Egyházunk története – Evangélikus középiskolák a történelmi Magyarországon

Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink!

Ezeréves a magyar iskola! Pannonhalmától Budapestig, Soprontól Pozsonyig, Eperjesig, Bonyhádig, Békéscsabáig, Aszódig, Szarvasig, Nyíregyházáig, Kőszegig és Orosházáig siklik most gondolatban a tekintetünk hazánk térképén. Statisztikák bizonyítják, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház számarányán jóval felül vállalt részt a nemzet oktatásában és nevelésében. Patinás régi intézményeink letagadott és gúzsba kötött tradícióinak újraéledésére rácsodálkozva mondjuk magunkénak is ezt az ezerévet. Iskoláinkból kikerült idősebb és fiatalabb nemzedékek vallomásai tesznek bizonyságot arról a spirituális erőről, amely nélkül nem tudtuk volna végigharcolni történelmünk nehéz évszázadait.

Vajon mi teszi egyházivá az iskolát, mitől evangélikus egy oktatási intézmény? Hol és miben találhatók azok az ismertetőjelek, amelyek  megkülönböztetik a keresztyén nevelési rendszert a többitől? Talán az alapítás számít, vagy az irányítás? Talán a stílus, a légkör, a tanrend vagy esetleg a hitoktatás magyarázza, mitől egyházi egy iskola? Régi igazság, hogy a nevelés nem pénzkérdés, nem épület vagy felszerelés vagy tanrend teszi az oktatást kiválóvá. Az oktatás, a nevelés tanár-kérdés, milyenek a pedagógusok!

Ne értsük félre! Természetes, hogy szükséges az épület, a tanterem, a tornaterem, a modern felszerelés, a számítógép. Az anyagi eszközök hiánya nyomasztó lehet egy-egy iskola számára, ahogyan ma is tapasztalhatjuk. Ez a kiállítás azonban azt mutatja, hogy iskoláink titka a tanárokban volt, a "nemzet napszámosaiban" és ez a kiállítás nem csupán a régi intézmények felemlegetése, hanem főhajtás az egykori kiváló evangélikus tanítók és tanárok előtt.

Az elmúlt negyven évben gyakran hallottuk, hogy káros az ún. kettős nevelés, azaz az ún. természettudományos világnézet és a vallásos világnézet együtt. Evangélikus iskoláink azt mutatják, hogy ezekben nem kettősen, hanem tizenkettősen vagy huszonkettősen neveltek! Meg akartak tanítani minket, amit csak érdemes megismerni a következő nemzedékeknek, hogy teljes legyen a világképük. Ugyanakkor a múlt, a jelen és a jövő végső világnézeti kérdéseiben arra tanítottak, hogy "a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme" (Péld 9,10)

A reformációi hagyományokra építő evangélikus nevelés mai divatos szóval élve interdiszciplináris akar lenni. Szembe kell szállnunk a "csőlátással", a szakbarbársággal. Az egyes tudományok szakági ismeretei, sőt az összefoglaló filozófiai tételek elsajátítása még nem bölcsesség. Olyan gondolkodásra, hozzáállásra, mentalitásra kívánnak nevelni az egyházi iskolák, ahol az evangéliumi hit, a jézusi erkölcs erőterébe kerül az ember. Életalapra, szilárd tartásra van szükségünk, melyiknek a kereszt jele szerint függőleges, Istenhez fűződő és vízszintes, az emberekhez kötődő kapcsolatai vannak, tiszteletben és szeretetben.

Ma nemcsak a fiatalabb nemzedékek, hanem az egész magyar társadalom is nevelésre szorul. Tanulni kell a tiszta és az igaz szót, mert sok a hazugság és a durvaság. Olyan kevés a megértés, a türelem, a szeretet, az áldozat, a békesség a családban, munkahelyen és közéletben. Tanulni kell újra a magyar szót is, hiszen míg korábban kelet felé, most inkább nyugat felé, Amerika irányába kacsingatunk és alig találni az utcákon már magyarul egy-egy feliratot. Egymás számára pokollá tesszük az életet, mert a szabadság követelése és gyakorlása nem jár együtt a felelősség megélésével. Szégyenteljes magatartás volt valaha a lopás, hazugság és erőszak, a trágár beszéd, ma sikk lett belőlük a közgondolkodás szerint és sajnos ebben a változásban a tömegtájékoztatási eszközök rossz példaadása a döntő.

A magyar társadalomnak ma és holnap olyan emberekre lenne szüksége, akik megadják másoknak azt a tiszteletet, amit maguknak is megkívánnak és a közjóért, a közösség javáért, a hazáért, népünkért áldozatot is tudnak vállalni  és nemcsak a maguk hasznát keresik.

D. Ordass Lajos mártír püspökünket azért ítélték el hamis vádakkal 1948-ban, azért került börtönbe és fosztották meg hivatalától, mert ellenezte az egyházi iskolák államosítását. Ki merte remélni akkor és ki hitte volna még 8 - 10 évvel ezelőtt is, hogy egyházunk egykor virágzó iskolarendszere nulláról indulva az államosítás után, 1989. szeptember 2-án újra kezdheti az oktatást a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium indulásával és ez év nyarára már 31 oktatási intézményt mondhatunk magunkénak, közte 10 középiskolát?

Ezeréves a magyar iskola és benne rejlenek ebben a történelemben evangélikus középiskoláink a történeti Magyarországon. Ez a gazdag hagyomány, történelmi örökség  arra kötelez, hogy ápoljuk tradícióinkat, és hálát adjunk Istennek, hogy újra indulhatnak egyházunkban iskoláink, és évről-évre bővülhetnek.