„Gyógyító emlékezés” fórumsorozat záró alkalma: Rendszerváltoztatási kísérletek, 1987-1990

Létrehozás: 2009. december 15., 17:01 Legutolsó módosítás: 2009. december 15., 17:02

„Gyógyító emlékezés” címmel rendeztek fórumsorozatot idén a Deák téren az evangélikus közelmúltról. A záró alkalmat 2009 november 30-án tartották, amelyről Czenthe Miklós készített vázlatos feljegyzést. A szerző hozzájárulásával most ezt közöljük, változatlan formában.

Harmati Béla nyugalmazott püspök, a sorozat moderátora tartja a bevezető rövid áhítatot.

Gyógyító emlékezet (Heilendes Erinnern / Healing of Memories). A múlt feldolgozása nem könnyű, terhelő, szövevényes, hiányzó dokumentumok, ki lát bele a lelkekbe. Scholz László evangélikus lelkészt bírói ítélet nélkül űzték el a zuglói gyülekezetből, 1988-ban a zuglói gyülekezet elé álltak, nem vádlottként, nem vádlóként, hanem tanúként. Tisztítsd meg szíved Jeruzsálem népe. Tisztuljon az életünk. „Gyümölcseiről ismeritek meg őket”. Hogyan lehet megítélni az elmúlt időt? Ne ítélj, hogy ne ítéltess. Mit tett egy személy.

„Rendszerváltási kísérletek” az egyházban és Magyarországon, 1987-1990. Három előadó mutatja be az Ordass Lajos Baráti Kört (OLBK), a Testvéri Szó mozgalmat és a MEVISZ-t. Murányi László jelentkezett hozzászólásra.

1./ Boleratzky Lóránt előadása az Ordass Lajos Baráti Körről (ny. jogakadémiai tanár)

1978-ban Ordass Lajos (röv. OL) püspök temetésén részt vett két nyugati lelkész vetette fel, hogy jó lenne, ha Ordass Lajos emlékezetét egy kör ápolná. Erre először külföldön kerülhetett sor. Az oslói Ordass Lajos Alapítvány (Foundation), Terray László titkárságával dokumentumokat gyűjtött, emléktáblát állított.

Magyarországon először dr. Herényi István vette fel 1988. december 11-én. 21 alapító taggal indult, megalakult a vezetőség, első elnöke Boleratzky Lóránt volt, a titkár Kendeh György. Az alakuló ülésen Terray László is megjelent, OL külföldi jelentőségéről beszélt. 1989.ápr.1-én jegyezte be a Fővárosi Bíróság az Ordass Lajos Baráti Kört. Kettős célja volt: OL evangélikus püspök szolgálatának, emlékének ébrentartása és a közegyházi megújulás, az egyház belső rendjének, lelkiismeretének a helyreállítása. Harmonikus egység volt a két cél között. A cél tehát nem OL magasztalása, hanem kiállásának (helytállásának) tanúsítása. Vajta Vilmos egyik írásában az emberségről és szenvedésről OL-t „korunk fontos kereszthordozójának” nevezte.

Megindult az OLBK kiadásában a Keresztyén Igazság negyedévi folyóirat, jelenleg a 22. évfolyam 83. számnál tart, érdemes volt tehát csinálni. Az OLBK könyvkiadása az addigi egyoldalúság ellen próbált hatni.

Fontos volt továbbá OL jogi rehabilitálása és ismertetése a médiában. De ugyanilyen fontos volt az egyház jogrendszerének a megújítása, a zsinati munkába való bekapcsolódás.

A Déli kerület presbitériuma 1990. május 17-én kimondta OL erkölcsi rehabilitálását. Harmati Béla püspök kijelentette: az Ordass-ügy többé nem tabutéma. A teljeskörű egyházi rehabilitációra még 1995. október 3-ig kellett várni. Állami részről 1990. április 23-án hoztak határozatot arról, hogy OL-nak a püspöki tisztről 1958-ban történt lemondatása a kormány nyomására történt. 1995. október 3-án a Déli Kerület bírósága kimondta, hogy OL püspöki székének 1958-ban megürültnek kimondása törvénysértő volt. Dezséry és Káldy püspöksége ennélfogva törvénytelennek tekintendő. Nemcsak tévedés, hanem erkölcsi vétség, bűn volt az ebben való részvétel, de a kilenc felelős személy nem lett név szerint megnevezve. Az OLBK az LVSZ-hez levelet írt, amelybe felvetik az LVSZ felelősségét Káldy megválasztásában, az LVSZ erre nem válaszolt.

OL-ról rádió és TV adásban emlékeztek meg, ahol Ordass Lajosné, Dóka Zoltán és Terray László beszéltek. Évente megemlékeznek a temetőben Ordass Lajos sírjánál. Az OLBK által rendezett szabadegyetem jellegű előadás-sorozatban 1990-ben például Vajta Vilmos szerepelt: Kierkegaard Ordass Lajos tolmácsolásában témával. Továbbá Scholz László, Reuss András, Bolla Árpád és Pósfay György is előadtak.  

Az OLBK könyvkiadói tevékenységében OL munkái szerepeltek. Ezek egyikében OL 1955 böjtjén tett vallomásában elmondja: „Életem értelme a Krisztussal szenvedés, a keresztfa tövébe állítottál”. Botta István, Dóka Zoltán, Terray László és Boleratzky Lóránt munkái is megjelentek. Az OLBK 53 kiadvány jelentetett meg önerőből, az egyház semmi segítséget nem adott.  

OL emléktáblát állítottak Budahegyvidéken, a Kelenföldön és Bonyhádon.  

Az egyház megújulását lelki, személyi és strukturális értelemben képzelték el. Az OLBK szorgalmazta, hogy fel kell tárni a múlt torzulásait, de az egyházi vezetőség elmulasztotta új választás tartását, mivel szerintük jogszerűen voltak megválasztva. Bár akkor még az állam akarata érvényesült. Az átvilágítás szükségességének elmulasztása miatt a múlt felejtése következett, ami a jövőre nézve kérdőjeleket jelent. Jelenleg ezt a munkát egy néhány éve felállt egyházi vizsgálóbizottság végzi.  

Struktúra tekintetében a zsinaton szorgalmazták, hogy a túlzott centralizáció, a püspöki hatalom túlzott súlya és a területi beosztás változzon. Bár a zsinaton kétségkívül volt előrehaladás, de pl. a MEVISZ kétlépcsős zsinat javaslatát elvetették. A közelmúltban pedig a zsinat és a közgyűlés összeolvasztásával a hatalmi ágak Montesquieu-i elvét hagyták figyelmen kívül, a törvényhozó és kormányzó funkció összekapcsolásával.  

A Terray László titkár irányította Ordass Alapítvánnyal szoros kapcsolatban, konferenciákat szerveztek Erlangenben, Gallneukirchenben. Ezeken például Joachim Heubach schleswig-holsteini püspök megvilágította az 1984-es LVSZ háttértörténetét, Dóka Zoltán ügyének felkarolását, hogyan érték el, hogy Dóka Zoltán elkerülje a fegyelmi felelősségre vonást.  

Jelenleg az OLBK-nak 100 tagja van, de sajnos kevés a fiatal.  

Az előadó Ordass Lajos bizakodó szavaival zárta: hiszek a boldog jövőben, reménységgel vagyok a nép boldogulásában.  

Herényi István hozzászólásában kiemelte, hogy az OLBK lelke Kendeh György titkár volt.  

2./ Bence Imre előadása a Testvéri Szó mozgalomról (a budai egyházmegye esperese, budavári lelkész)

A Testvéri Szóról (TSZ), mint Káldy idején az egyházi ellenállás formájáról beszél. Személyes megjegyzésekkel kezdte: ő maga is ott volt az aláírók között, fiatal, vidéki, beledi lelkészként. A kapcsolattartás nehézségére jellemző, hogy a telefonbeszélgetést ekkor még le tudták hallgatni. Ezért is a TSZ-ra vonatkozó dossziéjából sok minden hiányzik. Édesapja, Bencze Imre lelkész, egyháztörténész a Révai Lexikon részére megírta az evangélikus egyház 20. századi történetét. Ebben a TSZ nyilatkozat történetét „mint a radikális megújulás 1985-1988 közti formáját” jellemezte. A történet az 1984-es LVSZ nagygyűlés, amelyet Dóka Zoltán levele lázba hozott. A gyűlés után egyházmegyénként szondáztatták a lelkészeket a Dóka-levél hatásáról, megítéléséről. A Dóka-levél „Testvérem, Káldy Zoltán” megszólítása, személyes hangvétele hatott az előadóra. A levél az álarc levételére szólított fel, arra, hogy legyen újra testvérünk.  

A TSZ mozgalma 1985 őszén kezdődött. Az előadó Ittzés Gábor győri lelkésszel beszélt az egyházi megújulásról, de kinn a kertben a lehallgatást elkerülendő. 1985. november 13-án a Zászkaliczky család fóti családi házában 21-en találkoztak, titkos, konspiratív módon. Az előadó emlékszik az izgalomra, ami evvel járt. Ittzés Gábor és Frenkl Róbert előadására emlékszik. Ezek nem voltak forradalmi hangúak. Fasang Árpád vetette föl egy nyilatkozat megfogalmazását. Két csoportban folytatták a fogalmazás munkáját, gyűjtötték a gondolatokat. Idősek (például Botta István, Kendeh György), középkorúak, de fiatalok is részt vettek benne. Balczó András radikális társadalmi változtatást is szóba hozott. Káldy Zoltán betegsége dilemmát okozott, ismertté vált, hogy már nem tud többé szolgálatba állni.  

A Testvéri Szó 1986-ban jelent meg, 19 aláírással, ketten nem vállalták az aláírást. Az irat az Útitársban, az Evangélikus Életben és a Keresztyén Igazságban (1989/4. sz.) jelent meg. Az egyházi elnökséghez és a gyülekezetekhez is eljuttatták, de név nélkül, hogy ne a személyek kerüljenek előtérbe, hanem az ügy. A TSZ ellenkezést is kiváltott. Nagy Gyula püspök nyolctagú bizottság felállítását javasolta, amelyben négyet az egyházi vezetőség, négyet pedig a TSZ aláírói delegálnak. A püspök felkérte a vezetőség részéről Szebik Imrét, Tóth-Szőllős Mihályt, Prőhle Károlyt és Fabiny Tibort, de a Testvéri Szó részéről bizonyos személyek részvételét nemkívánatosnak minősítette (például Dóka Zoltánét). Az így létrejött irat aláírását Ittzés Gábor nem vállalta, ez jelezte a TSZ-mozgalom egységének lazulását. Találkozók zajlottak a Koczor és Fasang-lakásokban, továbbá Zászkaliczky Péter meghívására, Bakonycsernyén. A TSZ aktív volt a fasori gimnázium újraindításában, ami Gyapay Gábor vezetésével indult el. A TSZ, mint közösségi mozgalom Káldy Zoltán halála után az utódlás kérdésében a Déli Kerület presbitériumához fordult, tíz fontos téma feldolgozását javasolta teológiai alapvetés gyanánt, mint pl. a szekularizáció kérdése, a kisközösségek, az evangelizáció, a nem-lelkészek szerepe, a politikai kiállás, mártíriumság az egyházban.  

A TSZ felvetéseiből sok megvalósult: a Fasor az öregdiákok segítségével újraindult. Fórumok zajlottak országszerte, élénkítve az egyházi életet. Az előadó úgy érzi azonban, hogy máig adós még az egyház „az egyház a gyülekezeteiben él” elv megvalósításában, a gyülekezetközpontú gondolkodásban, hogy nem a gyülekezetek vannak a közegyházért, hanem fordítva.  

A TSZ találkozásai egyre ritkultak, 1987 augusztusában új hangok hallatszottak a struktúra kérdésében. 1989 augusztusában új levél jelent meg „Kiáltó Szó” néven, az előadó azt már nem írta alá. Az új zsinat előkészítésének a fontossága került előtérbe. A katarzis nélküli rendszerváltás után a TSZ nem szerveződött egyesületté.  

Harmati Béla püspök, mint „mérsékelt reformiratot” jellemezte a TSZ nyilatkozatot.  

3./ Ifj. Zászkaliczky Pál előadása a Magyar Evangélikus Ifjúsági Szövetségről (MEVISZ)

A „MEVISZ-Hírmondó” és a „2001 felé” című kiadványokra támaszkodott. Megtisztelőnek tartja a felkérést, már csak azért is, hiszen Harmati püspökkel akkor voltak eltérő nézeteik. 21 éve létezik a MEVISZ. Az egyházi rendszerváltást úgy jellemzi, mint mikor „saját magunkon kísérletezünk”. Kérdés, hogy kinek vagy gyógyításra szüksége?  

A MEVISZ létrejötte egy 1988 augusztus-szeptemberi szárszói konferenciához kötődik. Kovács Imre, Csepregi András és Zászkaliczky Pál ötlete volt a megalakítás. Hálózsákos ifjúsági csoportok, közösség, sok szervezés, sok találkozó jut az előadó eszébe erről az időről. 1988 szeptemberében a Puskin utcában Harmati püspök támogatásáról biztosítja őket, de az október 28-i alkalommal, még nem alakult meg, ami csalódást keltett. December 17-én, a Deák téri templomban történt aztán a megalakulás. A meghívókat óvatosan különféle postaládákban adták fel. Az előadó azóta megismerhette a MEVISZ megalakulását figyelő 3/3-as BM-jelentést, amely a célok között „vallásos ideológia” terjesztéséről tud, továbbá társadalmi-közéleti kérdésekben való megszólalásról. 1988. december 8-án az Országos Presbitériumon Harmati Béla püspöki jelentésében a MEVISZ támogatását javasolta, de az egyházon belül. Bár az előadó úgy tudja, hogy a MEVISZ részéről nem kértek hozzájárulást.  

Ebben az időben sok új szervezet alakult. A MEVISZ arra törekedett, hogy ne politizálódjon el. Bár a MISZOT-ba beléptek, amely Stumpf István vezetésével működött, emlékszik bizonyos Bajnai MISZOT-munkatárs levelére.  

A MEVISZ tevékenysége: ifjúsági evangelizáció, Nagy Gyula püspök vízlépcső-szavazáskori vótuma, evangélikus gimnáziumok találkozójának szervezése, kapcsolat erdélyi magyar evangélikusokkal. Az ifjúsági osztállyal közösen adták ki a Hang című lapot. A MEVISZ ifjúsági énekfüzetet is adott ki.  

A MEVISZ javasolta világi mintára evangélikus egyházi kerekasztal megrendezését, melyre a különféle irányzatok, az egyházi vezetőség, az alternatívok különféle irányzatai lettek volna meghívva. A MEVISZ ezt az egyház jövője iránti felelősségből szorgalmazta. Csalódást jelentett viszont, hogy az 1989. október 17-i első találkozón a vezetőség hivatalosan nem volt jelen. Harmati püspök vitatta a kompetenciát, ill. hiányolta az előzetes egyeztetést. Ezentúl kifejtette, hogy szerinte nincs szükség egyházi kerekasztalra. 1990. január 16-án a zsinati választás és a közgyűlés múltlezáró határozata volt a téma. Ittzés Gábor bejelentette, hogy nem vesz részt a beszélgetésben, 1990 áprilisában a sorozatnak vége szakadt. Előtérbe került a sérelmek felhánytorgatása, nem alakult ki konszenzus, a megegyezés esélyei csökkentek, ezért fulladt kudarcba a kerekasztal.  

Az új zsinattal kapcsolatban a MEVISZ megfogalmazta a kétlépcsős zsinat elvét. Az 1966-os törvénykönyvhöz képest új alapokra kellett volna helyezni a zsinat és az egyház működését. 1991. májusában 750 aláírással nyújtották be a javaslatot. Frenkl Róbert ezt kifogásolta, akiről pedig utóbb belügyi kapcsolatok derültek ki.

Cserháti Péter MEVISZ-elnök az egyházi vezetőség részéről kettős magatartást észlelt. A tájékoztatás tárgyilagossága csorbult, mikor a vezetőségtől eltérő vélemények az egyház hivatalos sajtójában nem jelenhettek meg, míg a cáfolatok mégis megjelentek. Bár úgy tűnt, hogy egy találkozáson Frenkl Róberttel kompromisszumot értek el, a kétlépcsős zsinat javaslat mégis elbukott. Cserháti Péter MEVISZ elnök erre zsinati mandátumáról lemondott. Ez jelképes lehetett volna a múlttal való szakításban, de erre nem volt képes az egyház. Jellemző lett a következmények nélküliség.  

4./ Hozzászólások: 

Murányi László TV-riporter

felolvassa egy éve elküldött nyílt levelét. Ebben javasolta a három püspöknek, hogy Ordass Lajos püspök halálának 30. évfordulója alkalmából (1978-2008), hogy írás jelenjen meg az Evangélikus Életben. Ebben tisztázó akarattal mondják ki, hogy Ordass Lajos 33 éves de jure püspöksége de facto, a gyakorlatban csak 5 évig tartott (1945-1948, 1956-1958). 1948 októberében a kommunista hatalom nyílt, egyházellenes támadással kirakatperben hozott ítéletével frontális támadást intézett az evangélikus egyház szolgálata ellen. A bolsevik megszállás honi helytartóinak egyházi kollaboránsa volt Dezséry László 1950-1956 között. 1956-ban Ordass Lajos újra püspök lehetett, amely tisztről ő soha nem mondott le. 1956-ban megtörtént a koncepciós per megsemmisítése. Majd következett Dezséry és Káldy Zoltán törvénytelen püspöksége. 1990 áprilisában Kulcsár Kálmán igazságügy miniszter megkövette Ordass Lajost, amelyben kimondta, hogy Ordass Lajos eltávolításában az 1957:22.tvr-re való hivatkozás nem volt jogos. Elismerte továbbá, hogy 1950-ben kormányzati nyomásra mentették fel Ordasst a püspöki székből.  

E súlyos jogtalanságok, rombolást, kisemmizést okoztak, lelki tisztulásra van szükség. Márai fogalmazásában: az idő a nagy érzéstelenítő, de önmagában nem fogja ezt megoldani. A mai Magyarország próbás helyzetet jelent, ezért van szükség végleges kiengesztelődésre, a múlt fabrikálása nem megfelelő.  

Id. Hafenscher Károly nyugalmazott Deák téri lelkész

A fórum utolsó alkalmához értünk. A szervezésért köszönet Harmati Bélának, aki felvállalta, hogy nemcsak a Deák tér, hanem az egész evangélikus egyház részére szervez ilyen fórumot (eredetileg csak a Deák téri presbitérium keretében gondoltak erre). 35 év alatt négy püspök mellett szolgált, akikhez mindhez szeretettel viszonyult, testvérének tartotta őket, hiszen csak így lehet élni. Ugyanolyan szeretettel, mint principálisával, Keken Andrással, akinek éppen névnapja van.

„Mindenki mondja a magáért” – nem tudjuk egymást meghallgatni. Boleratzky Lóránt valamikor Ordasst Mindszentyhez hasonlította, Hafenscher Károly ezzel nem ért egyet. Ifj. Zászkaliczky Pál kár, hogy nem lett lelkész. Hogyan viselkedtek az emigránsok és disszidensek, bár nem éltek itt, mégis beleszóltak. Vajta Vilmos 1942-ben Terray László 1946-ban ment ki, de ismerte Pátkai Róbertet és Gémes Istvánt is. Murányi László egyszer TV-sként nem akarta megismerni Hafenscher Károlyt.  

Prőhle Péter, műegyetemi oktató

Keresztyéni vagy emberi igazságot keresünk, testvérnek tekintjük-e a másikat? Törvénycentrikusságot vél felfedezni. Bár szomorkodunk a keresztények fogyatkozásán, de sekélyes történelemszemlélettel nem vesszük figyelembe, hogy a szovjet tankok vagy az IMF ellen nem érdemes törvényességre hivatkozni. A kérdésre, hogy kik a mártírok, szerinte „mindenki szenvedett”, nem lehet ezt kisajátítani. 

Herényi István dr. (jogász, az OLBK volt elnöke)

A zsinati törvények átvizsgálására javasolja Boleratzky Lórántot és Zászkaliczky Pétert. Utalt 1990-ben Velemben megjelent, az evangélikus közelmúltról szóló könyvére. Az egyház autonómiája a történelemben gyökerezik.  

Harmati Béla nyugalmazott püspök

Újra az alapkérdéseknél vagyunk. Mennyire ismerjük Ordass Lajost, kinek a hibája a hiányosság? A múlt értékelése „szerteágazó”, „de foglalkozni kell vele”. Valaki úgy fogalmazott, hogy a rendszerváltás idején, mikor a láncokat leoldották, zsibbadt tagokkal álltunk fel, a rácsokba kapaszkodtunk. A zsinati törvényekben ő is érez gondokat. Melyik a jó törvény? – tette fel a kérdést.  

Bence Imre esperes

Szerinte Hafenscher Károly személyes kérdést tett fel, rossz helyen. Várady Lajos esperes ügynöki tevékenysége nekik nem volt meglepetés, de lányát megtörte, ezért emberileg segítették. „Mindenki a maga tettéért felelős”. Nem láthattunk bele az életébe. Egyházpolitikai tevékenységével nem tudunk azonosulni, de a tényfeltárásnál a hozzátartozók sérülnek.  

Boleratzky Lóránt

Ordass és Mindszenty összevetése kapcsán megemlíti magáról, hogy szoros kapcsolatban állt Ordass Lajossal. Tudja, hogy a két személy nem azonos, Ordass Lajos szelíd volt, a jogrend talaján állt. Mindszentyt befolyásolhatták az 1917-es drasztikus kánonjogi szabályok, pl. a vegyesházasság tekintetében. Ugyanakkor hangsúlyozza kettejük haza- és egyházszeretet területén való azonosságát.  

Harmati Béla zárszóként

Egy asszonytestvér levelében számon kérte tőle, hogy Frenkl Róbert Sport és szex könyve kapcsán keletkezett felháborodás miatt miért nem mondott le. Mint Káldy Zoltán püspöki utódja próbált nem diktatórikus lenni. 1987 után a püspöknek már nem volt olyan hatalma. Ezt az is jelzi, hogy Frenkl Róbert nem mondott le. A demokrácia hiánya, gyakorlásának hibái érződnek, ezt még az egyházban is tanuljuk. A többség és kisebbség viszonylatában az egyeztetést kellene megpróbálni. „Kormányozni annyi, mint előrelátni”, idézett egy francia mondást.  

A közelmúlt feltárásában komplex szemléletre van szükség, „a maga teljességében kellene leírni a dolgokat”. Talán nem volt hiába e sorozat, bár ilyen alkalommal nem lehet mindent helyretenni. Nem egyszerűen történelmet írunk, nem vagyunk vádlók sem vádlottak. Istenkereső tanúk vagyunk. Az elképzelés szerint az előadásokból könyvet állítanának össze, ebben még ki lehet egészíteni táblázattal, információval az adatokat. Értsük és szeressük egymást.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben