A kórházmisszió tavaszi konferenciáján: Mit tenne Jézus?
2010. március 5-6-án rendezték meg a kórházmisszió tavaszi konferenciáját Leányfalun, a Szent Gellért lelkigyakorlatos házban. Mintegy 20 önkéntes segítő jött el erre az alkalomra, különböző felekezetekből, akik már évek óta részt vesznek az alkalmakon. A téma: Külső-belső konfliktusainkról szólt, az előadók pedig a következők voltak: Gregersen Labossa György evangélikus lelkész, a diakóniai bizottság vezetője, Buda Annamária diakóniai osztályvezető, Balogh Éva, Heinemann Ildikó, Honti Irén és Kulcsár Zsuzsa kórházlelkészek. Az alkalomról több beszámolót is kaptunk, most Krauszné dr. Wagner Erzsébet békési neurológus főorvos (evangélikus önkéntes segítő a békéscsabai kórházmisszióban) gondolatait publikáljuk.
Mit tenne Jézus? ...
A március 5-6-án Leányfalun tartott kórházmissziós hétvége fő témája a konfliktuskezelés volt. Hallottunk különböző metodikákról, és le is rajzoltuk a konfliktusainkat, néhányan el is játszották. Utána néhány résztvevőben – bennem is – felmerült a kétség, vajon a misszióhoz, azaz az örömhír továbbadásához szükséges-e ilyen konfliktuskezelő metodikákat megtanulni, eljátszani, stb. Hiszen Jézus csak annyit mondott, hogy „menjetek el és tegyetek tanítvánnyá minden népet”.
Péntek este a csoport azzal a megállapítással zárta a konfliktusokról szóló beszélgetést, hogy a legjobb konfliktuskezelő Jézus volt. Ezért, ha konfliktusunk van, elsősorban azt a kérdést kell feltennünk: Mit tenne Jézus ebben a helyzetben? Megfogalmazódott az is, hogy Isten Szentlelke minden metodikát felülírhat.
Pénteken este arról volt még szó, hogy a halál közelében levő emberekkel csak akkor szabad foglalkoznunk, ha már tisztában vagyunk azzal, hogyan viszonyulunk a saját halálunkhoz. Valaki örömmel mondta, hogy nekünk, hívő embereknek nem kell félni a haláltól, hiszen a halál csak átmenet Istenhez. Elmondtam a testvéreknek, hogy a halál tényétől én sem félek, de nagyon félek a halál előtti időszaktól. Részben orvosként, részben családtagként végigkövettem már néhány ember haldoklását és láttam, hogy az mennyi szenvedéssel jár. A csoportban valaki azt mondta erre, hogy Jézus a kereszten a testi szenvedéseinket is magára vette, és ezért bizalommal kérhetjük imában a jó halál kegyelmét. Ha mégsem adná meg, akkor pedig erőt fog adni abban az időszakban a szenvedés elviseléséhez. Ez engem nagyon megnyugtatott, és újra hálával töltött el Jézus iránt, az értünk vállalt szenvedéséért.
Szombaton délelőtt nagyon tetszett az egyik előadás, ami arról szólt, hogy az ember három részből áll, test, lélek és szellem. Ezek közül a test és a lélek megsérülhet és megbetegedhet, a szellem nem, mert az a teremtés után bennünk maradt isteni rész. Ez a szellem, ha hagyjuk, felülemelkedhet az énünkön, és korrigálhatja a rossz döntéseinket, amelyek egyébként pszichológiailag érthetőek és magyarázhatóak lennének.
Döbbenettel hallgattam, amikor a gyermekklinikán dolgozó kórházlelkésznő halálosan beteg gyermekekről és azok szüleiről beszélt, illetve ennek a tehernek a viseléséről. Újra megtanultam jobban értékelni, hogy egészséges gyerekeim vannak.
Minden foglalkozást imával kezdtünk és zártunk.
Összességében jó volt keresztyén testvérekkel együtt gondolkozni, és együtt imádkozni, és lelkileg feltöltekeztem ezen a hétvégén.
