Nevelni – szükséges! – Gondolatok a marcaltői pedagógus csendesnapon

Létrehozás: 2009. november 09., 10:07 Legutolsó módosítás: 2009. november 10., 14:50

NAVIGARE NECESSE EST! (Hajózni szükséges!) Nevelni is. Lehet, hogy a nevelésnek semmi eredménye, ámde a nem nevelésnek még nagyobb az eredménytelensége! Szöveg: Weltler Sándor. Elhangzott: Pedagógus csendesnap, Marcaltő

Nevelni – szükséges! – Gondolatok a marcaltői pedagógus csendesnapon

Hittan Fotó: evoh.lutheran.hu

A terep, ahol ma nevelnünk kell, a lehető legalkalmatlanabb. Közel száz éve egy „fegyelmezetlen és fegyelmezhetetlen” világban élünk. Ennek illusztrálására álljon itt egy prózarészlet: „Nyugtalanság teljességébe születtünk. Az előttünk járó nemzedék ízekre szedte az összes életelvet. Csak a semmi bizonyossága marad, s a kín, hogy már a semmi bizonyossága sem birtokolható. A társadalom, amelynek alapjait átjárta a fegyelmezetlenség, szükségszerűen esett áldozatul a politikai fegyelmezetlenségnek.
Apáink önelégülten romboltak. Mi örökül kaptuk a rombolást, következményeivel együtt. A világ ma az ostobáké, az érzéketleneké és a nyüzsgőké! Az ehhez az élethez való jogot manapság ugyanazokkal az eszközökkel szerezheti meg az ember, amellyel a bolondokházába lehet kerülni: a gondolkodásra való képtelenséggel, gátlástalan viselkedéssel, kóros élénkséggel.” (Fernando Pessoa: Kétségek könyve)

Minden gyermek testi, szellemi, lelki gyámolításra szorul. Ez a nevelés. A sokat emlegetett kettős neveléssel szemben a hármas nevelést kell követendő modellnek tartanunk. Nem elégség az izmok, az agytekervények tornásztatása, a szív megerősítésére is nagy szükség van. És ez nem a papok privilégiuma. Móra Kincskereső kisködmöne vagy a Légy jó mindhalálig nemcsak irodalom, hanem léleknevelő olvasmány is!

Bulgakov Jézus szájába adta a következő mondatot: „Minden hatalom erőszak tesz az embereken, de eljön az idő, amikor nem lesz semmilyen központi hatalom, az emberek a jogosság és méltányosság birodalmában fognak élni.”

A legnagyobb bűnök egyike a lelkek felett gyakorolt erőszak. Valamikor József Attila így imádkozott: „amire kényszerítenek, hogy valljalak, tagadjalak, segíts meg mindkét szükségemben”. 1990-ig hivatalosan tagadni kellett az Istent. 1990 után ez már nem volt kötelező. Nagy hibának tartanám, ha az egyházi iskolákban ismét kötelező volna vallani, ahogyan a két háború közötti időben történt. E tekintetben természetesen nemcsak a papok, de a tanárok és a szülők is vétkezhetnek. Bölcsen állapította meg valaki: „Sok szülő nem érti meg, hogy milyen sokat árt a gyermekeiknek akkor, amikor hatalmát kihasználva saját meggyőződését és életszemléletét a gyermekeire erőszakolja.”

Senki, sem a tanár, sem a pap, de még a szülő sem rendelkezik olyan jogosítvánnyal, hogy neveltjei élete fölött szabadon és végérvényesen döntök. Minden nevelőnek úgy kell nevelnie növendékeit, ahogyan azt maga kívánhatja vagy kívánná, hogy nevelték légyen.
Elérhető-e ez a cél? – Ha nem is érhető el, törekednünk kell rá. Tény, hogy kevés ember vált azzá, amivé nevelői formálni akarták. Az egyformán neveltek között is nagy különbségek adódhatnak. Minden ember önálló személyiség. Ezt a sajátos színt megszűntetni nem lehet, de ha még lehetséges volna is, nem volna szabad. Intsen önmérsékletre Móra Ferenc elgondolkoztató figyelmeztetése: „Minden kisgyermek okos, a legtöbb felnőtt ezzel szemben ostoba. Ezt teszi a nevelés!”

A TRITONUS feloldását néhány évszázada el sem tudták képzelni, ezért volt tilos a zeneszerzőknek három egészhangos lépést egymásmellé tenni. Ez az a bizonyos: dó, ré, mi, fi. Talán nem tévedek, hogy az iskolába betolakodó „negyedik”, ezúttal az evangélikus gyülekezet ilyen disszonanciát hozott létre a napjainkban szép összhangzatnak éppen nem örvendő tanár, szülő, diák „hármashangzathoz” képest. A modern zene azonban bebizonyította, hogy még a TRITONUSNAK van „dallamos” feloldása.

A tanítványaink nevelését illetően akkor tesszük a legtöbbet, ha érzékelik, hogy az itt dolgozók harmonikus kapcsolatban vannak egymással. Magyarul: ha a munkaadók és munkavállalók szeretik egymást! Egyetértek azzal, aki így fogalmazta meg nevelési elvét: „Gyermekeinket az emberek és nem önmaguk szeretetére kell nevelni. Ehhez azonban a szülőknek is szeretniük kell az embereket.” Nagy hiba, amikor valaki csak önmaga, a saját tantárgya iránti szeretetre nevel. Ez téves felfogás, nem is beszélve arról, hogy az egy iskolában dolgozók így vetélytársakká lesznek. Ki-ki azzal lesz elfoglalva, hogy lehetőleg őt szeressék jobban a gyermekek, s ne a másikat. Valamikor a soproni líceumban még zsidó hittant is tanítottak! A négy hitoktató délutánonként az egész város szemeláttára kart karba öltve sétált a Deák téren. Volt is hitelük a diákok előtt!

A nevelés egyik legvitatottabb kérdése: kötelező vagy nem kötelező? Akik megszokták, hogy direktívák alapján végzik munkájukat, azok ma is úgy szeretnének dolgozni. Elvárják, hogy mi szabjuk meg nekik az irányt. Fájdalom, ami a direktívákat illet, semmit nem tudok mondani. Ha azt kérdezik tőlem, hogy melyek az evangélikus egyház nevelési elvei, azt kell válaszolnom rá: nem tudom! Valójában nincs is ilyen, de ha volna is, akkor az annyiféle lenne, ahányan ebbe az iskolába járnak.

Lehet, hogy most valaki csalódottan legyint magában, mondván: minek az egyháznak iskola, ha még azt sem tudja elmondani, hogy mit akar! Ne ítélkezzenek azonban elhamarkodottan!

Lehetséges, hogy a mi „nem tudásunk” többet nyom a latban, mint sok tudással rendelkező tudománya! Hogyan is adhatnának mi Istennek tetsző nevelési elveket, amikor a hit nem produkálható, nem provokálható és nem garantálható? Lehetetlent kíván tőlünk, akinek ilyen elvárásai vannak.

Végül tíz nevelési tanács:

1. Mindenkinek elsősorban önmagát kell nevelnie.

2. Szeretet nélkül nemcsak élni, nevelni sem lehet.

3. A középszerűségből mindent kifejleszteni, az eredetiséget elismerni és tisztelni.

4. Elitnevelés és tömegnevelés – e kettő legyen mindig egyensúlyban.

5. Az őszibarack keserűmandula volt, a kelvirág diplomás káposzta. Minden a nevelés!

6. Ne rontsuk el gyermekeinket a helytelenül gyakorolt szeretettel!

7. Ne becsüljük többre a velünk egyformán gondolkodót a másképp gondolkodónál!

8. Nem jó az embernek a lelkiismerete ellen cselekedni.

9. Ne kényszerítsük saját meggyőződésünket másokra!

10. Nevelni annyi, mint megtalálni igazi rokonainkat.

”Én tudom – messze anyám, rokonom van, ezek idegenek”. (József Attila) Ez a TRITONUS feloldása, amikor dó, ré, mi, fi disszonanciából ti, rí, fi harmónia lesz! Megteremteni a harmóniát  „ez a mi munkánk, és nem is kevés!”

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

evangélikus,nevelés

Elküldte Szabó-Pap Gabriella idő 2009. november 11., 17:51
Mindig azt mondjuk a pedagógusoknak:kell. Így kell, úgy kell. Mit adunk ahhoz, hogy segítsük őket abban, amit kell?! Vajmi keveset. Ez az írás adott. Sokat ad Isó Dorottya: Keresztyén etika - mindenkinek c. könyve is, részeletesn l. a könyvajánlóban.

Kiskoromban Édesanyám azzal a szóval nevelt, hogy "nézd, ezt rendes ember így csinálja". Persze, hogy minden gyerek szeretne "rendes ember" lenni, hát "vettem az adást". Felnőttként jöttem rá, hogy a "rendes emberen" az evangélikus keresztyén magatartású embert értette...