Varázsbolt

Már negyedórája álldogált Szonja a szupermarket előtt és mérgesen nézett a bevásárlókocsik hosszú sorára. Neki sosem volt szabad bemennie, ha a bátyja bevásárolni ment a boltba.
Pedig Szonja titokban tudta azt is, hogy Dani ilyenkor anya dugi pénzét megcsapolva, vásárolgat magának mindenféle finomságot, sőt olykor még tiltott dolgot - úgymint cigit - is.
Végül is Dani 14 éves volt, és már rendkívül vagánynak tartotta magát. Bár Szonja sosem hozta kellemetlen helyzetbe a Danit, mégis a bátyja mindig úgy döntött, hogy neki kint kell maradnia a bolt előtt. Szonja csak arra volt jó, hogy a teli nejlontáskákat hazacipelje a boltból.
Szoni sóhajtozott. Bárcsak ne lenne ilyen totálisan unalmas ez a várakozás! A fák, a bokrok, a parkoló, a szürke házak. Szoni már mindet kívülről ismerte.
Ha varázsolni tudna, akkor magát nagyobbra varázsolná a bátyjánál, ebben biztos volt. Legalább dupla akkorára. És akkor megmutathatná neki, milyen hülye dolog, ha az embernek várnia kell a másikra. Ha ő mehetne be a boltba, biztosan venne magának olyan illatos, cicás rágót és Daninak nem adna belőle egyetlen egyet sem.
Mérgesen egy üres üdítős dobozra lépett, aztán még bele is rúgott. A doboz hirtelen, nagy ívben felrepült, átívelt az utcán, majd nekicsapódott egy üres üzlet bejárati ajtajának.
Szonja összerándult, majd elfordult és úgy tett, mintha nem tett volna semmit.
Elkezdte olvasni a szupermarket oldalára kitett különleges ajánlatokról szóló táblát. Félve fülelte a háta mögötti hangokat. Bármelyik pillanatban megjelenhetett mögötte egy bosszús alak, aki mindenfélét kiabálva rá ,akár még meg is verheti. De senki sem jött ki a kis üzletből. Szonja óvatosan megfordult, és az üdítősdoboz útját követve, a távolba révedt.
Csodálkozott. Amikor bevásárolni mentek, mindig ezen az utcán jöttek végig és ő mindig itt várakozott, ám ez a kis üzlet, még sosem tűnt fel neki. Talán azért, mert az üzlet ajtaja felett egyetlen cégér sem lógott, egyetlen tábla sem hírdette a kínált portékákat, sőt még világítás sem volt. Szonja egy percig még várt, aztán az utcán át a kis kirakat felé lépkedett. Körbenézett. Sehol egy lelket nem lehetett itt látni. Csak egy nyávogó macska dörgölődzött egy fadarabnak, majd egy mókus nyomába eredt, fel, a közelben álló tölgyfa törzsén kapaszkodva.
Szonja tett egy lépést az ablak felé. Feltűnően koszos volt. Öklével és egy kis nyállal dörzsölni kezdte, és egy kis kémlelőnyílást készített. Kezét a homlokához téve, megpróbálta a szemébe tükröződő napfényt felfogni. Nagy szemekkel nézett be az üzlet vastag függönyein át a boltba.
Ilyen különleges dolgokat a szupermarketben nem árultak: voltak ott régi ládák, hatalmas, vaskos könyvek, térképek, egy háromlábú asztal és egy sötét állóóra.
És mindenek felett egy hatalmas bagoly röpködött, hatalmas szárnyait kitárva, csőrében egy egérkével!
A száraz avar megzizzent lábai alatt, amikor Szonja a bejárati ajtóhoz lépett. Nyitva kell lennie - legalábbis ő ebben reménykedett!
Szíve a torkában dobogott, amikor a vastag, nehéz rézkilincshez nyúlt és lenyomta. Az ajtó megcsikordult és a zsanér megremegett. Szoni óvatosan tett egy lépést az üzlet belseje felé. Körbenézett. Odabent minden egy fokkal még titokzatosabb volt, mint amilyennek kívülről látszott.
A könyvek és a bútorok mellett, amiket már az utcáról is látott, csomó más, szokatlan dolgot is felfedezett: voltak ott ruhák, amelyeken öklömnyi lyukak tátongtak, látott egy aranymarkolatú kardot is, egy hajlott trombitát, egy egykarú babát, egy halom indiánnyilat, és egy gipszfigurát, amelynek három szeme volt. Csodálkozva körbeforgott.
Az egyik sarokban hatalmas tárgyat vett észre, amit egy nehéz, vérvörös posztó takart. Szonját valami odavonzotta és óvatosan felemelte az anyagot. A posztó a földre hullott és Szonja alig mert hinni a szemének: egy csodaszép falovat látott.
Akkora volt, mint egy igazi ló, hosszú, sötét sörénnyel, csillogó-villogó fekete szemekkel. Testét valaki vörösre mázolta és mesterien megmunkált, festett kengyele - kantárja kék- és arany színekben játszott.
- Ez egy elvarázsolt ló! - motyogta Szoni.
- Bizony, kisasszony! Ez egy elvarázsolt ló.
Szoni ijedten fordult meg. A különös tárgyak csodálása közben teljesen megfeledkezett arról, hogy, eladó is lehet az üzletben. Mögötte azonban egy idősebb úr állt most, akinek hófehér haja volt és vastag keretes nikkel szemüveget hordott orrára csúsztatva. Szonja zavartan igazgatni kezdte hajfürtjeit.
- Bocsánat - csukladozott a hangja. - Tulajdonképpen ...
Valószínűleg azért nem hallhatta a férfit, mert azon egy filcből készült papucs volt, amikor odacsoszogott hozzá.
Az öreg levette szemüvegét, és foltos pulóvere szélével tisztogatni kezdte azt.
- Jól van, jól - morogta. - Már olyan régen volt, amikor valaki betért ide, hogy szinte már a napját sem tudom.
Körülményesen aztán visszarakta orrára az okullárét és ránézett a kislányra.
- Manapság az emberek mindent a nagy áruházakban vásárolnak. Ott minden csillog-villog, még akkor is, ha csak pár hétig működik. A fő, hogy minden olcsó legyen! Senki sem érdeklődik már olyan dolgok iránt, amelyek saját történetükről mesélhetnének. Még akkor sem, ha ezekkel a dolgokkal akár még varázsolni is lehetne.
- De engem ezek érdekelnek - suttogta Szonja és a ráncos arcú férfira nézett. - Ez az elvarászolt ló mit tud?
Az eladó előhúzott egy kockás zsebkendőt a zsebéből, és a szája elé tette.
Aztán háromszor beletüsszentett.
- A ló - nevetett - nagyon-nagyon régen a felkelő nap országa hercegnőjének tulajdonában volt. Egyszer majdnem az egész országot szerencsétlenségbe taszította csodás tudományával. Pedig tulajdonképpen teljesen békés állat. Ha az ember felül rá, elviszi oda, ahová a lovas kívánja!
- Bárhová? - kérdezte Szonja.
- Bizony, bárhová - mosolygott az öreg. Aztán még közelebb lépett a lóhoz és megvakargatta az állat jobb fülét. A vastag sörény alól egy kis fa kurbli kandikált ki.
- Aki felül a nyeregbe, behunyja a szemét és megcsavarja ezt a kart, a ló oda viszi, ahová szeretné.
A férfi most megint tüsszögni kezdett.
- Ez így volt nagyon régen és így van még ma is.
Kis kezével megütögette mellét, mert ezúttal a tüsszögés mellett köhögőrohama is lett.
- De most bocsásson meg egy pillanatra.
Köhögni és tüsszögni kezdett, és Szonja szívesen segített volna rajta, akár csak úgy is, hogy megütögeti a hátát, ahogyan anyukája mindig szokta neki.
- Be kell vennem az orvosságomat. Egy gyógyfüvekből készült főzetet. Ez az allergia már megint kínoz! - nyomta ki magából a szót két köhögő és prüszkölő roham között az öreg.
Szoni szeretett volna még kérdezni valamit, de az öreg eltűnt az egyik oldalsó helyiségben.
- Hé, te!
Szoni összerezzent. A bátyja! Róla teljesen meg is feledkezett.
- Teljesen megkergültél? - mérgelődött Dani. Pillantása velőkig hatoló volt. - Mit csinálsz ebben az egérlyukban?
A bejárati ajtó előtt állt és épp egy rágót rágcsált.
- Örülhetsz, hogy nem hívtam a rendőrséget, amikor nem találtalak a bolt előtt. Anya biztosan karácsonyig szobafogságra ítélt volna, amiért elcsatangoltál. De most aztán nyomás haza.
Egy kisebb barackot nyomott Szonja fejére.
- Ez nem is egérlyuk! ... - ellenkezett Szoni. - Ez egy varázsbolt!
- Varázsbolt, ja! - Dani nevetni kezdett. - Túl sok mesét olvasol! Ez nem más, mint egy régi, ódon, dohszagú pince. Semmi nincsen itt, ami érdekes lenne. Lépjünk le, még mielőtt valaki jön és kidob innen bennünket.
- De az eladó is azt mondta, hogy ez egy varázsbolt - ellenkezett Szoni, miközben bátyja undorodva nézett körül a kacatok között.
- Milyen eladó? Egy lélek sincsen itt.
Szoni megpróbált mosolyogni a bátyjára és meggyőzni őt ennek ellenkezőjéről.
- De itt volt! Csak kicsit hátra ment, mert annyira köhögött és prüszkölt. Tudod, ő is allergiás, mint anya.
Dani egy pillantást vetett az egyik sarokba.
- Itt nincsen semmi, csak kosz, pókháló és por.
Szonja elment mellette. Valóban, ha az ember úgy nézi, az egész szobát sötét és elhagyatott kamrának is nézhetné.
Az egyik széken azonban felfedezte az eladó öreg levetett pulóverét, és a papucsát. Finoman egymás mellé voltak rakva, összehajtogatva.
- NIncsen hátsó kijárat. A szobában meg nincsen senki. Tehát már megint lódítottál - csúfolódott Dani.
Szonja körbejárt a bolton.
- Nincsen bizonyítékod. Az öreg férfi varázsló volt és az itt lévő holmik varázscuccok. Nincsen szüksége ajtóra, ha el akar tűnni előlünk.
Aztán a paripához lépett. - Ez itt például ... - mondta Szonja határozottan és a poros festést ujjaival végigsimítva a következőképpen kezdett érvelni: - egy elvarázsolt ló, ami nagyon-nagyon régen a felkelő nap országa hercegnőjének tulajdonában volt. Ha az ember felül rá, behúnyja a szemét, megcsavarja ezt a kurblit, elviszi oda, ahová kívánja! Az öreg ember mesélte nekem.
- Oké - sóhajtott Dani és a bevásárlószatyrokat letette a földre.
- Ha nem hiszed el... - kezdte, majd Szonját hóna alatt megfogva, felemelte a nyeregbe. - akkor most húnyd be a szemedet, csavard meg azt a kurblit és kívánd azt, hogy a világ legjobb helyén legyél. Csak siess, mert lassan éhes leszek!
Szonja összecsukta a szemét és kívánt valamit. Amikor újra kinyitotta a szemeit, a ló egyetlen centivel sem ment arrébb. Pont ott állt, ahol egy perce. Dani lesegítette a nyeregből.
- Nagyokos. Most már legalább tudod, hogy az egész humbuk volt. Na, lépjünk le gyorsan.
Odakint az utcán Szonját újra elvakította a délutáni napfény. Dani az egyik legnehezebb bevásárlószatyrot nyomta a kezébe. Hallgatagon slattyogtak az úton, hazafelé. Amikor már majdnem hazaértek, Dani hirtelen hangosan röhögni kezdett.
- Elvarázsolt ló! - prüszkölte. - Mekkora fantáziád van! Hihetetlen, hogy nemrég még nekem kellett az egyik fogalmazás megírásában neked segítenem.
Nevetve rázta a fejét. Aztán lehajolt Szonjához: - Kérdezhetek valamit a felkelő nap országának hercegnőjétől?
Szonja megrándította a vállát.
Dani tovább gúnyolódott: - És mi volt a világ legjobb helye, amit magadnak kívántál? He? Na, hercegnőm, áruld már el, hová kívántad magad!
Szonja letette a kezéből a bevásárlószatyrot. Dani szemébe nézett és röviden így válaszolt:
- Hová máshová kívántam volna, mint a varázsboltba!