„Szabadságra vagytok elhíva!” /Gal 5,13 – Gondolatok Marilyn Manson fellépésével kapcsolatban

Tíz évvel ezelőtt Balatonszárszón vezettem egy felnőtt ifjúsági konferenciát, főleg egyetemisták vettek rajta részt. Az egyik este a reformátusokkal közös esti fórumot tartottunk, ahová meghívást kapott a Pokolgép együttes énekese, aki helyett végül Nagy Feró jött el, valamint Gaál Péter exorcista katolikus pap, és Süle Ferenc pszichiáter.

A beszélgetés elég szerteágazó volt, mely során kiderült, hogy a rockzenészek, akik bizonyos sátánistának bélyegezhető szimbólumokat is használnak, többnyire rendes polgári életet élnek, viszont szeretnének sok lemezt eladni.  A fiatalok egy részét csak ez az úgynevezett „shock-metal” tudja megszólítani.

Emlékszem, nagy megrökönyödést keltett a konferenciánk egyik résztvevőjének felszólalása, aki feltette ezt a költői kérdést: „Vajon nem voltunk-e egykor sátánisták valamennyien?” A fiú – ahogy nekem később elmondta – tizenévesen vonzódott az ilyen zenék iránt, és a baráti köre, aki ezt a fajta zenét hallgatta, magát sátánistának nevezte. Érdekes módon mindez kombinálódott a szülői házból hozott erős pietista kegyességgel, mely a nemi vágyban a sátán személy feletti hatalmát látta. A többit már könnyű összerakni; adott egy erős pietista kegyességben nevelt fiú, aki ébredő szexualitását nem tudja másként értelmezni, mint sátáni befolyást, mely ellen hiába küzd. Így csak azok között a kortársak között érezheti teljesen felszabadultnak magát, akik nyíltan vállalják a sátánista zenék iránti vonzalmukat.

Hát erre vonatkozott az ő megjegyzése: tizenévesen biztos, hogy minden embernek voltak problémái nyiladozó szexualitásával, következésképp a sátán befolyása alatt állt, vagyis sátánista volt.

Emlékszem egyik unokaöcsémnek is volt egy Marilyn Manson-os korszaka. Talán egy-két évig tartott, aztán kinőtte.

 „Nyúlj ki és érintsd meg a hitet, Valaki hallja az imádat, Valaki, aki vigyáz rád, a te személyes Jézusod, valaki hallja az imád, valaki ott, névtelen érzésekkel, teljesen egyedül vagy, hús és csont, a telefonnál felveszi a fogadó, hívővé foglak tenni. Ez a második legjobb, amit tehetsz, tesztelj csak, /mint/ tárgyakat a szekrényedben, vallást kell tenned, megszabadítalak, tudod, hogy én vagyok a megbocsátó.”

Ez a dalszöveg eredetileg nem saját dal, hanem a Depeche Mode Personal Jesus /„Személyes Jézus” számának feldolgozása, ám ott szerepel a repertoárján, és azért mutat valamit...

Tény, hogy teljesen más lenne egy ilyen szövegnek a hatása, ha ezt egy nyakkendős, jól fésült, konszolidált fiatalember énekelné, és nem olyan valaki, aki férfi létére szoknyában, harisnyában, vasalótalpú csizmában, fehérre meszelt, feketével árkolt ábrázattal, egyik szemében színezett kontakt-lencsével teszi ugyanezt.

A shock-metal kritizált énekese egyébként igen széles merítésű szimbólumrendszert használ, mely Fritz Langtól egészen a középkori „memento mori” ábrázolásokon át a szabadkőműves jelképekig sok mindent felölel.

A képlet tehát sokkal árnyaltabb annál, hogy egy megyés püspök attól féljen, hogy ennek a koncertnek a hatására majd egyesek visszaélnek a szent jegyek használatával.

De azon az alapon, hogy nem igazi művészet, és ártalmas az ifjú nemzedékekre nézve, bizony sok mindennek a betiltását lehetne kezdeményezni: a szappanoperáktól kezdve disney-ánus rajzfilmeken át a divatbemutatókig.

Sokan valószínűleg még mindig nem értik, hogy az a szabadság, mely lehetővé teszi, hogy valaki szabadon látogathassa például az olyan jellegű istentiszteleteket, mint a mieink, anélkül, hogy egy besúgó jelentést tenne róla, az egy tőről fakad azzal a szabadsággal, hogy egy shock-metal énekes összetéphessen a színpadon egy bibliát, vagy hogy a melegek felvonulást szerveznek.

A szabadság mindig kettős, és egy szabadságot tiszteletben tartó társadalomban azok az emberek, akik kívülről várják a szabályzó normákat, és azt várják, hogy megmondják nekik mi a helyes, és hogyan éljenek, azok elveszettnek érezhetik magukat, és úgy élhetik meg ezt, mintha eluralkodott volna a káosz.

Aki a szabályzó normákat nem a lelkében hordozza, hanem kívül keresi, az joggal érezheti magát elveszettnek ma, sőt, elveszett is, hiszen csak a belső, lelkileg önmagunkénak érzett normák szerinti életformának van esélye arra, hogy megőrizze önazonosságát, és ne forgácsolódjon el a lehetőségek és kínálatok áttekinthetetlen tengerében.

 De mindennek a háttere és mozgatórugója a szabadságról alkotott képünk. Mert mit jelent az, hogy szabadságra vagyunk elhíva? Már Pál apostolnak hozzá kellett rögtön tennie: „a szabadság ne ürügy legyen a testnek!” Szó szerint ne legyen a testnek kiindulási pont a szabadság. Vagyis ne a testi kívánságokra adjon alapot.

Pál apostol szerint a szabadság arra való, hogy akadályok nélkül áradhasson a szeretet az emberi kapcsolatokban. Az a szabadság helyes használata, ha az emberi kapcsolatokat erősítjük, ápoljuk azokkal a lehetőségekkel, melyeket a szabadság lehetővé tesz számunkra.

Hogyan és mire használta Jézus a szabadságát? Éppen erre: szabadnak érezte magát arra, hogy áthágjon bizonyos határokat, ledöntsön falakat. De sose másért, minthogy embereket érjen el, emberekkel kerülhessen kapcsolatba, embereket tudjon elérni, rajtuk segíteni, a szolgálatukra állni.

Beszélgetést kezdeményezett a samaritánus asszonnyal, jóllehet az illető samáriai volt, akikkel a zsidók nem érintkeztek, ráadásul kettesben voltak, ami azt jelentette, hogyha beszélgetést kezdeményez Jézus, azzal újabb tabuk sorát rúgja fel, de mindezt azért tette, mert fontos volt számára ez az asszony, akin segíteni akart, és érdekes módon az incidens után az asszony egy megbecsültebb társadalmi státuszba került. 

A farizeus házában engedi, hogy a parázna asszony megérintse, tisztátalanná tegye, és könnyeivel öntözze a lábát, mert Jézus szabadnak tudja magát a rituális tisztaság szabályaitól annak érdekében, hogy egy gyötrődő, bűnbánattól és életcélok hiányától szenvedő asszony lelkileg megbékélhessen, nyugalmat találhasson.

Jerikóba menet megszólítja Zákeust, aki gyűlölt mestersége miatt közmegvetés tárgya volt, és Jézus átlépve a közvélemény húzta határokat, kezdeményez a vámszedő felé, és ezzel Zákeusban jótékonysági felajánlások, karitatív cselekedetek egész sorát indítja el, aki így visszanyeri önmagát és életének értelmét.

Lehetne még sorolni a példákat, de a lényeg úgy hiszem világos: a szabadság, számunkra – Jézus követői számára – a belsővé tett normáink, a szeretet eszméjének követésében lehetőség arra, hogy emberi kapcsolatainkat megerősítsük, hogy mások számára saját személyünk segítség, és eszköz lehessen. Ezt jelenti szolgálni.

Ebben a szolgálatban Jézus a keresztig vezető utat mutatta meg nekünk. Ebben Jézus nem kötött alkut, kompromisszumot. Abban, hogy értünk is elmenjen a legvégső határig, hogy a maga oldalára állítson, és a szabadság számunkra is az önkorlátozásnak azt a módját jelentse, hogy szolgálni akarjunk szeretetben felebarátainknak.