta meg. Ezen a presbiteri gyűlésen dr. Genersich Antal felügyelő „ez alkalommal is megköszöni dr. Keken Andrásnak odaadó buzgó munkáját, mellyel egyházunkat a tespedő állapotából felrázta, s azt a haladó egyházak sorába emelte”.