Pécsi ámokfutás: Adventi gyertyagyújtás – másképp

Létrehozás: 2009. november 27., 19:28 Legutolsó módosítás: 2009. november 27., 19:32

Azt hittük, hogy majd mi kimaradunk ebből? Nem, az agresszió terjed, mint a vírus. Nem látunk mást a tévéből felénk áradni, csak erőszakot. Aztán percek alatt már pereg is előttünk a hír: igen, ebben az országban is előfordulhat ámokfutás. Csütörtökön a Pécsi Tudományegyetemen egy 23 éves hallgató maroklőfegyverrel megölte 19 éves csoporttársát, életveszélyesen megsebesített egy másik 19 éves fiatalembert, továbbá a lövöldözésben súlyos sérülést szenvedett egy 36 éves, laboránsként dolgozó férfi és egy 54 éves takarítónő. Advent kezdődik, gyertyagyújtás – csak ezúttal másképp. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

És dőlnek az információk, s ma már tudjuk, hogy G. Ákos pszichiátriai kezelés alatt állt, mégis fegyvert tarthatott; hogy sokszor megfenyegette környezetét, de mégis mindenki tehetetlenül nézte, hogy idáig fajuljanak a dolgok. A fiú hiába járt kezelésekre, mégis fegyvere lehetett.

Ami itt most történt, az félek csak a jéghegy csúcsa. Olyan jelenségre mutat rá, amit a kriminológusok már megjósoltak. Ha figyelünk arra, ami az Egyesült Államokban történik, akkor tudhatjuk, mi lesz pár év múlva nálunk probléma. De mi nem figyeltünk... És most itt van.

Immorális világban élünk, ahol hazudni lehet, következmények nélkül félre lehet vezetni az embereket. Ahol önzőnek lehet lenni, ahol mások szerencsétlensége árán előbbre lehet kerülni, felfelé mászni hullák hátán. És közben csak árad a butaság és a szenny, mindenfelől.

Nincsenek valódi, követendő példák, példaértékű életek, nem tudják, mi az igazán fontos és értékes. Nincsen kihez és hová fordulni, mindent elvágnak. A tisztességesen dolgozó emberek egyik napról a szociális nyomor küszöbére kerülnek és senki nincsen, aki kezet nyújtana nekik. A közhangulat a mélyben van.

Szörnyű lelki defektek vannak: egy nagyon erősen versenyszellemű, individuális társadalom szétveri a közösségeket. Az egyén akaratára, tudására épülő társadalomban a hátrányok elviselhetetlen konfliktusokhoz vezethetnek. Nem lehetnek gyengék és elesettek, mert őket menthetetlenül eltiporják.

Szerintem csakis a szellemi, lelki kisközösségek azok, amelyek segítséget tudnak adni azoknak, akik mindenféle problémákkal küszködnek. Meg kellene erősíteni a család és az iskola közösségét, mert a tragédiák megelőzhetők, ha a háttér kiegyensúlyozott. Egyedül az igazi jézusi közösség, az igaz jézusi szellemiség az, amely segíthetne a bajban lévő társadalmon.

Advent kezdődik. Figyeljünk jobban egymásra, figyeljünk jobban családunkra, barátainkra, rokonainkra. Figyeljünk jobban templomi közösségeinkre, figyeljünk jobban a bajban lévőkre.

Az idei adventben is meggyújtjuk gyertyáinkat: vasárnap az adventi koszorú első gyertyáját. Ezt a szál gyertyát gyújtsuk meg most a pécsi áldozatokért is.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben