Vörös október – Az önkéntesek szembesülnek a feladat kilátástalanságával
Nem nézhetjük, és általában nem is nézzük az egyházi hovatartozást a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnél a segítségnyújtáskor, de amikor kiderült, hogy egy idős evangélikus házaspár nem költözött ki otthonából, és segítségre van szükségük, a dél-pesti evangélikusok az ő segítségükre indultak. Szöveg: Szelényi Gábor
Munkafelvételkor
A lakórészt korábban úgy-ahogy kitakarították, az előkertre hatóságilag porvédő gipsz-takaró került. A tüzifa azonban megközelíthetetlen iszaptengerben állt. Márpedig fagyogat hajnalonként, és főzni is kell.
Így alakult, hogy evangélikus károsult testvér házával kezdett kedden a
Dél-Pest Megyei Egyházmegye lelkész-brigádja Devecserben. Blatniczky Gábor, Erdélyi Csaba, Győri Péter Benjámin, László Milán és Péter Zoltán egész nap megmaradt az iszapmentesítésnél, Kozákné Elvira utóbb a Karitasz ellátó-csapatához csatlakozott.
Bencze András és székesfehérvári presbiterei a vasárnapot dolgozták végig, ugyanebben a sziszifuszi munkában. Őket a Karitasz látta el védőruházattal. A munkák során tehát egymást segítve haladnak előre az egyházak, segélyszervezetek munkatársai.
Egy személyes tapasztalatot azonban engedjenek meg: A munkát záró kiértékeléskor valahogy minden alkalommal felbukkan az elégedetlenség érzése. Nem a károsultak, hanem önkéntesek részéről!
Fullasztó pormaszkban, súlyos gumiruházatban, csúszós védőkesztyűben és párás-sáros szemvédőben végigdolgozott műszak után gyakran úgy érzik, nem tettek eleget.
„Mikor jöhetünk újra?” – teszik fel a kérdést. Talán szembesülés a pusztítás elképesztő mértékével? A feladat kilátástalanságával? Ahhoz képest az egyes ember kicsinységével?
