Egyházunk története – „Fehér ruhába öltöztették” – kérdések nyomán még egyszer az albáról

Létrehozás: 2012. október 30., 08:25 Legutolsó módosítás: 2012. október 30., 20:06

Az alba viseléséről szól ifj. dr. Hafenscher Károlynak az Evangélikus Élet korábbi számában megjelent cikke. Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: dr. Hafenscher Károly

Egy kicsit átlépjük a Régi-új Liturgikus Sarok műfaját. Lehetne ez igemagyarázat, biblikus elmélkedés, vagy – ha a perikópa-rendben éppen ez a textus következik – a vasárnap igéje rovat egyik írása. Pedig valójában egy aktuális témáról írok.

Az igeszakasz Zakariás próféta könyvének 3. fejezetéből való: „Azután megmutatta nekem Jósua főpapot, aki az ÚR angyala előtt állt, meg a Sátánt, aki jobb keze felől állt, és vádolt őt. Az ÚR angyala pedig ezt mondta a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az ÚR Sátán! Dorgáljon meg téged az ÚR Sátán, aki Jeruzsálemet kiválasztotta! Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab ez? Jósua ugyanis piszkos ruhába öltözve állt az angyal előtt.

Azután ezt mondta az angyal az előtte állóknak: Vegyétek le róla a piszkos ruhát! Neki pedig ezt mondta: Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged. Majd így szólt: Tegyetek a fejére tiszta süveget! Akkor tiszta süveget tettek a fejére, és tiszta ruhába öltöztették, miközben az ÚR angyala ott állt.”

Nem egy átlag ember, nem egy a nép tagjai közül. Mégcsak nem is a papok egyike. Maga a főpap áll a mennyei bíróság előtt. A nép lelki vezetője ül a vádlottak padján. Mi történik? Előáll a vádló, az ügyész, aki vádolja a főpapot az Isten előtt. A nagy és örök Bíró ítélet-hozatalra készül. A vádló bizonyára már dörzsöli a tenyerét, hiszen a vád megállja a helyét, Jósua a főpap valóban vétkes. Igen ám, de a Bíró nem úgy figyel, néz, lát, gondolkodik mint az ügyész. Ő látja a kísértő hatalmát a vádlott felett, ő látja azt, hogy mindnyájan – az egyszerű embertől a főpapig – irgalomra és kegyelemre szorulnak. Ő nem egyszerűen a bűnt látja, hanem emlékszik arra, hogy ő maga választotta ki Jeruzsálemet és vezetőjét. S a kiválasztás szándéka nem változott meg akkor sem, ha az események másként alakultak.

A főpap valóban bepiszkolta a ruháját – valószínűleg nem csak azt, hanem az egész életét, szolgálatát. De az Úr nem azt nézi, hogy mi lett választottjából, hanem azt, hogy mi lehetne belőle, ha újabb esélyt kapna. Az új lehetőséget adó szeretet hangja ez. Az újjáteremteni tudó kegyelem hangja ez. S akkor valami váratlan történik. Az Úr angyala, aki kihirdeti az ítéletet, megszólal, és olyat mond, amire sem a vádlott, sem a vádló nem számított. „Dorgáljon meg téged az Úr Sátán, aki kiválasztotta Jeruzsálemet”. Az Isten büntetése nem a bűnöst, hanem a bűnre csábítót bünteti, s a vádlóból vádlott lesz.

Azért egy dorgálást a főpap is megérdemelne – sugallja emberi igazságérzetünk. Hiszen bepiszkította a ruháját. Főpap létére nem maradt tiszta. S bár a tűzből kiragadott fadarab üszkös, a papi ruha mocskos, nem a dorgálás, nem a büntetés és végképp nem az eltiltás vagy elvettetés következik.

Fülünkbe cseng a disznóólban mocskossá vált tékozló fiú története. Az élet mocskában legmélyebbre került fiú nem a vád hangját hallja, nem is az ítélethirdetés és büntetésbejelentés szavait éli át az atyai ház kapujában. A visszafogadó, ölelő karok Atyjától ez a mondat hangzik: hozzátok ki a legszebb ruhát és adjátok rá. 

Jósua főpap átéli a bűnbocsánat és új kezdet megtisztító csodáját: tiszta ruhába öltöztetik. Károli Gáspár így fordítja: Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged! Ez a biblia szövegeiben többször előforduló fehér, ünneplő ruha, amit azután az üdvözültek öltözékeként „viszontlátunk” a Jelenések könyvében. „Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből; a trónus előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak.” (Jel 7,9)

A fehér ruhának tehát egészen ősi jelentése van: az kapja, akit Isten kegyelme átöltöztet, megújít.

Ezért kapták és hordták húsvéttól „fehérvasárnapig” (innen is a neve!) az újonnan megkereszteltek a fehér gyolcs ruhát. Mert Isten kegyelme tiszta, új, fehér ruhát adott nekik a keresztségben.  „Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.” - olvassuk szintén a Jelenések könyvében (3,5). Ez a győzelem pedig nem az egyén győzelme, hanem az Isten szeretetének győzelme bennünk.

A Liturgikus könyv négy évvel ezelőtti, alternatív ágendaként való hivatalos elfogadása lehetővé tette, hogy – a világ evangélikusságához hasonlóan – a Magyarországi Evangélikus Egyház lelkészei is használják a talán legősibb liturgikus öltözéket, a legegyszerűbb fehér ruhát, az albát. 1984-ben, a Lutheránus Világszövetség Budapesti Nagygyűlésén még csak gyönyörködtünk abban, hogy evangélikus testvéregyházainknak milyen gazdag a tradíciója a liturgikus öltözékekkel kapcsolatban. Ma lehetőség nyílik a kereszténység egyik legősibb hagyományának gyakorlására. Többen élnek is vele. 

A Somogy-Zalai LMK-ban járva – már több, mint tíz évvel ezelőtt – hallottam a mondatot: a Luther kabátra nem szívesen vennének fel stólát (a Krisztus igáját jelképező liturgikus öltözék-kiegészítőt),  de ha lenne alba, arra már természetes módon lehetne használni. Ma már van erre is lehetőség.

Sokak számára kérdés, hogy lehet-e más liturgikus öltözéket elképzelni evangélikus egyházban, mint a Luther-kabátot. Luther azt a bizonyos talárt csak igei istentiszteleten, vagy a délutáni tanító-káté prédikáció alkalmával használta. Úrvacsorai istentiszteleten mindig a gazdag hagyományú miseruhát hordta – a korabeli ábrázolások is erről tanúskodnak (Alba + díszes palást).

Tudom, ez nem üdvösség kérdés. Nem a ruha teszi az embert, a papot sem. Ugyanakkor nem feledhetjük, hogy az istentiszteleten minden, a textíliák (az oltár-, a szószékterítő és a liturgikus öltözékek) is prédikálhatnak a maguk jelkép-erejével. A Luther-kabát azzal, hogy eltakarja a személyt, s nem a lelkész, hanem az ügy válik fontossá. Az alba azzal, hogy a viselőjét Isten kegyelme öltöztette át – mint Jósua főpapot.

Nicolaus Weber braunschweigi püspök, amikor megkérdezték, melyik az elfogadható papi öltözék, azt mondta: mi a textusok és nem a textíliák egyháza vagyunk...

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben