Hány oldala van a Rubik kockának?

Logikus lépés, kérdőjelekkel

Akik ismerik a lelkészekre vonatkozó járulékszámítást, valamint beleláttak az Magyarországi Evangélikus Egyház nyugdíjrendszerébe, és 38 évvel az első lelkésznő felszentelése után, velük kapcsolatban még mindig meglévő megoldatlanságokra, - hiszen szülési -, anyasági segély, gyes, gyed tekintetében másodrangú állampolgárok, akiknek ezek a juttatások nem járnak - azoknak egyértelmű, hogy a jelenlegi rendszer fenntarthatatlan. Nem kell közgazdásznak és számvevőnek lenni ahhoz, hogy pl. a nyugdíjalapban lévő lyuknak évek, évtizedek óta, mindenféle más forrásból történő betömögetése, milyen torzképet fest az egyház pénzügyinek erről a területéről. A Szolidaritási Alap kezdeményezői és kidolgozói jó szándékkal és komoly hozzáértéssel, ezen kívántak változtatni. Tehát a lelkészek nyugdíj - és szociális rendszerének új alapokra helyezése és átláthatóvá tétele logikus és egyben támogatható. Úgyis mondhatnánk: „na végre”. Ami mégis problémát okoz, az az, hogy az új nyugdíj és járulékrendszer kidolgozásakor csak a Szolidaritási Alap kifizető oldalával kapcsolatban végeztek számításokat és készítettek hatástanulmányokat, az Alap bevételi oldalára, azaz a feltölthetőségére nem. Azt feltételezték, hogy a lelkészek és a gyülekezetek ezt a plusz terhet tudják vállalni. Akik pedig nem, azokon majd az Országos Egyház és az Alapba többet befizető erősebb gyülekezetek segítenek, vagy végső esetben egy másik gyülekezettel összevonják. De hogy hány ilyen lelkész, vagy gyülekezet lesz, mekkora összeg az, amit nem tudnak az anyagilag erőtlenebbek vállalni és ebből következően, mennyi pénzzel kell másoknak helytállni, - erre nézve felmérések nem készültek.

A lepke és a házak

A matematika két évtizede ismeri a káosz elméletet. Ez az egymással összefüggő de ugyanakkor kiszámíthatatlan eredményt produkáló, sokszor felerősödő hatásokról szól. A matematikusok klasszikus példája erre az elméletre az, hogy ha Japánban egy lepke összecsapja szárnyait, akkor ez sok-sok felerősítő hatáson keresztül, esetleg valamikor Floridában házak összeomlásához vezethet. Persze ennek a valószínűsége rendkívül csekély, de azt bizonyítja ez az elmélet, hogy minden mindennel összefügg, vagy összefügghet. A Magyarországi Evangélikus Egyházban a Szolidaritási Alapra vonatkozó elképzelések több mint lepkeszárnymozdulat, sok más területre vonatkozó hatása kiszámíthatatlan, ugyanakkor nagy és mindenképpen be fog következni. Hogy minden mindennel összefügg, és egy elem megmozdítása földcsuszamlást okozhat, arra a Budai Egyházmegye közgyűlésén elhangzott két perces szóváltás továbbgondolása lehet egy bizonyíték. Elhangzott azon a bizonyos gyűlésen, hogy „a kis gyülekezetek ezt nem élik túl és a nagyok és még erősnek látszók is a mai helyzetben jó, ha talpon tudnak maradni”. (Innen kezdődik az én továbbgondolásom.) Vagyis egy-két temetőt és komoly ingatlanvagyont működtető gyülekezetet kivéve, a nagyok sincsenek olyan helyzetben, hogy a kicsiken tudjanak segíteni. A közepes erejűek pedig, a magyar középosztályhoz hasonlóan, az alsó kategóriába csúsznak vissza. „Jó, ha a 300 gyülekezetből 150 marad” - hangzott ezen az egyházmegyei gyűlésen. Egy megszólaló így válaszolt: „hát akkor 150 marad.” (Innentől megint az én továbbgondolásom folytatódik.) Jó, de akkor 150 gyülekezetnek kell három püspökség? Na meg ekkora Országos Egyház? És mi lesz az ellátatlanokkal, azzal a 200 ezer evangélikussal, akit ugyan eddig sem értünk el, de legalább a struktúra és talán a jó szándék meg volt hozzá, de ezután csak a jó szándék marad? Higgye el a kedves olvasó, hogy ezek a felmerülő kétségek, csak töredékei a közszájon forgóknak, egy egész oldalt tele lehetne írni a várható hatásokra utaló kérdésekkel.

Hogyan tovább?

A Szolidaritási Alapot létrehozása és működtetése fontos, de ennek egy átalakulás részének és nem kizárólagos elmének kell lenni. Ezzel együtt a Magyarországi Evangélikus Egyház adminisztratív, pénzügyi, személyi, vagyoni, vezetési stb. struktúrájának és stratégiájának is át kell alakulnia. A püspöki intelem is figyelmeztet erre: „nem elég a Rubik kocka egyikoldalát kirakni (nem is lehet), hanem az összeset kell”. Természetesen egy ilyen „totális” egyházreformnak nem csak azért kell megtörténnie, mert minden mindennel összefügg, hanem azért is, mert egyházunk felépítése abból az időből maradt ránk, amikor még népegyház voltunk. Ma azonban már nem vagyunk. Tudom, óriási feladat: először is ezt belátni, másodszor a megszűnt és ma már nem létező népegyház megmaradt struktúráját lebontani, harmadszor felépíteni a Magyarországi Missziói Evangélikus Egyház új kereteit és megalkotni programját, negyedszer pedig a változás kényszerét új lelki lehetőségnek látni, és ezért hálát adni Istennek. Az új egyházi keretek, gondolkodás és lelkiség felépítése és megvalósulása, lehetőséget ad arra, hogy reális kereteken belül történjen a tervezés és megvalósítás. Az anyagiaké is, a spirituálisaké is. Ennek természetesen része lehet egy valamilyenfajta járulék alap, nevezhetjük Szolidaritásinak is, amikor is nyugdíjas és aktív lelkész, lelkész és lelkésznő, egyházi vezetés és gyülekezetek mind úgy érzik, hogy a másik és mindenki, mindenkivel szolidáris. Ebben az esetben a szolidaritás nem egyoldalú és egy irányú.

Mindez módot adna arra is, hogy szembenézzünk az elmúlt 15-20 év történéseivel, döntéseivel. Mi volt jó, mi volt tévedés, milyen külső és belső, - akár személyi, akár anyagi – kompromisszumok kényszerpályáján haladt az egyház. Ezek ismerete lehetőséget adhat, az anyagi, erkölcsi és lelki tartalékok meglátására.

Szinte hallom egyes olvasók véleményét: „Kedves uram ön egy őrült. Ön nem itt él. Ma ebben a válságban felforgatni mindent? Amikor nem volt, vagy amikor már nem lesz pénzszűke, akkor kellett volna, vagy majd akkor lehet reformokat végig vinni. Most a jelenlegi keretek adta védelemben, költségtakarékossággal és ’nadrágszíj’ programmal kell meghúzódnia az egyháznak, és megvárni, amíg a pénzügyi -, gazdasági válság vihara elvonul a fejünk felett.”

Igen, lehet így is gondolkodni, de mivel a múltbeli változatás „vonatáról már lemaradtunk”, a jövő pedig gazdasági-politikai környezet tekintetében bizonytalanabb, mint valaha bármikor, nem lehet halogatni, nem lehet újabb éveket, évtizedeket elvesztegetni. Most kell cselekedni!

Szívügyek

Ezek is Rubik kocka oldalak. Mert minden, mindennel összefügg. De leginkább a szívvel van minden kapcsolatban.

Saját és egyházi pénzügyeink is. Mert, ha a szív Jézus iránt átforrósodott, akkor egy bibliai tanításra, a tized megfizetésére, senki nem mondja azt, hogy „ez csak a szektákban gyakorlat”. Ellenben az ilyen szív evangélikus „gazdája” is vallja, hogy mindent Istentől kaptam, neki tartozom számadással, és hálaadással, neki adok belőle vissza, nem pedig a magaméból. Az ilyen lelkészi szív pedig nem mondja, hogy „nem a lelkész feladata adakozásra felhívni a gyülekezet figyelmét”. Eszembe jutnak Bohus Imre volt fóti lelkész szavai, a „Nem voltam egyedül” című könyvből, aki úgy emlékezett vissza, hogy nagyon hűséges és jól adakozó gyülekezetet örökölt, amikor Fótra került. Elődje id. Zászkaliczky Pál ugyanis rászoktatta az adakozásra és megtanította az áldozatvállalásra a gyülekezetet. Pedig ez a szoktatás és tanítás a háború utáni nincstelenség éveire, a padlássöprős 50-es évekre és a forradalom utáni újra téeszesítés kegyetlen időszakára, nem pedig a mai „luxusnyomor” idejére esett. (Természetesen a „luxusnyomorban” élőknél, nem korunk valóságos nyomorúságában élőire, önhibájukon kívüli állást vesztetteire, hajléktalanjaira, gáz- és villanyóra elzártjaira stb. gondolok!) Egy biztos, ha egyházunk (olykor gyülekezeteink) bevételeinek nem csupán 4-6 %-át tenné ki az egyházfenntartói járulék, adomány és perselypénz, most kevesebb indulatot kavarna a Szolidaritási Alap ügye is. Ellenben a megújult szívben Jézus nagy dolgokat tehet!

Ha a szív Jézussal van tele, akkor az evangélikus embereknek, gyülekezeteknek és az egyháznak is, Jézus missziói parancsa természetes. Talán ezt a jézusi parancsot nagyon sokat kellene szívünkben forgatni. Ez nem arról szól, hogy gondozd a fogyó evangélikusokat (persze azt is kell), hanem arról, hogy tégy, tegyek tanítvánnyá mindenkit. Hivatkozunk demográfiai helyzetre és annak hatásaira az egyházban, gyülekezetekben. Pedig az egyház az egyetlen, aki nem hivatkozhat erre. Az óvodai, iskolai férőhelyekre, kórházi ágyak számára, tömegközlekedési kapacitásokra, aktívak és nyugdíjasok számarányára, stb. a demográfiai fogyás mind hatással van. Egyedül az egyház szolgálatára nincs, és nem lehet. (Persze országos szinten.) Nem felejtem el Schermann Gábor tatabányai lelkésztestvérem számait, melyet egy missziói konferencián mondott: Tatabánya 80 ezres lakosságának 60 %-a nincs megkeresztelve. Tudom, hogy a volt szocialista iparváros extra példa, de az új pogányság növekedése még kis falvakban is kimutatható, városokban, pedig szembetűnő. És akkor még nem beszéltem a megkeresztelt hitetlenekről, vagy azokról, akiknek meg van a maguk hite, de ennek semmi köze a Golgotán értünk meghalt, és feltámadott Úr Krisztusba vetett hithez. Ez missziói szolgálatunk szomorú tartaléka, mely a demográfiai katasztrófa ellenére nőttön-nő. De ezt csak egy lelkületében és struktúrájában megújult egyház, gyülekezetek és egyháztagság tudja észrevenni és, mint feladatot és küldetést felvállalni.

Ma milyen irányba mennek a hatékony missziót folytató gyülekezetek? Az osztódás irányába. Mert az élet jele az osztódás. Ha már 200-300 tagot elér a létszámuk, kiküldenek néhány családot, hogy a szomszédban, vagy kissé távolabb alapítsanak gyülekezetet. Erre magyarországi példák is vannak, de ilyen folyamatok történnek az USA-ban az ottani evangélikus egyházban is. Az ilyen újnak kell mindent alárendelni. Hivatalok számát, méretét, feladatköröket, lelkészképzést, munkatársképzést stb. Nálunk, sajnos még minden fordítva megy. Összevonunk életképtelenségek miatt. Mert nincs, vagy csak nagyon szórványosan van misszió. Áldott a múlt, de ez új embereket nem vezet hitre. A Nagy Számadáskor senki nem lesz kíváncsi arra, hogy X elnéptelenedett falu templomát néhány évtizedre sikerült megmenteni, Y egyházközség gyülekezeti házát, - bár kihasználatlan volt, de – rendben tudtuk tartani, hány egyházkerületet tudtunk esetleg erőnkön felül működtetni, stb. Inkább az lesz a kérdés, vezettünk-e Jézushoz másokat.

Ha szívünk már Jézusé, akkor sem a változtatás kényszerét, sem az új célokat nem fogadjuk gondterhelt szívvel. Ezekben lehetőséget látunk, melyeket Isten nagy kegyelméből adott. Mostanában sokszor jut eszembe az, hogy ez a mai világválság vajon nem Isten szerető figyelmeztetése? „Te ember / emberiség-rész, aki a fejlett, vagy kicsit is fejlettebb országokban és világrészeken élsz, ne hódolj a fogyasztásnövekedés istenének, mert ezzel tönkre teszed, környezetedet, feléled a jövő generáció lehetőségeit”. Hasonlóképpen a Magyarországi Evangélikus Egyházban 2008 végére kialakult helyzet, beleértve a Szolidaritási Alap által indukált vitákat és kérdéseket, vajon nem Isten végtelen kegyelméből és szeretetéből adódnak? „Új tervem van veletek magyarországi evangélikusok.” Hiszem, hogy a Mennyei Atya így tekint ránk. Ez pedig annyit jelent, hogy Isten izgalmas jövőt szán nekünk. Nem a fogyásét, a lassúbb, vagy gyorsabb leépülését, hanem a megújulásét és új szolgálatokét. Ehhez viszont a Rubik kocka minden oldalát ki kell raknunk.