"Itt állok, másként nem tehetek" - Luther és Sinran - egzisztenciális döntés, és abból következő megváltástan

"Itt állok, másként nem tehetek." A mondatot jól ismerjük. Luther mondta ezt a Wormsi Birodalmi Gyűlésen, V. Károllyal farkasszemet nézve, aki nem tudott túl jól németül, de ezt a mondatot biztos ő is értette.

Talán azért is fogalmazott így Luther, hogy a császár is értse.

A mondat eredeti szövegezésében:

"Hier steh ich, und kann nicht anders." 

 Ami egy árnyalattal és némi jelentésmódosítással így is fordítható: "Itt állok, nem tehetek mást." 

Mondatával azt fejezi ki, hogy nincs más akarat, mely őt onnan meghátrálásra, elmozdulásra bírná.

Szinte minden ember életében adódott, vagy adódik egy-egy pillanat, amikor maga is elmondhatta vagy elmondhatja ezt a mondatot, hogy itt állok, nem tehetek másként.
Van, hogy az embernek olyat kell tennie, amiről tudja, hogy lesznek negatív következményei, de még mindig kisebb bajt okoz vele, mintha hallgat, és tétlen marad. Nemrég András Sándor egyik írásában akadtam rá arra az elsőre meglepő kijelentésre, hogy - idézem: "Ma és már jó ideje mindenki félig lutheránus, aki meggondoltan és önálló módon vállalja azt a hitet, amit vall." Legyen valaki akármelyik másik felekezet tagja, ha tényleg tudja, mit jelent oda tartozni, ahová sorolja magát, akkor kénytelen azt mondani: "Itt állok, másként nem tehetek."
Hiszen ezzel a mondattal az ember legfőképpen azt fejezi ki, hogy olyan igazságot ismert fel, és olyan akarat nyilatkozott meg neki, amely magasabb minden földi akaratnál és hatalomnál. Ahogy az Apostolok Cselekedeteiben mondják Jézus tanítványai: Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint az embereknek.

Van olyan helyzet, amikor az ember átéli, hogy erkölcsi döntéseiben egy felsőbb akarat igazítja a helyes - bár a kívülállók számára esetleg vitatható döntés felé.
És ezt a felismerést, a dilemmának ezt a tiszta látását a Wormsi Birodalmi Gyűlés előtt álló Luther és az általa kimondott mondat fejezi ki talán a legvilágosabban.
Ebben a mondatban a későbbi kereszt által meghatározott lutheri teológia lényege már benne rejlik. Hiszen az erő és az erőtlenség olyan feloldhatatlanul és kibogozhatatlan módon kapcsolódnak össze Luther mondatában, mint Krisztus keresztjében, ahol Isten ereje Krisztus erőtlenségében mutatkozik meg.
Hiszen ahogy Luther fogalmaz, hogy nem tehet mást, éppen ez az erőtlensége az, mely oly erőssé, és legyőzhetetlenné teszi még V. Károly császár számára is. Itt állok, másként nem tehetek: tehettek velem, amit akartok, hiszen ki vagyok nektek szolgáltatva, de más meggyőződést az én számból nem fogtok hallani, mint amit eddig mondtam, ha nem tudtok meggyőzni a Szentírás és az értelem útján arról, hogy tévedek, nem vonom vissza.
Ebből a mondatból bomlik ki, mint bimbóból a virág a hit általi megigazulás és a kereszt által meghatározott teológia, a szolgai akarat és minden olyan tanítás, melyet Luthernek köszönhet a protestantizmus. De ne feledjük el, hogy Luther istenismeretét legmélyebben és visszafordíthatatlanul Pál apostol bibliai mondatai formálták. Pálnak azok a nagyon határozottan csak rá jellemző megfogalmazásai, amelyek közül a felolvasott ige az egyik a fontos részek közül.

"...Nem mintha önmagunkból, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit is megítéljünk, ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van."
2 Kor 3,5
Pál apostolnak ez a mondata és Luther mondata szinte egymásból következik, és ami még fontosabb, ezek a hitbeli felismerések szinte egymásra épülnek.

Valaki felismeri, hogy a saját erejéből nem képes bűneitől szabadulni, majd a kétségbeesés mélységében hatalmas erővel fénylik fel előtte az isteni megmentő, megváltó szándék, melynek nyomán azt kezdi hirdetni, hogy a megváltóban való hit és bizalom az, ami üdvözít.

Most következzen egy idézet:
"Amint az emberben a hitbeli bizakodás által felkél a szándék arra, hogy az Ő nevét hívja segítségül hamarosan részesül áldásában, amely megtartja magában, és nem vettetik el soha. Az Ő szándéka az volt, hogy pusztán a belé vetett hit már megmentővé legyen, nincs is szükség másra, bármiféle jó cselekedet végrehajtására, Nincs is valójában semmi sem, ami jobb lenne, mint az Ő nevének segítségül hívása. Szörnyű tetteitől nem kell félnie az embernek, hiszen nincs és nem lehet olyan bűn, mely elég erős volna ahhoz, hogy az Ő /üdvözítő/ szándékát megakadályozhatná."

Ez a részlet nem Luthertől származik, de még csak nem is keresztyén embertől. Aki mindezeket lejegyezte, az Sinran volt, egy japán zen szerzetes, aki a XII. században élt, s akinek életútja több hasonlóságot is mutat Lutherével.
Ő is próbált jó szerzetes lenni. Egy nagyon szigorú közösséghez jelentkezett, majd belekezdett egy 100 napig tartó elvonulásba. Ennek során álomban intést kapott, hogy csatlakozzon egy olyan mester csoportjához, aki a közbenjáró imát minden addigi irányzatnál többre tartotta, így a meditáció és az aszkézis háttérbe szorult tanításában. Azzal azonban, hogy a szigorú előképzés és a hosszú tanulás fontosságát és eredményességét megkérdőjelezte, megnyitotta egy populárisabb, népies vallásosság felé a kapukat, és ez hamarosan felkeltette a császári udvar és hagyományos szerzetesség iránt elkötelezett politikusok figyelmét is, és hamarosan valóságos inkvizítori üldöztetés vár a mesterre és tanítványaira, akik közül négyet ki is végeztek, a többieknek pedig száműzetésbe kellett vonulniuk. Sinrannal is ez történt, száműzték és megfosztották szerzetesi ruhájától és nevétől.
Ezt követően Sinran új életet kezdett. Ő volt az első zen szerzetes, aki nyíltan megházasodott, és házasságából több gyermeke is született.
Mestere, Hónen halála után önálló iskolát alapít. Fő művében a legfőbb kérdés a hit, mint a legfontosabb út a nyugati paradicsomba. Azt hirdette, hogy csak egy objektíven létező külső valóság - amely nem az ember sajátja - az egyetlen, mely megmenti az embert, tekintet nélkül az ember képességeire, tudására vagy erkölcsi állapotára. Az érdemek és a megtisztulás így érvényét veszti. Csak amikor a hit felébred, ez az a pillanat, amelyben az ember a nyugati paradicsomba ragadtatik. Az általa alapított irányzat a Dzsodó-sinsú ma japánban a legnépesebb buddhista csoportosulás.
Talán jól mutatja meg tanításának lényegét az alábbi anekdota: "Amikor azzal vádolták, hogy túl könnyűnek mutatja az üdvösségre vezető utat, ő így felelt: "Dehogy könnyű az én utam! A gőgös ember számára a legnehezebb dolog éppen az, hogy ne magára, hanem másra hagyatkozzék."

Sinran életének is volt egy olyan pillanata, amikor megtagadhatta volna mesterét, visszatérhetett volna a hagyományos tanításhoz és életformához, de ő nem e mellett döntött, hanem inkább vállalta a száműzetést, ebben a döntésében elmondhatta volna ő is azt: "Itt állok, másként nem tehetek."

A japán szerzetes életének története jól példázza, hogy az "itt állok, másként nem tehetek" egzisztenciális döntése olyan utat jelöl ki a továbbiakban az ember számára, melyek nagyon hasonlóak lehetnek, függetlenül attól, hogy milyen kultúrában él, részben talán még attól is, hogy milyen vallási meggyőződést vall.

Mert ezekben a döntésekben rejlik az, amiről Pál apostol úgy beszél: "Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az Új Szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű öl, a Lélek pedig megelevenít."

Ha a betű szolgájaként sem Luther, sem más nem lett volna képes a hit megújítására, ahogy ma sem lehet senki képes a hit megújítására, ha nem tud a Lélekre hagyatkozni, úgy ahogy maga Jézus is saját működését a Lélek tevékenységének tekintette. "Itt állok, másként nem tehetek".