Jézus Krisztus a szövetségesünk, haladjunk előre!

Az emberiség életében megjelenő történelmileg is azonosítható drasztikus, jellemzően tragikus események igazolják is a fejtartás indokoltságát. Az emberiség bűnös, megszegte a későbbi tízparancsolatot szöveges valósága szerinti értelmezéskor, de nyilván ellene mondott a békés fenntarthatóság humanista elvárásainak is.  

A környezetbiztonság, a teremtett világ biztonságának a vizsgálata során megállapíthattuk, hogy valószínű többféle, de legnagyobbrészt markánsan gonosz felfogásából el kellett pusztulnia a neandervölgyi emberfajtának. Értelmezésem szerint nyomát találták annak, hogy a tömeges férfipusztítás után az asszonyok eltulajdonítása következett.

Mélyen elgondolkodtató e szempontból is a Káin és Ábel története, amikor is állattenyésztő és földművelő életvitelt felmutatók között alakult ki levezethetetlen feszültség, aminek következtében valakinek, valakiknek meg kellett halnia.

Bűnhalmaz, ősbűnként integrálódó gyalázatok kapcsolódnak tehát az őstörténethez: a világ az egyre tisztábban látható Isten-arc, Isten-kép mögött rejlő végső valóság előtt elveszítendővé, elveszetté vált. A tisztánlátás egyik pillanatában felvillant? A szent Istennel való kapcsolat egyetlen lehetősége a a gyalázat meg nem történtté tétele, a bűnök eltörlése.

Azonban a valóban megtörténtek egyetlen lehetősége a bűnök megbocsátása. Az igazságosság elve alapján azonban minden csak a bűnök / büntetésének / az átvállalásával lehetséges.

Az emberiségnek átvállalóra, megváltóra van szüksége. A bün/tetés/ átvállalása után ismét megjelenhet az egyenes fejtartás: szabad lehet és kell az Istenre tekinteni. 

EGYENRANGÚ SZÖVETSÉGESÜNK KRISZTUS, MIÉRT FÉLNÉNK?

FONTOS ELEMEK A SZENTÍRÁS ÉRTÉKRENDSZERÉBEN

Az Úristennel kapcsolatos első eszmélésről, a távoli idők miatt keveset tudunk.

Ismereteink szerint 200000 évvel ezelőtti  jelzést találtak a transzcendens valóság, a korabeli emberek az önmaguk közvetlen tapasztalatát  meghaladó valóság létezéséről. Hozzánk közelítve, a már számunkra is jól érthető kérdés-feltevést a Sumér irodalomban találhatunk, ahol már azt a gondolatot boncolgatták, hogy az isteni létező irgalmas-e vagy éppen ellenséges-e a már magunk-fajta emberekkel kapcsolatban. Jogos vajúdás a leglényegesebb ügyben. 

Joseph Ratzinger hittudós, Róma jelenlegi püspöke is úgy találta, van der Leeuw holland vallási szakértőhöz kapcsolódó  eszmélődésében, hogy – sajátos módon – természetesebb a legfőbb valóság  létezésének a feltételezése és elfogadása, mint a vele kapcsolatos irgalmassági gond megoldása. Hozzánk közelebb álló szavakkal megfogalmazva arról van szó, hogy a hitéletei gondolkodásban előbb volt a megváltás utáni sóvárgás, mint az Istent-hitre vonatkozó megoldás keresése. 

Az alapkérdések fontossági sorrend szerinti elrendezésének a feladatát némileg nyitva hagyva, a Biblia tanulmányozása során arra az eredményre juthatunk, hogy a Krisztus-ismeretre vezető út egyik legfontosabb, de bizonyosan, már jól értelmezhető eleme az Istennel kialakítható együttműködés, a vele köthető szövetség. 

ÁBRAHÁM SZÖVETSÉGE 

Urunk születése előtt mintegy 1800 évvel érett meg az általunk ismert emberek felismerése arra nézve, hogy a hitélet központi szereplője nem lehet több személy együttese, hanem egyetlen tekintélyként kell őt felfogni megérteni. Ebben az esetben azonban el kell hagyni Mezopotámiát és helyet kell keresni a termékeny félhold, a mai Izrael területén. Ábrahám volt az, aki képes volt e feladatot

felfogni és ezzel egy időben az Isten méltóságát megemelni azzal, hogy leállt az emberáldozatok szörnyű sorával. 

Ezzel egy időben jelent meg az a prófétai felismerés, hogy Istennel szövetséget lehet és kell kötni. Megszületett az emberiség számára a nagyszerű együttműködési lehetőség. I. Móz. 15-ben a szövetségkötés természetesen a lehető legegyszerűbb, legkézenfekvőbb tartalmat veszi fel: az Isten területet biztosít az új hit-élet képviselőinek, míg ők vállalják a vele való kapcsolatot: oltárt építenek számára. 

JEREMIÁS, A „MAJD EGYSZER” GONDOLAT KÉPVISELŐJE 

Az emberi hitfejlődés értelmében rövid idő alatt, nagyszerű mózesi eredmények és félelmetes salamoni zuhanással terhelt évek után Jeremiás prófétánál jelentkezik a szövetségkötés új szintjének a keresése. 

Váratlan prófétai nyíltsággal az egész ember önátadásáról szól, amelyben lénye egésze, gondolkodásmódja és beállítódása az Isten elgondolásával azonosul. Ennek érdekében azonban Ő maga tesz meg mindent, vállalja, hogy átalakítja az emberi készséget: az emberek szívébe írja be az emberi nemzetség fennmaradása érdekeit szolgáló törvényt. 

Ez a prófétai jövő azonban feltételhez kötött és csak a távoli jövőben lehetséges. Akkor lehet valóságos ezen egzisztenciális tartalmú, a szent szöveg szerinti új szövetség, amikor a bűnbocsánat teljessége válik köznapi valósággá és jelenik meg a transzcendens létező és az ember kapcsolatában. Ha megértjük a Jeremiási időtávolságot, a megváltó érkezéséig még eltelni kényszerülő időt, akkor éljük át igazán a „ha” feltételhez tartozó rendszer igazi hitpróbáló nehézségét.

Mi, akik ajándékképpen, emberi sorsunk különös adottságaként már megismerhettük az idők teljességét, így a teológiai gondolkodásmód fejlődését a Krisztus születéséig, már hajlandók vagyunk elfelejteni a babiloni fogság időbeni környékén rögzített megfogalmazást: Mindez akkor válik valósággá, amikor eljön annak az ideje.

A próféta – ennek tudatában azonban hangsúlyozza, hogy mindez nem csupán szellemtörténeti ajándék, hanem valóságos, környezettervezési-településfejlesztési eseményhez is kapcsolódik: Amikor ugyanis eljön a várva várt idő, akkor felépül az Úr városa éspedig annak minden részlete, még a Hulla völgy és a Hamú völgy is a szent város elismert része lesz: Mintha azt hallanám, hogy felépül Isten egyetlen Szent Egyháza, a maga nehézkes tagegyházi rendszere segítségével és mindenki meglepetésére  a súlyos gyalázatot hordozó, az örömök helyett bűzöket terjesztő, halálvölgy is életté válik, mint az egyházi ütközések után a Nemzetközi Ökumenikus Szövetség új önazonosító menete az Egyház egysége elővételezése során. Ugyanezt éljük át az első teremtéstörténet korabeli nagyszerűségének az életre kelése során, amikor a fejlődéstörténet gyönyörűségével szinkronba kerülnek  a világos, széles látókörű hitvallási értelmezések.

A látomás, a prófétai mondatok sorozata azonban biztos, de csak jövőbeni lehetőségként jelennek meg. Várják a Lélek kiáradását. amely az isteni szinten történő rendezés alapján kihirdetett bűnbocsánatra épül és végleges, új szövetség részeként jeleni meg. Amikor is a  „pünkösd hangulatától átjárt embernek fel kell vállalnia és meg kell oldania reális problémákat.” „ Fontos, hogy ezeket az értékeket minden ember a saját maga számára és környezete hasznára felszínre hozza és kibontakoztassa „Vagyis vegyen részt a világ fejlődésének a menetében, mind a hit világában mind az élettelen és az élő világ továbbfejlesztésében, őszinte és  teljes szívvel vállalt aktivitással. 

AZ ÚJ ÉS ÖRÖK SZÖVETSÉG MEGKÖTÉSE 

Az idők teljességének elérkeztekor megérett a világ az új szövetség megkötésére. E szövetség Krisztus megváltói szolgálatához kapcsolódik. A szent vacsora idején azonban nem kizárólag akkut bűnök feloldozására, hanem az Isten-ember kapcsolatának a teljes rendezésére, hitben. A teljes helyzetértékelésre képes ember egyenrangú szerződőtárssá válik, mert a kezdeményező felvállalta az ősi, megszentelést hordozó szövegkönyv megvalósítását, de nem színházi, hanem államvezetői, Isten országa vezetőjének a szintjén.  Mert hiszen tudjuk az ószövetség történetéből, hogy az ószövetségi időkben a szerződést vágták és hasították. A felek, a  téma fontosságának megfelelően készültek a szövetségkötésre, majd közös akarttal felezték az áldozati állatot, ezzel egymást baráttá, egymás ügyeiben azonos érdekeltségűvé sőt a feladatok közös, együttes vállalóivá  nyilatkoztatták ki.

Az áldozat  tehát az érdekeltség hitelesítését szolgálta, azaz a felek /érdekei/ összeszövődötté alakultak, szövetkeztek, azaz szövetséget kötöttek. Bátran álljunk meg egy rövid időre az ember Jézus mellett és fejezzük ki csodálatunkat nagyszerű történeti felismerése mellett. Ábrahám, a szövetséges leállította az emberáldozatok sorát, Urunk Jézus pedig elhozta a véresáldozatok végét. Azonban nem egy villanásnyi gondolattal, hanem a szövetségkötés legmagasabb szintre emelésével. Maga az Isten-Krisztus vállalta a szövetségkötés tárgyiasítását, azonban önmagát az Istent helyezte az ember és az áldozat mellé. Elfogadta az agrártársa-dalom történeti adottságát és beleegyezett az áldozat ősi szokás szerinti elfogyasztásába. Nem behozott jelkép szerint, hanem vállalta a szent estei, vacsorai  transzszubsztanciációt. A korabeli legnagyobb értéket képviselő kenyérrel összekötve, majd a vízromlások korában különös jelentőséget hordozó bor áldozati tárgyként meghatározása után bejelentette, hogy mindez – az adott vacsora ideje alatt – Szent Teste és Vére. Aki tehát ezt elfogyasztja, az magával a Krisztussal egyesül. Ez azonban az örök, felbonthatatlan Isten és ember közötti kapcsolat biztosítéka, a végleges rendezés, a teljes értékű szövetség Isten és ember között. Amint pedig a szövetségkötés során az áldozat korabeli hasznosítását jelentette, vállalta azt, hogy tanítványai szellemi és teljes testi értelemben is eggyé váljanak vele. Az áldozat áldássá vált a résztvevők számára. Az ősi kép újra megjelenítése pedig teljessé vált azzal, hogy az áldozat áldássá, majd ünnepélyesen áldomássá válhatott.  

A SZENTVACSORA ÁLDÁSA JELENKORI ISMERETEINK SZERINTI KIFEJTÉSBEN 

A XXI század ismeretének, világlátásának, anyagismeretének a birtokában tisztességgel, a szentség tényének / Sacramentum / teljes felvállalásával örömmel rögzíthetjük, hogy a tanítványok rangrejtett Krisztussá váltak a szentség vételével. Nemcsak Túróczy Zoltán csodálatos evangelizációs előterjesztésében, hanem új Isten-ismeretünk tudatában is. Amint pedig a görög műveltségű Krisztus-hívők számára megfogalmazott, Krisztus által vállalt szolgálat szerint az Ige, a mennyei, transzcendens Krisztus testté lett, ezzel az anyagi, materiális világ is új állapotba került. A szövetségi áldozat tényének további tartalmi kincse szerint maga az az anyag is megbecsültté, szentté vált. A János evangéliuma szerinti kinyilatkoztatás a Szent Szövetségkötési Vacsorában pedig nevesítetten, verbálisan is létünk legdrágább kincsévé vált. Már nem csupán foglalkozuk az élettelen és élő anyaggal és a fejlődéstörténet nyomán kibontakozott emberi szellem kincsivel, hanem a létezésünkhöz nagyon fontos szénmolekulák, az élő világ felépítésében alapvető fontosságú gének, és Krisztusra vonatkozó gondolataink mind szent szintre emelkedtek a testté lett Istennel, bemutatva mindezt az Eucharisztiában. Akik pedig e munkában, életük során végrehajtott tevékenységük során – Krisztus-hitben – az atomokkal, az élővé vált anyaggal és az emberiség szellemi kincsével foglalkoznak, azok szent munkában állnak. Felelősségük óriásivá növekedett. Megszentelt össz-élettel dolgoznak.

Ne idegenkedjünk az emberi lét megnemesítésétől, megszenteltté válásától. Hiszen a kereszteléskor is víz hordozza a bűntörlés szent erejét a Krisztus által, és a templomi szentelt víz is hasonló tudati ajándékot hordoz.  

A TELJESSÉGRE VÁGYÓDÁS,  A TELJESSÉGRE TÖRÉS MUNKÁLÁSA  

Amikor merjük saját létünket a Krisztusban értelmezni és a drága kincset jelentő élet értelmének a gondolatát feldolgozni, akkor a nagyon sokrétűen már megismert anyagi-kozmikus világ összefüggéseit állítjuk Isten-ismeretünk fényébe. Az élet statikus felfogása szerinti rend-szerben is drága válaszokat nyerünk céljainkra és miértjeinkre és feldolgozhatjuk eseményeinket a bizalom fogalomrendszerében is.  

Mi magunk azonban arra az ismeretre jutottunk az utóbbi évszázadban – lényegét tekintve azonban már az ősi teremtéstörténetben is – hogy létünk óriási kibontakozási-fejlődési folyamat menetében alakul. A történet azonban- a keresztyén-keresztény hitvilágban indokoltan, a Biblia szerinti leírásban pedig Krisztus történet. Nem statikus, hanem dinamikus menet a létezésünk, amelyben a szent Paradicsomkert-i állapotból a Mennyei Jeruzsálem felé tartunk, és amelynek szüléshez hasonlítható de drága eredményre törő vajúdási nehézségeit is megéljük. Mindezt tudomásul véve járunk immáron Krisztus szövetségeseiként a „Világ országútján”, művelve a megismert jót és várva Testünk, az anyagi lét megváltását. Sohasem feledve vagy időnként túlságosan leegyszerűsítve, a templomi oltár közelébe szorítjuk a Jézus Krisztussal kötött eucharisztikus szövetség értelmét, tartalmát és jelentőségét. A Szövetség azonban végleges, mindörökre szól, termelő és igahirdetői munkánk egészét öleli át, tehát eredményeink és kudarcaink a Krisztus által létrehozott és vajúdó-fejlesztés alatt álló világ részét képezik, nem magunkra hagyatva, hanem Krisztus szövetségeseiként élve. Az élet igazi értelme így a Krisztussal végzett végigvitt szövetségesi élet.  

ISTEN VELÜNK VAN A VILÁG ÚJRATEREMTÉSÉBEN

A természettudomány és a hittudomány együttes művelői számára legyen komoly figyelmeztetés, hogy az aktív és eredményes szociális munkát is végző Böjte Csaba szerzetes-testvérünk a 2012 május 26-i riportjában, a már idézetten kívül a következőket mondta: „Isten … pontosan tudja, hogy teremtő munkája még nem ért célba, ami azt jelenti, hogy a világot mindig egy kicsit újra kell teremtenie. Az Isten tehát velünk van a világ újrateremtésében. Nem szabad tehát elkeserednünk, időről időre meg kell újulnunk.” Ez pedig a creatio continua friss megjelenítése.  

ÚJ MUNKATÁRSAKAT KERES AZ ÚR

Együtt szolgálunk tehát a fejlődéstörténet Krisztussal történő megszentelésében. A jeruzsálemi építkezéshez azonban további jelentkezőket is vár az Úr.