Virágvasárnapi gondolatok – Miért tért vissza Jézus Jeruzsálembe, hiszen tudta, hogy megölik?!

Hirtelen a tömeg elején állók megélénkültek, kiabálni kezdtek, mire a sokaság örömujjongásban tört ki, az emberek elkezdtek szaladni az országúton. Szemben velük, könnyű porfelhő tetején megjelent Jézus. Hamarosan láthatóvá vált, amint egy szamárcsikón ülve közeledett tanítványai kíséretében. A találkozás örömmámorában „sokan felsőruháikat, mások lombos ágakat terítették az útra; közben azt skandálták, hogy „Áldott, aki jön az Úr nevében”[i]

Tudták, hogy Jézus előző napon a vak Bartiemusnak visszaadta a látását, azt is tudták, hogy betegeket, inaszakadtakat, bénákat, megszállottakat gyógyított meg, hallottak a kenyérszaporításról is, s talán Lázár volt a legmeggyőzőbb bizonyítékuk Jézus csodatevő képességére.  A négynapos hulla feltámasztása ésszel fel nem érhető volt számukra, ennek ellenére lelki szemeikkel minden részletében maguk előtt látták az eseményt.

Az sem volt titok előttük, hogy a főpapokból, farizeusokból álló nagytanács tagjai a feltámasztás napán elhatározták, hogy megölik Jézust, aki ekkor Efraimban volt a tanítványaival, s bár Jézus tudta, hogy meg fogják ölni, mégis visszatért Jeruzsálembe egy héttel húsvét előtt. Ekkor tehát Jézust a tömeg örömujjongva kísérte be Jeruzsálembe. Az Olajfák hegye meg a Getsemáne-kert felől fújdogáló szellő a fügefa, a szantálfa és az olajfa illatfoszlányait lebegtette a Jézust követő tömeg fölött.

Miért tért vissza Jézus Jeruzsálembe, hiszen tudta, hogy megölik?! Az utolsó vacsorán felismerte a zavarodott lelkű Júdás furcsa viselkedésében az árulót. Akkor még elmenekülhetett volna. A vacsora után halálfélelem kerítette hatalmába, amikor az alvó tanítványai között egyedül imádkozott. Jézus Isten akaratára bízta magát. Ettől megnyugodhatott.

És mit gondolt vajon másnap Istenről, a világról, az emberekről bíbor köntösben, töviskoszorúval a fején, megcsúfoltatván, kigúnyoltatván, megkínoztatván? Nem tudjuk. Ekkor már aligha volt visszaút. Elszabadult a pokol! Isten szavának meghallásához lelki nyugalomra, békére lett volna szükség. Jézus a keresztfán a magára hagyatottság érzésében Istenhez fordult. „Elói, Elói, lámá sabaktáni!” Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”[ii] Ekkor hatalmas villámok kezdték el szabdalni a hirtelen sötétté vált égboltot. Őrjöngve dörgött mindenfelé az ég! Dőlt a zápor! Isten könnyei csorogtak Jézus ég felé tartott, nyitott szemeire. Isten nem hagyta el őt. Mint tudjuk, a húsvétkor történő feltámadással Isten megdicsőítette Önmagát is, és a Fiát is, hogy az ember ne tudja Őket soha többé elfelejteni.

S a nép? Az istengyilkos nép! Milyen végletes lelki változásokon ment át öt nap alatt! Virágvasárnap még istenítette Jézust, pénteken már a megfeszítését követelte. És három nap múlva, mikor feltámadt Jézus, a házaikba húzódtak; ki tudja, milyen lelkiismerettel.

Értette-e vajon önmagát a nép?

S ma? Ha ma kellene Jézusról vagy Barabbásról dönteni, miként döntenénk vajon?