Dr. Orosz Gábor Viktor: Keresztény értékek a (civil) társadalomban

Létrehozás: 2012. június 08., 13:24 Legutolsó módosítás: 2012. június 13., 08:36

A meganarratívák, de az olyan lineáris elbeszélések, mint a szekularizáció paradigmája, vagy a pluralizáció és az individualizáció, mára jórészt elveszítették meggyőző erejüket. Helyettük együtthatásaikról beszélhetünk. Forrás: MEÖT

Ide tartozik, hogy még a magukat akár ateistának vallók sem feledkezhetnek meg a „vallás utáni” felvilágosodás pátosza közben a keresztény értékekről, hiszen szocializációjuk során alapvetően a kereszténység és a zsidóság vallási, kulturális örökségéből táplálkoztak . Miközben sokan az ítéletalkotás értéksemlegességére törekednek, szüntelen kötöttek maradnak az értékek „sajátos” kognitív térképhez és „bizonyos” kultúra normatív sarokigazságaihoz. Bár az Európai Uniónak ma nincs konkrét szabályozása a vallásokra vonatkozóan, azt elismeri, hogy a közösségi jogot nagymértékben vallási értékek alakították és az alkotmányában szereplő értékek forrásául is szolgáltak. Ebből következően továbbra sem mellékes, hogy a nemzeti szinten gyakran tekintélyes munkaadóként is megjelenő egyházak és egyházi szervezetek, milyen erkölcsi értékeket közvetítenek együttesen az unióban, hiszen azok a közösségi szabályozások orientációs hátterét képezhetik. Tehát a zsidó-keresztény értékszemlélet továbbra is a „fontosság karakterével” bír a közösségi értékszemlélet formálása során. Az egyházaknak megvan az a pozitív lehetőségük, hogy mivel nem kormányzati szervek, sem pedig profitorientált intézmények a társadalomban, a bennük folyó diskurzusok számára megfelelő alapot teremtsenek. Ez a pozitív alap az egyházi megnyilatkozásokra vonatkoztatva azt is jelenti, hogy transzparens módon, értelmezve és lehetőséget adva a mérlegelésre, nyilatkozzanak. A társadalomban megjelenő kérdéseket és problémákat közérthetően tolmácsolja és értelmezze az egyház megfelelő grémiuma, ezzel segítve az egyének és a döntéshozatali szervek mérlegelését. A kereszténység küldetéséből következő feladata, hogy kifejeződjenek sajátos értékei az egyházi életben, hitelessége releváns maradjon azok számára, akik értelemadó alapot keresnek mindennapi életvezetésük, egyre komplexebbé váló erkölcsi döntéseik, vagy akár társadalmi felelősségük tudatosítása során politikai krédójuk megfogalmazásához. Jézus alapvetően három téren kívánt a szokásostól eltérő magatartást a tanítványoktól, amelyek tagadhatatlanul olyan kapcsolódási formát rajzoltak meg a korabeli társadalmi struktúrákhoz, melyek joggal tűntek paradoxonnak és éppen ezért egy magasabb értékrend felé mutattak: az ellenség szeretete (Mt 5,47), a hatalmaskodásról való lemondás (Mk 10,42-44) és a belső szabadság az anyagiakkal kapcsolatban (Mt 6,32k). Ám e viszonyulási formák megvalósítása elsősorban nem a szokványos értelemben vett morális feladatként, tehát csupán a harmonikus együttélés irányában tett lépésként jelentkezett a tanítványok életében, hanem Isten országának velük való egyidejűségének felismerésével – Isten szemléletváltoztató és életalakító erőinek beáramlása által. Ezen erők iránti nyitottságra és befogadásukra biztatja Jézus követőit, amikor hitre szólítja fel őket (Mk 1,15), azaz őrá hagyatkozó bizalomra. Ez a hit lesz forrása és táplálója Isten szolgálatába állított hatalmuknak is. Küldetésük a Jézus-eseményben föltárult értékszemlélet anticipálása, ami értelmezhető az emberi képzelet érték-centrikus előretekintéseként és a jelenben aktualizálható isteni jövő lehetőségeként is. Egy 2010-ben végzett statisztikai kutatás1 konkrét társadalmi kihívásokkal kapcsolatban kérdezi a válaszadókat, úgy hogy közben megjelenik a felekezetek és vallások összefogásának szükségessége is: a vallás ill. egyház feladata-e az egyesült Európában az, hogy „választ találjon az új kihívásokra (abortusz, homoszexualitás, génmanipuláció stb.) gátat emeljen a káros erkölcsi hatások ellen (kábítószer, szekták) erősítse a hívők nemzeti tudatát, fogjon össze a többi vallással, más keresztény egyházakkal közösen képviseljék a keresztény értékeket”.2 A válaszadók kétharmada ez utóbbi állítással értett egyet, azaz a közös értékképviselettel. A keresztény egyházak tagjai az átlagosnál magasabb arányban értenek egyet azzal, hogy a keresztényeknek közösen kell képviselniük a keresztény értékeket: katolikusok 78,2%-a, reformátusok 77,9%-a, egyéb egyházak tagjainak 72%-a. (Az evangélikusok is az egyéb egyházak közzé kerültek).3 Ez pedig egybecseng a római katolikus és protestáns egyházak dogmatikai megosztottságán túllépő erkölcsi értékek megjelenítése érdekében történő reprezentatív összefogás szükségességével is. A társadalom részéről is az ökumené számára az az igény fogalmazódik meg, hogy a több helyen dogmatikai szinten megrekedt párbeszéd erkölcsi, etikai szinten folytatódjék a társadalom alakítása érdekében4. Ekkor azonban a felekezeteken kívüliek szempontjából korántsem mindegy az egyházak kifejezésmódja, retorikája. Kioktató stílus helyett, a tanácsadás, ködösítés helyett – amely Michel Foucault szerint a despotizmus egyik tagadhatatlan formája, értékeink transzparens – autentikus és bátorsággal megjelenített5 képviseletére van szükség, amelyek konkrét cselekvésben fejeződhetnek ki legnyilvánvalóbban. Ehhez egy rövid adalék a magyar kutatásból: bizonyos társadalmi csoportok érdekeire vonatkozó kérdésekre adott válaszok során a válaszadók háromnegyede azt várja az egyházaktól, hogy legyenek a szegények, az elesettek és az emberi jogok (80%) védelmezői. Ám 30% alá süllyed azok aránya, akik szerint az egyházaknak ki kell állniuk a mezőgazdaságból élők érdekei mellett. A Európai Egyházak Konferenciája Egyház és Társadalom Bizottságának alapdokumentuma6 is hangsúlyozza „az európai társadalmakban a gazdagok és a szegények között növekvő szakadék”7, valamint „a munkaerőpiac egyre több kétes foglalkoztatási helyzettel való részekre osztása”8, továbbá „bizonyos csoportok – mint például a kevésbé képzettek, a rokkantak, az etnikai kisebbségek és a bevándorló munkások – egyre növekvő háttérbe kerülése”9 miatti aggodalmát. A hazai kutatási eredmények megerősítik, hogy a válaszadók túlnyomó többsége vallási, erkölcsi értékek védelmezését, képviseletét, közvetítését várják el az egyházaktól. Tehát nem érdekképviseletet, vagy közvetlen beavatkozást Európa sorsának alakításába. A házasság és a család értékeinek védelmezésével a válaszadók 90%-a értett egyet, de a felekezetnélküliek 80%-a is így gondolja. Azzal az kijelentéssel, hogy az egyház mutasson biztos erkölcsi irányt a mai embernek, az egyháztagok 90%-a értett egyet, ám a korábbi évekhez képest jelentősen visszaesett a felekezetnélküliek támogatottsága (23%) Magyarországon. A válaszadók 2/3-a jó szemmel nézné, ha az egyházak az antiszemitizmussal és a cigányellenességgel, illetve mindenféle kirekesztéssel szemben fellépnének. Ebben a tekintetben releváns módon jelenik meg az Európai Egyházak Konferenciájának dokumentumában az emberi méltóság fogalma, amikor hivatkozik az Európa Tanács Kultúrák Közötti Párbeszéd Fehér Könyvében szereplő mondatra: „Egyenlőként, méltóságban együtt élni” . Ennek megfelelően az emberi méltóság kiegyenlítő hatással bír egy közösségen belül a társadalomban. Az agapé ismeri fel a másik ember méltóságát, a másikat tisztelve ugyanarra a szintre helyezi, amelyen saját maga áll. Az „ugyanaz a szint” fogalmához általában a felemelés gondolata kötődik, tehát a latin „educatio” szó eredeti értelme, így a társadalmi esélyegyenlőség hangsúlyosan az oktatáson és a képzésen keresztül valósulhat meg. A keresztény erkölcs többlete abban lehet, hogy elsősorban nem az ember saját értékei alapján határozza meg a másikkal szembeni cselekedetet, nem az ok és a miért kérdésére keresi a választ, hanem az egyház életében valósággá vált indikatívuszt – Isten elfogadását – követve cselekszik: „minden cselekedetünk mások javára irányuljon, mivel hite által mindenki olyan gazdag, hogy minden cselekedete és egész élete szabaddá válhat arra, hogy embertársának önkéntes jósággal szolgáljon, és vele jót tegyen”. Cselekedni szavak nélkül is lehet. Ám a demokrácia dialógusokon keresztül tartható fenn. Igaz ez az egyházi értékvilág kommunikációjára is. Amennyiben valaki zárt nyelvezetet használ, szembe kell néznie azzal a kérdéssel, hogy egyáltalán miként talál visszhangra állítása. Egyházaink erkölcsi kommunikációjának az univerzális nyitottság felé kell tartania. A statisztikai kutatás és az Európai Egyházak Konferenciájának dokumentumából kitűnt: többségében olyan erkölcsi értékekről van bennük szó, amelyek az európai társadalom közös értékei, ezért transzpartikuláris szerepük van, így képesek a különböző értelmezési struktúrák feletti egység megteremtésére. Ez a nyereség azonban nem feledtetheti az erkölcsi redukcionalizmus veszélyét. Egyházainknak ezért tudatosan kell vállalniuk erkölcsi értékeik paradox jellegét, amelyek evilágiak és nem a világ szerintiek is egyben.

 

1. Wildmann János, Korpics Márta (szerk.): Vallások és egyházak az egyesült Európában - Magyarország. Typotex Kiadó, Budapest 2010. (Továbbiakban: magyar kutatás, statisztikai kutatás)

2. Magyar kutatás, 76.

3. Uo.

4. Lásd Körtner, Ulrich: Chancen und Grenzen Ökumenischer Sozialethik. In Materialdienst des Konfessinskundlichen Instituts Bensheim, 03/2008, (Themenheft Ökumenische Sozialethik). 47-53.

5. A bátorság itt használt fogalmához lásd: Béres Tamás: Bátorság és létbátorság. Paul Tillich félszáz éve írt könyvének újraolvasása. In. Vigilia 2011/1. 11-17.

6. Európai Integráció. Milyen integrációt szeretnénk? Egyházak Európában, Európáért: témák és vitapontok. Európai Egyházak Konferenciája Egyház és Társadalom Bizottságának alapdokumentuma. Fordította: dr. Balázs Ákos. (Továbbiakban: EEK dokumentum) Letölthető (2012. április 10.) a MEÖT honlapjáról az alábbi címen: http://meot.hu/dokumentumok/Europai_Integracio_Milyen_integraciot_szeretnenk.pdf

7. EEK dokumentum, 46.

8. Uo.

9. Uo.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben