Az evangélikus Raoul Wallenberg
A második világháború vészkorszakának zsidókat és más üldözötteket mentő hősére, a svéd diplomata budapesti működésére emlékezünk Raoul Wallenberg 100. születésnapja, 2012. augusztus 4. közeledtével. Budapesti működéséről kitűnő összefoglalást tett közzé Ember Mária, összegezve több kutatói forrás és az újabb dokumentumok anyagát (Ember Mária: Wallenberg Budapesten, Városháza, 2000). Kevesen ismerik viszont a diplomata svéd evangélikus hátterét és a reformációi biblikus spiritualitásban gyökerező hősies embermentését. Szöveg: D. dr. Harmati Béla
A családi háttér igen érdekes, hiszen az igen tehetős svéd család 1912-ben Stockholmban született fiának dédapja, Markus Wallenberg Linköping városának és egyházmegyéjének evangélikus püspöke volt. Már 11 éves korában belekerül a nemzetközi életbe, mert Törökországba utazik nagyapjához, Gustav Wallenberg svéd nagykövethez. A család hagyományai és nemzetközi gazdasági kapcsolataik indításával 1931–35 között az amerikai Ann Arbor michigani egyetemen tanul építészetet. 1936-tól Dél-Afrikában, Palesztinában, Haifában a Holland Bank tisztviselője. 1941-től külkereskedelmi üzletkötő Svájcban, Franciaországban, Ausztriában és Németországban, majd 1942–43-ban Magyarországon tevékenykedik. Valószínűleg ezért nevezte ki őt a svéd kormány 1944. július 9-én hazánkba akkreditált svéd diplomatának. Wallenberg nagyon válságos időben kezdte meg munkáját Budapesten, hiszen 1944. március 19-én a hitleri Németország Horthy kormányzó tiltakozása ellenére hadseregével lerohanta hazánkat, és ezzel tetőzött a vészkorszak egyik legszörnyűbb időszaka, a zsidók és a náciellenes politikai erők üldözése, majd a háború egyre közelebb került a fővároshoz, bombázások és a német és a szovjet csapatok harca és pusztításai következtek.
Mit tehetett ilyen körülmények között egy svéd diplomata? Embermentő akcióiban nem maradt egyedül! Fölvette a kapcsolatot a náciellenes magyar csoportokkal és az üldözöttekkel, egyéni svéd menleveleket, úgynevezett Schutzpasst adott sokaknak a budapesti svájci konzul, Carl Lutz korábbi gyakorlatát követve. Kezdetben Wallenbergnek csak 1500 ilyen menlevél kiállítására volt engedélye a magyar hatóságoktól, de később sikerült 4500-as kvótát kicsikarnia. Valójában ennek mintegy háromszorosát adta ki. Az egyéni menlevél-akció mellett megkezdődött az úgynevezett svéd védett házak akcióa Nemzetközi Vöröskereszt képviselete, a svájci követség és a magyarországi egyházak támogatásával, amikor sok ezer üldözött számára szerveztek szállást és ellátást budapesti házakban. Dokumentumok igazolják, többek között Wallenberg visszakerült zsebnoteszából és telefonszámjegyzékéből, hogy kapcsolatban állt Carl Lutz konzul mellett Friedrich Bornnal, a Vöröskereszt képviselőjével, Sztehlo Gábor evangélikus és Éliás József református lelkésszel, valamint Ordass Lajos evangélikus püspökkel, akivel svéd nyelven is beszélhetett.
Wallenberget és sofőrjét, Langfelder Vilmos mérnököt 1945. január 16-án vették őrizetbe a szovjet csapatok a Budapest VI. kerület Benczúr u. 16. szám alatti házban, a mai osztrák követség épületében, ami akkor a nemzetközi Vöröskereszthez tartozott, és itt reméltek menedéket, mert a svéd diplomata életét a nyilasok és a németek is veszélyeztették. Innen Debrecenbe, majd később Moszkvába hurcolták. Élete börtönben töltött utolsó éveiről keveset tudunk. A hivatalos svéd jegyzékekre és megkeresésekre a szovjet hatóságok kezdetben nem adtak érdemi választ. 1955-ben Konrad Adenauer személyesen Hruscsovnál történt közbenjárására több német magas rangú foglyot hazaengedtek, és ezek közül 18 személy tett hitelesített vallomást arról, hogy együtt voltak Wallenberggel a börtönben. 1957. február 7-én Andrej Gromikó külügyminiszter jegyzékben adta Stockholm tudomására, hogy Wallenberg 1947. július 17-én a börtönben, valószínűleg szívrohamban meghalt.
2002. augusztus 4-én Linköpingben svédek és magyarok együtt emlékeztek Wallenbergre 90. születésnapján. A róla elnevezett téren felállított emlékmű leleplezése előtt a püspöki katedrálisban ünnepi istentiszteleten dr. Martin Lind linköpingi és D. dr. Harmati Béla budapesti evangélikus püspök szolgált. A szovjet hadsereg által eljurcolt és ismeretlen körülmények között a moszkvai börtönben elhunyt diplomata életét Björn Eriksson tartományi kormányzó és Eva Joelsson polgármester méltatta. A Wallenberg család nevében Nina Lagergren asszony emlékezett. A magyarországi zsidóság képviseletében dr. Schweitzer József főrabbi és dr. Lazarovits Ernő professzor szólt. Az emlékművön Bottos Gergő Gábor 1989-ben készített budapesti bronz portrédomborművének másolata került elhelyezésre. Az emlékmű leleplezése utáni fogadáson a püspöki székházban a múzeumban őrzött cselló, a dédapa, Markus Wallenberg püspök kedvenc hangszere szólalt meg. A Magyar Televízió kiutazó munkatársai rögzítették az eseményeket Nagy László rendezésében.
Érdekes arra is emlékezni, hogy Wallenberg magyarországi emlékműveinek is a diplomatáéhoz hasonlóan kalandos történetük van, kapcsolódva a változó politikai-társadalmi értékeléshez. Röviddel a világháború után Pátzay Pál formálta meg 1946-ban Budapest számára egy sárkánnyal-kígyóval küzdő férfialakban az embermentő életsorsot. Máig sem teljesen világos a történet, miért került ez a méltó alkotás végül a hős nevének említése nélkül Debrecenbe egy gyógyszergyár elé.
Varga Imre egész alakos szobra végül 1987-ben méltó emléket állított az embermentő diplomatának Budagyöngyénél, a II. kerületben.
A Budapest XIII. kerületében található Wallenberg utcában 1989 óta emlékezhetünk Bottos Gergő Gábor – aki az események után, 1947-ben született – bronz portrédomborműve mellett. Ennek másolata került svéd kérésre Linköping emlékparkjába.
Linköping városa és egyházkerülete és a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerülete között 1997-ben, Martin Lind és Harmati Béla püspökök aláírásával testvéregyházi együttműködési szerződés köttetett, amelyet azóta is többször megerősített a két fél. Kölcsönös látogatások, zarándoklatok, teológiai-tudományos és egyházi-missziói tapasztalatcsere, az egyházi világszervezetekben, az ökumenikus együttműködésben a tapasztalatok átadása folyik.
Raoul Wallenberg áldozatos életművét, embermentő tevékenységét akkor értjük meg, ha a lutheri reformációi spiritualitás nemzetformáló jézusi útmutatására gondolunk: „Nincsen senkiben sem nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15,14) Erről a mentő szeretetről tanúskodott a svéd diplomata élete a terror és a horror vészkorszakában. Legyen emléke áldott közöttünk!
A svéd nyelvben és közgondolkodásban van egy különleges fogalom: „lagom”, azaz egyensúly, equilibrium. Hasonló ez ahhoz, amit az ázsiai, távol-keleti kultúrák a jin és jang fogalmával vagy a feng shui hagyományával ragadnak meg: egyensúlyt kell találnunk, előidéznünk, gyakorolnunk az életben, tehát nem szabad, hogy az egyik ember vagy az egyik nép erőszakosan a másik fölé helyezze, gondolja magát. Mindannyian kaptunk a bibliai példa szerint áldást, tálentumokat, ki egyet, ki többet, ezzel kell gazdálkodnunk úgy, hogy az áldást továbbadjuk. Ez az „áldást kaptam, továbbadom” az az áldozati-szakrificiális elem az életben egyének és a közösség, család, nemzetszámára is, ami nélkül csak terror, diktatúra és horror lesz körülöttünk. Wallenberg életpéldája erre biztat, hát így legyen!
A szerző nyugalmazott evangélikus püspök.