„A protestantizmus médiasztárja” – Talkshowktól a szószékig

Amikor 1999 szeptemberében megválasztották püspöknőnek, még csak a második asszony volt ezen a poszton. 41 évesen a Németországi Protestáns-Evangélikus Egyház 24 tartományi egyházának püspökei között is ő volt a legfiatalabb.

Az akkori szövetségi kancellár, Gerhard Schröder hivatalba való beiktatásakor kétszer is „püspök úrnak” szólította, persze tévesztését korrigálta, mégis általános volt a derültség.

A Hannoveri Egyetem (Univertität Hannover) viszont egy „vészzsinat” összehívásával tiltakozott az ellen, hogy asszonyt válasszanak püspöknek, mondván, hogy nem biblikus, ha egy nő tölti be ezt a tisztet.

Túl baloldalinak, túl feministának mondták mások, egyszóval egyszerűen nem illett a tradicionális egyházi képbe az akkor még férjezett, négy gyermekes anyuka. „Hogy fognak csodálkozni, mennyire kegyes valaki vagy!” – bíztatták azok, akik közelebbről ismerték és kedvelték őt.

Tíz év telt el hivatalba lépése óta és nem csak ő az egyik legismertebb, de az egyik legkedveltebb teológusa is Németországnak. Korábban senki sem volt annyira nyitott, szabadlelkű a politikai, a szellemi és az emberi témákban, mint ő. Mintha csak a protestantizmus médiasztárja lenne. Nem csak a szeriőz Frankfurter Allgemeine Zeitung, hanem a bulvár Bild is szívesen ír róla: bőrgatyát húz, moziba jár, szaunázik, és krimiket olvas – mindezeket is leírják róla a szalagcímekben.

Bár már négy püspökasszony van, a többieket a lapok túlságosan karrieristának, elvontnak, erőltetettnek vélik, míg Käßmannról csak sármját tartják kiemelendőnek. „Unsere Bischöfin”-ként – (A mi püspökasszonyunk) emlegetik, még akkor is, ha világi lapok hasábjain tűnik fel.

A doktorit szerzett teológusnő azonban maga is gyakran használja a klaviatúrát az egyházi és világi nyilvánossággal tudatosan él. Legyen szó az Egyházak Világtanácsáról, vagy csak egy újságcikkről – minden alkalmat megragad a megnyilatkozásra, ha arról van szó, hogy azzal embereket szólíthat meg.

Prédikált már számtalanszor a patchwork-hit ellen, az innen-onnan vett babonaságok ellen, a Jézus - Buddha - pápa - dalai láma koalíció ellen és ezekkel szemben mindig biblikus érveket hoz. Spirituális wellnessklubokat hozott létre kiégett menedzsereknek, hogy „lelkileg ne száradjanak ki, és ne süllyedjenek depresszióba”.

Ha prédikál tele a templom: tehetséges szónok, aki korszerűen tudja megfogalmazni a bibliai üzenetet: „Kik lennének ma az egykori pásztorok? Euróért dolgozó vendégmunkások, vagy feketemunkások lehetnének. Mária és József ma kik lennének? Hajléktalanok, akik nincstelenségükben egy diktátor elől másik országba menekülnek.”

Jómaga egy olyan szabad, boldog, másokért áldozatokra képes egyházról álmodik, amelyben példának okáért akár homoszexuális lelkészek is szolgálhatnak. A liberális örökbefogadási törvények számára inkább elfogadhatóak, mint a terhesség-megszakítások.

Másrészről viszont egyértelműen fogalmaz: amikor Madonna szerepléseiről és botrányairól kérdezik, bevallja, hogy szerinte „nem szexi az énekes, inkább ízléstelen”. Ő maga egyébként a Rolling Stones zenéjét jobban is kedveli.

A halloween túláradó hagyománya helyett októberben, a reformáció hónapjában ő inkább Luther Márton evangéliumértelmezésére és írásaira hívja fel a figyelmet és Hallo Luther! címmel szórólapokat osztogat.

Isten szolgájaként tehát lelkeket akar gyűjteni, akik a világra nyitottan élnek, akik ismerik a hit alappilléreit: a Bibliát, az istentiszteletet, az imádságot és az éneket. Az emberi jogok és a demokratikus szabadságjogok számára magától értetődőek és a Tízparancsolatból adódnak. Ellenben azért is mérges, ha az iszlámmal folytatott párbeszédet valaki meg akarná tagadni, mivel véleménye szerint fontos más vallások tolerálása is.

„Ha egy muszlim férfi megveri a feleségét, akkor nem a kereszténységgel kell jönni, hanem az alkotmányos jogok ismertetésével.” – magyarázza pragmatikusan.

„A másik ember szeretete, a jószívűség és könyörületesség, a felelősség – mind olyan értékek, amelyeket a gyermekeinknek a bibliai történetekkel együtt megtaníthatunk.”

De vallja azt is, hogy másokat csak akkor tudunk meggyőzni valamiről, ha tudatában vagyunk annak, hol állunk és hol a helyünk.

„Hiszem, amit mondok, és azt mondom, amiben hiszek” – vallja és harcol azért, hogy a keresztény tradicionális istentiszteletek ne banalizálódjanak el egyfajta kommersz együttlétekké, ahol az emberek csak jól érzik magukat, de a Szentlélek nem munkálkodik közöttük.

„Isten marionettbábjai vagyunk. Ő viszont nem a mi bábunk.” – mondja a marburgi születésű asszony, aki egy benzinkút tulajdonos és egy kórházi ápolónő gyermekeként nőtt fel és családjában boldog gyermekként élt. „Az autóudvar, a benzines hordók, a kocsik gumijai és az alkatrészek között sosem gondoltam volna, hogy valaha héber Bibliával fogok foglalkozni” – vallja életrajzában. Aztán egy cserekapcsolat révén az amerikai Connecticutban szembesült azzal, milyenek is az igazán gazdag emberek. Neki ugyanis csak 200 márkát tudtak adni a szülei egy évre útravalóul, társaink zsebében ettől sokkal több lapult.

Érdekes, hogy itt, az Egyesült Államokban hallott először a holokausztról – a szülői házban szégyen volt erről beszélni. Szembesült aztán a vietnámi háborúban szétszakadt amerikai lelkekkel és egyszerűen nem tudta abbahagyni a fekete polgárjogi harcos, Martin Luther King írásainak olvasását. Rájött arra, hogy teológiát szeretne tanulni.

1983-ban, 25 évesen megválasztották az Egyházak Világtanácsának grémiumába. „Igazságosság, béke, a teremtés védelme, szegénység, fegyverek és környezetvédelem” – ezek azok a témák, amelyek azóta is élete részévé váltak.

19 év után hagyta ott az ökumenikus tanácsot, mert „a párbeszéd egyre intoleránsabb lett”. Valószínű nem tetszett neki az, hogy az ortodoxok szentségtörésről beszéltek, ha egy nő emelkedett fel beszédet tartani. „Ha egyszer leköszönök a püspöki székemből, szeretném, ha senki sem gondolkodna többet azon, hogy férfi vagy nő szolgálhat-e ezen a poszton” – magyarázza.

Férjével közösen osztották meg a családban a munkákat is. Először ő volt szülési szabadságon, az első lányukkal, majd az ikerlányok megszületésekor is, a negyedik kislány megszületésekor viszont a férj maradt otthon. Kapcsolatuk azonban az évek alatt elhidegült egymástól, mígnem két évvel ezelőtt békében elváltak egymástól.

„Aki barátságban válik el házastársától, az ugyanúgy új lappal indulhat az életben, mintha épp most házasodott volna össze élete szerelmével” – mondja egy interjújában..

A hosszútávfutó asszony azonban harcos alkat, megtanult túllendülni az akadályokon. Rákos megbetegedésén is túlvan. Saját bevallása szerint manapság futás közben, a hannoveri Maschsee partján, elég ideje jut Istennel beszélgetni. Talán ő lesz a német püspökök vezetője is – ki tudja.