2012. október 4-én lenne 100 éves Kiss János, „kántorképzésünk atyja”

KISS JÁNOS

1912–1990 

Búcsúzunk Kiss Jánostól, „kántorképzésünk atyjától”, a szeretett János bácsitól. Az Úr szolgálatában tartalmas és szeretetben gazdag élettel, hetvennyolc esztendővel ajándékozta meg.

1912-ben született Nyíregyházán. A tanítóképző elvégzése után ugyanitt tanító hat esztendőn keresztül. Kántori oklevelet szerez, majd énekkart szervez. A nyíregyházi körzeti konferenciákon öt-hatszáz tagból álló kórust vezet. Fokozatosan bekapcsolódik az ifjúsági missziói munkába, járja a tanyákat. Az evangélium hirdetése mellett népművelő előadásokat is tart. Majd a Keresztyén Ifjúsági Egyesületben dolgozik nagy lelkesedéssel annak feloszlatásáig.

1946-ban kéri fel egyházunk a Mandák Mária által ajándékozott fóti épületben a belmissziói munka megindítására. Ugyanebben az évben köt házasságot Balogh Évával, Kapi püspök unokájával. Házasságukat Isten három fiúgyermekkel áldotta meg.

Kiss János 1946-tól számos hitmélyítő, népfőiskolai és diakóniai konferencia szervezője és gazdája. A konferenciák és tanfolyamok anyagában egyre többet szerepel az egyházzenei oktatás. 1959-től kezdve pedig kifejezetten a kántorképzés lesz az épületben folyó munka profilja. Csak az Úr tudná megmondani, hány ezer gyermeknek, fiatalnak és felnőttnek magyarázta el itt Kiss János a kottaolvasás módját, a billentyűk neveit, hányat indított el a muzsika útján a kántori szolgálatig. A zenei oktatástól elválaszthatatlannak tartotta az ige hirdetését, az evangélizációt. Reggeli és esti áhítatai életre szóló indíttatást és döntést jelentettek a legtöbb tanfolyamhallgatónak. Igehirdetésében missziói tűzzel győzte meg hallgatóit: csak Jézussal lehet életünket élni és életünkben megállni.

Maga is ebből a hitből élt. Életének legnagyobb megrázkódtatása rajongásig szeretett feleségének hirtelen elhunyta volt. Isten akaratát alázatosan elfogadva szolgált tovább töretlen lendülettel.

Életének utolsó huszonöt esztendejében a teológiai akadémián is oktatta a harmóniumjátékot. Olyan vonzóan tette ezt, hogy a teológusok több mint fele vállalta az önkéntes zenetanulást. Ezek a növendékek később, amikor már lelkészek lettek, rendszeresen kérték fel evangélizációk tartására. Ezek az evangélizációk jelentették élete utolsó éveinek legnagyobb örömét.

Örökké tevékeny, mindig szolgálatot találó és a szolgálatnak örvendő életéből március 24-én este szólította pihenésre a Mindenható. Délelőtt még együtt örült Fóton a házat megtöltő népes gyülekezettel az új orgona avatásának. Délben még részt vett kedves növendékének esküvőjén. Este, otthon, karosszékében csendesen elaludt.

Isten egy életen keresztül hű szolgáját teljes és boldog élettel, csendes halállal jutalmazta. János bácsi emléke legyen közöttünk örökké áldott! 

Trajtler Gábor

Lesgól

– Búcsú egy fáradhatatlan küzdőtől – 

Tavaly tavasszal történt, egy ökumenikus ifjúsági találkozón, Nógrádban. A sok fiatal között mindenkinek feltűnt egy idősebb ember, aki hol a színpadról, mikrofonba énekelve tanította a „Fel, barátim, drága Jézus...” kezdetű keresztyén ifjúsági indulót, hol embergyűrű közepén beszélt átszellemülten a KIE-ről, hol itt, hol ott bukkant föl, miközben mindenkihez volt egy jó szava, egy érdeklődő kérdése. A záró úrvacsorát a sportpályán osztottuk, az ő szolgálatával is. Utána könnyes szemmel odajött hozzánk, szokása szerint két oldalról megcsókolt, s így szólt : „Látod, Tomikám, mekkora gólt rúgtunk az ördögnek!”

Amikor halálhírét meghallottam, ennek az esetnek kapcsán az jutott eszembe, hogy most mi kaptunk egy gólt, ráadásul lesről! Hogy ez nem igazság! Ez így szabálytalan! De aztán szinte hallottam nyugtató hangját: „Hagyjad csak, Tomikám, ezt a meccset mégiscsak mi nyerjük meg, mert Krisztusunk a mi csapatunkban játszik!”

Egy fáradhatatlan küzdő kiesett a csapatból. Aki az evangelizációs lelkületet minden korban, a legzordabb időkben is őrizte, ahogy lehet. Aki a zűrzavar, a hamis hangok világában is vigyázta a dallamot, s hazugságáradat közepette is őrizte a szöveget, hogy a Mevisz fiataljainak is megtanítsa: „Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt...”

A Mérkőzés folytatódik, most már nélküle. Az Edző lehívta a pályáról, mondván, hogy eleget küzdött már, derekasan harcolt. Jöjjenek a fiatalok. De nekünk remeg a lábunk, nyomaszt bennünket a tét. Dúdolják ezért, hogy megbátorodjunk: „Fel, barátim, drága Jézus...”

Az élet-halál mérkőzés végén, a kupa átadásakor bizonnyal találkozunk.

Az eredményhirdetéskor a győztes csapat összeállításában egészen biztos szerepel majd Kiss János neve. 

Fabiny Tamás