Új egyházi év, új szemüveg
A bibliaolvasó útmutató segítségével igazgyöngyökre találhatunk. Ezt a meglepetést élhettem át, amikor a közelmúltban, éppen Márton napján, rácsodálkoztam a „losungra”, az ószövetségi igeversre: „Ne félj, termőföld! Vigadj és örülj, mert az Úr nagy tetteket vitt véghez.” (Jóel 2, 21) Az új egyházi esztendő küszöbén éppen erre az isteni látásra, szemüvegre lenne szükségünk, hogy újra termőföldet fedezzünk fel egymásban, a reánk bízottakban, gyülekezeteinkben, egyházunkban, környező világunkban. Szöveg: Gáncs Péter írása
Valljuk meg őszintén, elvégre ádvent bűnbánati időszak, hogy igencsak szükségünk van erre az új látásra segítő isteni szemüvegre, hiszen többnyire csak sziklás, tövises talajként tekintünk egymásra. Ezt a borúlátó szemléletet látszanak alátámasztani a lehangoló statisztikai, népmozgalmi adatok is, amelyekkel ilyenkor, az év vége felé kényszerülünk szembesülni. Úgy tűnik, hiába minden erőfeszítés, szorgos magvetés. Hiába keresztelünk, konfirmálunk, hitoktatunk – a legtöbb gyülekezetben csak fogyunk és fogyunk. Nincs növekedés, nincs gyümölcstermés. A szüret, az aratás öröme alig ismert, ritka ajándék.
De az induló ádvent, az újrakezdés esélye friss reménységgel tölthet el minket. Valójában nem mi kezdünk újat, hanem arra építhetünk, aki „nagy tetteket vitt véghez.”Ő teheti termőfölddé a szikes, kemény talajt is.
Hogyan? Úgy, hogy válaszol az ősi ádventi gregorián ének, a „Rorate” könyörgésére: „Harmatozzatok egek onnan felülről...”
A talán jónak minősíthető, kő- és tövismentes termőföld is meddő marad mindaddig, amíg nem hullik belé az életet hordozó mag. Ugyanakkor önmagában nem elegendő a termőföld és a mag találkozása sem az élet kicsírázásához. Szükség van még arra az égi áldásra is, akiről Paul Gerhardt így énekel: „Lehulltál, mint égi harmat, leküldött a szeretet. Mit Atya és Fiú adhat, mind miénk lett teveled. Mennyei kincseiddel lelkem-testem áraszd el! Ne hagyj üresen, szegényen, Szentlélek, drága vendégem!” (EÉ 237, 3)
Ugyanezért az ajándékért könyörög Benjamin Schmolck is egy másik pünkösdi énekünkben: „Záporodra várunk. Öntözd meg egyházunk mezejét, ne késs! Hull a mag, az ige, de szent cseppjeidre szomjas a vetés. Bőségben csak úgy terem, és úgy érik majd kalásza gazdag aratásra.” (EÉ 240, 3)
Tudom, szokatlan, hogy most, az ádventi út elején pünkösdi énekeket idézek. A karácsonyi ünnepkör számunkra első sorban az Atya szeretetéről szól, aki nekünk ajándékozta egyszülött Fiát. De ha teológiai tartalmat akarunk adni karácsony szekuláris értelmezésének, mely szerint Jézus születésnapja egyben a család legnagyobb ünnepe, akkor nem feledkezhetünk meg Isten családjának, a Szentháromságnak harmadik személyéről, a Szentlélekről sem.
Máté evangélista egyértelműen szól a nagy misztériumról: <>„Mária áldott állapotban van a Szentlélektől” (Mt 1, 18), míg Lukácsnál az angyal így válaszol a csodálkozó Máriának: „A Szentlélek száll reád…” (Lk 1. 35)
Talán kicsit szokatlan kép, de megkockáztatom, hogy Máriára úgy is tekinthetünk, mint alázatos „termőföldre”, aki bizalommal fogadja be az isteni magvetést, az égi harmatot. Ennek gyümölcseként belőle sarjad az Ézsaiás próféta által megjövendölt vesszőszál, akiről egyik legszebb karácsonyi himnuszunkban már illatos rózsabimbókén énekelünk (EÉ 157)
A Lélek és a termőföld boldog egymásra találásáról a 104. zsoltár hitvallója is bizonyságot tesz: „Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföld felszínét!”
Ideje, hogy kilépjünk a biblia világából, képeiből és megérkezzünk a mai Magyarországra. Vajon hányszor hallottunk a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben a termőföld fontosságáról, védelméről? Mentsük meg a termőföldet! A magyar föld nem eladó!
Mindezt szimbolikusan, spirituálisan is értelmezhetjük a jóeli prófécia fényében. Legyen az új egyházi esztendő meghatározó programja a „termőföld” újra felfedezése, megbecsülése és művelése önmagunkban éppúgy, mint a körülöttünk élőkben.
Jó gazdaként figyeljünk oda, vigyázzunk a termőföldre! Ne engedjük letaposni, szennyezni, mérgezni! Ne hagyjuk parlagon! Ne tűrjük, hogy elgazosodjék! Ápoljuk, műveljük, öntözzük nap mint nap! Egy pillanatra sem feledve az apostoli figyelmeztetést: „a növekedést az Isten adta” (1Kor 3, 6). Sőt, mi több: adhatja ma is, minden vészjósló statisztikai adat és demográfiai prognózis dacára!
A Márton napra kapott „losung” nem tartozik a klasszikus, megszokott ádventi, karácsonyi igei köszöntések közzé. Most mégis ezzel kívánok minden Olvasónknak Krisztusban gazdag termést ajándékozó ádventi talaj előkészítést: „Ne félj, termőföld! Vigadj és örülj, mert az Úr nagy tetteket vitt véghez.”
