Jézus Krisztus szolgálata a teremtésben

Létrehozás: 2012. július 05., 10:22 Legutolsó módosítás: 2012. július 05., 10:23

Jézus Krisztus létrehozta a téridő valóságát és benne a kibontakozásra képes anyagi és élő világot. Létünk igazi értelme az, hogy a teremtő és fenntartó munkában társai legyünk. Szöveg: Széchey Béla József

A környezeti témakör összetettsége, holisztikus volta 

A létezés tudatára eljutó ember először tudomásul vette a földi és a /közeli/kozmikus valóságot, majd később, az őt körülölelő környezet mind jobban érthetővé, világossá-világgá vált számára. Az Umgebungból Umwelt lett. Mind jobban felismerte, hogy megmaradásának, létezése fenntarthatóságának kikerülhetetlen feltételei vannak.

Környezetét, létezési rendszerét gondozni, építeni, óvni és védenie kell. Amíg az ember a természeti adottságokat alig tudta befolyásolni, addig elsősorban védekezési feladatai voltak.

Később, az ipari forradalomhoz kapcsolódóan megtalált-megszerzett nagyobb energiaforrások

és az ezek irányításából adódó lehetőségei lényegesen javítottak helyzetén. Amint azonban energetikai igényei és a szükséges természeti illetve tudományos feltárások ugrásszerűen meg-nőttek, meg kellett tanulnia a végesség fogalmát. Tudomásul kellett vennie a kedvező adottságok és lehetőségek őrzésének és védelmének a törvények szerinti és az erkölcsi, a mások szeretetének a kötelességéből adódó feladatok szigorú megvalósításának a fontosságát és ki-kerülhetetlen voltát.

Csaknem önálló tevékenységi területté vált országunkban is a környezetvédelem, majd a fenntarthatóság kérdése. Jelenleg a magyar országgyűlés keretei között a fenntarthatóság ügyével külön bizottság foglalkozik, míg a környezetvédelemért önálló államtitkárság a felelős. Országunkban 1995-ben alkottak környezetvédelmi törvényt.

Az emberi élet valamint az általános biológiai rendszer adottságai, diverzitása oly mértékben kerültek veszélybe, hogy mind az egyének mind a társadalom egésze önvizsgálat kényszerébe szorult: mit kell módosítania életvezetésén és állami törvényein annak érdekében, hogy a világ, sőt az egész kozmikus rendszer még hosszú ideig élhető maradjon. 

A hitélet és a világ összefüggései

Legjobb ismereteink szerint az emberiség már igen régen – Jézus Krisztus születése előtt mintegy 200.000 évvel – megtalálta a létezését meghaladó / transzcendens / valóság gondolatát. Természetes, hogy valamennyi ismeretét kapcsolatba hozza, egyetértőleg vagy elvetéssel a hitvilággal.

A XXI. század kezdeténél úgy tudjuk, hogy  a kozmikus rendszerünk kora 13,7.109 év, azaz

az ezerévekben való gondolkodást fel kell váltani a milliárdos léptékkel. A lényeg azonban nem változik. Mind a szigorúan vett élettelen mind az élővilág időben kialakuló valóság és rend kívül hosszú kibontakozás, fejlődés eredménye. Térbeni ismereteink is előhozzák a

 „ még távolabbi” kozmikus elemek gondolatát. Így kiemelkedő jelentőségűvé válik az átfogóbb, az örökkévaló, a végtelent is magában foglaló Isten, az Ős-tevékeny fogalma. Az örökkévaló és a végtelent is magában foglaló Isten megalkotja, megteremti a téridőt; magában foglalja ezen új / fogalmi / sokaságot, azonban benne is van abban.

A föld történetére vonatkozó leleteink, élő és élettelen létet mutató feltárásaink rendre megerősítik e valóságot.

Számunkra igen fontos, hogy Szent Iratunk, a Biblia is jól kezeli az időre és térre vonatkozó

gondolatokat. A kanonizált szövegünk belső fejlődése és a múltra vonatkozó közlése is tartalmazza – a maga korához tartozó ismeret szintjén – e tényeket.

I Móz.4,26 szerint volt kezdeti pontja az Isten-imádásának, az Úr neve segítségül hívásának.

E gondolatgazdagodás előtti időben tehát nem volt földtörténeti értelemben hitélet.

Márk evangéliuma szerint az idő pohara valamikor alig tartalmazott valamit, majd pedig - Jézus érkezésével - betelt / Mk.1,15 /. E nagyon világos, a kibontakozás tényéhez kapcsolódó feltárás pontos megfogalmazását az Úr választott szolgájánál, Pál apostolnál találjuk, aki a Galáciabeliekhez írott levélben így írja le az időbeni fejlődést: „” amikor eljött az idők teljessége” „ / die Zeit erfüllet ward, to pleroma tou khronou /, akkor…

Természetesen a Római Levél legelején is megtaláljuk az ember felismerő képességét, amikor a világból, a kozmikus és a földi környezetből gyűjthető hit-információkról beszél. Amidőn azonban az igazi, a saját tudományos ismeretanyagunk szempontjából igen lényeges gondolat-sort keressük, akkor ugyanezen levél 8. fejezetéhez kell lapoznunk, ahol az apostol az emberi lét dinamikus valóságára vetít sugárnyalábnyi fényt és nem statikus állapotot rögzít: „ „ az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig „ / Szülési mozgásban és változásban van minden!! / noch immerdar /. Tudatosan kell felemelnünk Böjte Csaba római katolikus testvérünk határozott missziói álláspontját, amelyben határozottan leszögezi

/ a Magyar Nemzetnek adott riportjában /, hogy a világ teremtése még nem teljes és ezért  - csaknem – újra teremtésére van szükség, azon túl, hogy széles körben ismert, de kevésbé alkalmazott a creatio continua felfogás lehetősége.

Szélesebbre kell tehát tárnunk a Szentírás egésze és az Egyház tanítási gazdagodása fényében az 1. számú teremtésleírás – könnyed prédikációs kifejtése szerinti – „ minden jó „ korabeli statikus üzenetét a létezés menetének kibontakozási jellegzetességeivel. 

 Ezért alaphelyzetünk nem a statikus, nehézségekre vonatkozó miért kérdések feltevése, hanem az, hogy a kibontakozási-fejlődési – a növekedés fájdalmaival terhelt és tévutakkal is tarkított – menetben felvállaljuk-e a ránk eső részt és megteszünk-e mindent, hogy az utánunk következők egy további szakaszon vezethessék a Krisztus megváltói szolgálatában kiteljesedő testvéreinket, mi, akik magunk is munkáljuk a testünk megváltását. A krisztusi hangsúly a most-ra helyeződik a majd helyett. 

Teremtéshitünk és életművünk 

A láthatatlan, örökkévaló, mindenható / Szentháromság / Isten nem része a téridő rendszernek és így általunk nem bemérhető és vezérelhető; e felfogásból kiadódóan általunk nem szabályozható-kezelhető, és léte evilági, immanens eszközökkel nem bizonyítható.

Általánosítható megállapítás, hogy Öt nem látta, mechanikusan nem tapasztalta senki. Létezése indokoltan feltételezhető, ezért  legjobb leírási megközelítése az, amikor – hosszabb vagy rövidebb, belenövő vagy villanásszerű előélet, adatgyűjtés, tapasztalatszerzés után, elő-feltételként, premisszaként elfogadjuk, magunkénak tudjuk, majd ezen egzisztenciálisan elvállalt tételből vonjuk le következtetéseinket, bontjuk ki tanúságtételünket arról aki a próféták, igehirdetők, tanúságtevők szája által szólt magáról. Vele élünk, mint Mária és János, hozzá térünk, mint Pál. A lényeg, hogy országa tagjai és munkatársai vagyunk. 

Az Ószövetség emberei, tanúságtevői, szentírói ekként tekintettek az Istenre. Számukra a látható világ szemlélete volt a meggyőző erő arról, hogy azt érdemes követni, azt kell követi, aki a kozmoszt létrehozta és nem azokat, akit az emberek, jól faragható-beállítható módon maguknak alakítottak ki. Nem tudták sohasem pontosan elmondani a létrehozás technológiáját, az örök valamint a mindenütt jelenlévő és a téridő pontos, egymáshoz viszonyított helyzetét, azonban a lényegre rájöttek és ennek megfelelő premisszaként írták le, akár a Dávid királysága utáni időkben, Urunk születése előtt 800 évvel, Elohista szóhasználattal / I.Móz,2 / akár a babilóni nagy tudományos gyűjtőúton szerzett információk alapján, Jahvista megközelítésben / I.Móz, 1 / és váltak a láthatatlan, örökkévaló Isten prófétai kinyilatkoztatásának a leíróivá. 

Jézus mindezt magáévá tette, azonban tovább is lépett. Jelezte, hogy az Úristenre vonatkozó tulajdonságokat jobban lehet leírni az Atya-ként történő megközelítésben, majd világossá tette, hogy rajta keresztül, benne látható az Isten. Lényegét tekintve lezárta a hatalmas elő-készítő korszakot, nyomon követhetően mintegy harmincezer évet és elhozta az idők teljességét. Tanítványai természetesen nem tudták azonnal átvenni az új alaptétel belátható folyományait majd következményeit. Azonban amikor kiüldözték őket a korábbi, kizárólagosnak tartott szent helyről, elindult a pogány misszió és kötelességszerűen erősen figyelembe kellett venni a görög műveltségi terület adottságait is, akkor Élohim, Jahve és Adonáj szóhasználata már kiegészülhetett Jézus Krisztuséval, a liturgiában és a tanításban. A közöttünk megjelent Istenben, Krisztusban lehetett és vált kötelezővé a korábbi tevékenységek újraértelmezése és átfogalmazása. Amennyiben a magánházakba kényszerített testvéreink szerették volna kifejezni azt a tényt, hogy Jézus az Isten Fia, megváltó, Ő és az Atya egy, akkor a teremtés ügyében is le kellett vonniuk ennek a következtetéseit. Ezért, keményen vigyázva a Szentírásra és a közös keresztyén-keresztény hitvallási iratokra, nyomon kell követnünk a kanonizált könyv, a Bibliánk ide vonatkozó részeit. 

Az Úr Jézus Krisztus teremtői tevékenysége 

Mindenekelőtt rögzítsük le, hogy az Úr Jézus nagyon szerette a természetet és nagy figyelemmel kísérte annak szépségét, mulandóságát és az emberek ellátásában betöltött szerepét. A természetet annak diverzitásában értékelte / objektív adottságként / de nem kifogásolta a Zsoltáríró „istenes” időszámítását. Reálisan szemlélte az építkezéseket és az emberi sorsokat is 

A teremtési témakörben használt kifejezési rendszert időrendben először az első korinthusi levélben fejlesztették tovább. Az I. Kor.8,6 témakibontó szövege szerint

„Nekünk egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala”.

A Kálvária útját felvállaló, értünk kínos kereszthalált szenvedő áldozati bárány az Ószövetség legdicsőbb tevékenységét végző Jahve mellé lép és részt vállal munkájában. Szigorúan véve azonban Ő olyan úr, aki által van a mindenség, aki tehát a teremtés végrehajtója. Fordítóink szerint a mindenség az Atyától van, valamint a Fiú által / durch welchen alle Dinge sind /. A szent kánoni szövegben tehát megjelenik Krisztus teremtői szolgálata, a meg-váltás mellett értünk végrehajtott, minden idők előtti, az örökkévalóságban elvégzett műve. Ez a döntő fejlesztés Krisztus dicsősége ügyében, továbblépés a héber templomi gyakorlatból.

A legtöbb újdonságot hozó, a legnagyobb szépséget hordozó, teremtést bemutató Krisztusleírást a Kolossébeliekhez írott levélben találjuk, ahol / szinte / himnuszi magasságokba emelkednek a levél mondatai. A továbbgondolás, a pozitív-előrevivő gnózis, a Krisztus istenségéből adódó, a teremtőre vonatkozó legszebb következtetések így szólnak / / I,13-17 /.

Atyánk beemelt bennünket Fia országába, a Krisztuséba, aki számunkra a megváltó és aki bűnbocsánatunk megadója, biztosítéka. „Benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és láthatatlanok” „Minden általa és érte teremtetett” és „minden Ő benne áll fenn”. Mindez azért, hogy „mindenben Ő legyen az első”. Jó úton járunk, hiszen Krisztus dicsősége növelésén fáradozhattunk. Ez pedig a Szentlélek műve.

 Hasonlóan nagyszerű szöveget találunk a kánoni gondolkodás szempontjából későbbi, a Zsidókhoz írt levélben / 1,2-3 /. E szerint  prófétai üzenetközvetítést Jézus fejezte be, és pedig a végső időkben.

            Ő, a Fiú az, aki örököse mindennek,

            Aki által a világot teremtette és

            Ő az, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget

/ sustainable development /

            Aki bűneinktől megtisztított. 

Gondos kiemelést igényel, hogy amiként a kolossébeliekhez írt levélben, akként itt is egy-más mellett találjuk Krisztus bűnbocsánatot lehetővé, megváltói és teremtés végrehajtó, Creator-i szolgálatát. Sajnálatos, hogy mindez az Egyház szolgálatában háttérbe szorult és keveset szóltak az Úr második, öröktől való szolgálatáról. Így külön, kínos körülmények között kel-lett megtalálni a diakóniai, világ fenntartásért felelős tevékenység szentírási alapjait. Így érthető, hogy míg például növény- és állatvilág ismertetés csendes elfogadásra talál, addig a kibontakozást létrehozó, időben és térben lefolyó krisztusi-teremtői szolgálat többször a megnemértés falába ütközik. 

Az Ősegyház hőseinek érdeme, hogy készek voltak felvállalni – a misszió érdekében – az Üzenet szótárának kibővítését. A görög műveltségben élők számára a neki érthető, általuk elfogadható szöveget használták. Így született meg János evangéliuma, amelynek első fejezetéből megtudjuk, hogy az Ige, a Logosz, Jézus Krisztus az örökkévalóságban az Istennél volt, azaz lényegében vele teljes  egységben volt, majd testté lett. Azaz felvette a téridő adottságait, jellemzőit-törvényeit, az atomoktól kezdve a biológiai léten át egészen a kozmoszig.

Azonban, mindezt Ő, az örökkévaló Krisztus hozta létre: Minden általa lett és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Tehát János evangéliuma szerint az örökkévalóságban élő Krisztus hozta létre a téridőt, az anyagi, szervetlen, szerves és élő világot, a nagyon hosszan tartó vagy éppen végtelen időt és teret. „a világ általa lett”. Tizenhárom egész héttized milliárd év földi létezés szempontjából gyakorlatilag, csaknem végtelen. Az örökkévalóság szem-pontjából azonban semmi, akár nulla közelébe zsugorítható valóság vagy éppen a végtelen része. 

A Jézus Krisztus istenségére vonatkozó, Őt értelmező premissza, ezen alapfeltételezés kifejtése, a jelenkorban is végrehajtott értelmezése és a Szentírás kanonizált szövegei, tartalmuk, lényegük, sőt ismételten, szóhasználatukban is teljes egységet mutatnak:

Az idők teljességében érkezett Krisztus jogosan igényli a hozzá a megváltóhoz, a hozzá  a világfenntartóhoz, teremtőhöz odaforduló, egész életvezetéssel végrehajtott megtérést. 

Jól megjegyezzük, hogy Egyházatyáink hasonló súlyt helyeztek a krisztusi-teremtői szolgálat kiemelésére, amikor a Nicea-Konstantinápolyi hitvallásba is beépítették „minden általa lett, ami lett” Az inkarnáció, a megváltói mű csak a teremtő szolgálattal együtt jelent jól értelmezhető krisztusi „életművet”. 

A Krisztustól nyert bűnbocsánatban élők élete pedig akkor teljes, ha vállalják a vele együtt folytatott teremtői munkában való / gondozás, művelés, fenntartás, építés, védelem /  rész-vételt, a fenntartó-gondozói tevékenységet. 

Az ember életműve tehát akkor teljes, ha megszabadulva a bűn rabságából a teremtő Krisztussal járja útegyengetőként és útépítőként az élet országútját; kertészként-paptanárként pedig jól gondozza a téridőben rábízott teremtést, tehát jól művelje a fejlődéstörténet részére megszabott részletét. 

Ezért drága kincs az Egyházban, amikor afrikai Testvérek, részletes analízis nélkül is jó szívvel éneklik:

 Uram, válaszd a kezem és dolgozz vele. 

Kívánatos, hogy tudósok pedig így imádkozzanak:

Itt vagyok tudományos intézetemben, Uram, engedd meg, hogy munkámban, annak során teremtő társad legyek, védjem a föld zöldfelületeit, építsem a környezetbarát városokat és hirdessem a Krisztussal együttes teremtés nagyszerű lehetőségét.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben