Üzenet otthonra: „Apa ne aggódj! Jó helyen vagyok!”

Létrehozás: 2010. március 01., 10:24 Legutolsó módosítás: 2010. március 01., 10:39

Kedves Apa! Elég kalandos utam volt, mire ideértem az orosházi Szélrózsa-előtalálkozóra. A buszhoz menet elég rendesen eláztunk a barátnőmmel. A nagy rohanás olyan volt, mintha rendőrök elől menekültünk volna. Lett is volna rá okuk, hogy üldözzenek, hiszen útközben kiraboltunk egy kisboltot. Na, most megijedtél? Ne félj, semmi ilyesmi nem történt! Mi rendes lányok vagyunk! Csak meg akartalak picit tréfálni. Szöveg: Paulik Enikő

Üzenet otthonra: „Apa ne aggódj! Jó helyen vagyok!”

A szerző a bal oldali lány:)

Amúgy, amikor ideértünk Orosházára, az iskola portáján nagy volt a tolongás, mert sokan akartak regisztrálni a találkozóra. Akkora tömeg volt, hogy kicsit pogózni kellett, mire bejutottunk. Az első program az áhítat volt. A püspök bácsi tartotta és nagyon tréfás volt. Miután áhítottunk, énekeltünk és imádkoztunk, beosztottak minket csoportokba. Én a média csoportba kerültem. A médiásoknak az volt a feladatuk, hogy interjút, riportot készítsenek a különböző eseményekről és persze az is, hogy fotózzanak.

A barátnőm és én el is indultunk, hogy keressünk riportalanyokat. Beszélgettünk a haverokkal, de azért ismeretleneket is megszólítottunk és faggattuk őket, hogy érzik magukat.

Később elmentünk ebédelni, persze majdnem lemaradtunk róla. Nagyon finom volt, a konyhás néni két sütit is adott végül kárpótlásul. Persze ez a saját érdekében is történt!

A nap további részében voltak koncertek, meg sokat énekeltünk. Este az istentiszteleten pedig bemutatták a cikkeinket. Többek között ezt a levelet is, amit neked írok most.

Na, be is fejezem. Jó helyen vagyok. Majd jövök, a megbeszélt időpontra, ne aggódj!

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben