Mi Urunk a Pénz

Ady Endre: Mi Urunk a Pénz

Ha elfutnak a gyér aranyak,
Fölséges, nagy, úri magunkból,
Istenem, be kevés marad.

Tegnap még borzasztót vétkezett,
Ki szent Személyünket leszólta
S ma félénken fogunk kezet.

Másként néznek ránk az asszonyok.
Gyötrődünk, szökünk s mértföldekre
Árasztjuk a koldus-szagot.

Tegnap Dantét őrte meg agyunk
S ha tegnap Istennél több voltunk,
Ma gyáva rím-kutyák vagyunk.

S ha megjönnek a gyér aranyak:
Szabad megint Istennek lenni,
Két-három-négy napig szabad.

Kénytelen vagyok Ady Endrétől kölcsönözni a címet, és a verset, mottóul, amikor a gazdasági válságról kívánok írni. Olyan jól megfogalmazta, nincsen hozzátennivaló – bizony nincs mit kertelni, társadalmunk, korunk emberének mozgatórugója a pénz. Manapság már ugyan nem aranytallérokat számolgatunk, inkább a bankkártyánkat szorongatjuk, vagy részvénypapírjainkat gyűrögetjük, ha a pénzről beszélünk. Nagyfiúk, nagymellényű kivagyiak vagyunk, ha dagad a zsebünkben a lóvé.

Felépítettük a modern kori bábeli tornyot, sokat nem értettünk ugyan a pénzügyekhez, a toronyépítéshez, mégis bíztunk a szakemberekben. A határ a csillagos ég volt. Meg akartuk érinteni, hatalmasabbak akartunk lenni. A torony azonban most összeomlott, mint egy kártyavár, az első szélfuvallatra. Nem akarunk hinni a szemünknek. De a dölyfösségnek, elbizakodottságnak súlyos ára volt.
Bár jósolták, hogy ez lesz, hogy be fog következni a modern kori világgazdasági válság, mi eddig mégis karunkat összekulcsolva, hátradőlve vártuk a karosszékünkben ülve és közben csak számolgattunk. Csak a képzeletbeli jövő motivált, semmi más. Hogy másokkal mi lesz, kit érdekelt? A lényeg a saját kontónk gyarapodása volt.
A ránk szakadt modern pénzügyi válságban az anyag fölékerekedett a szellemnek és a léleknek.
Most már rettegünk, mert nyakunkon a baj. Nyüszítünk és sírunk, hogy forintjaink vajon mennyit fognak érni, ha az egész rémség véget ér. Lehet, hogy semmit és akkor futhatunk a boldogságunk után, mert ugye mai korunkban a boldogság egyik mércéje a pénz maga. Családok mennek majd tönkre, adósodnak el és válnak földönfutóvá. Félünk, bennünket vajon mikor darál be a gépezet. Sokan az eladást tanácsolják. Mások meg a meggazdagodás reményében épp most kezdenek részvényvásárlásba.
Senki sem tudja, mi lesz ennek a vége, mi mindenesetre már félretett pénzünkből pillanatok alatt annyit veszítethetünk, mint amennyit évek alatt kamatozott eddig a bankban. Új autó, új lakás vásárlása fényévekre távozhat tőlünk. Diákhitel, személyi kölcsön meg egyenesen ellehetetleníthet.
És közben újra, és újra végignézzük a reklámot a tévében, amelyben az egyik bank igazságos Mátyás királlyal reklámozza magát, aki pénzt kunyerálni megy a bankba, bizony, már ő is a bankok kölcsönére van rászorulva. Még mindig csak a banki kölcsönt javasolják. Ugyan senki sem tudja mire és miért, mégiscsak ezt reklámozzák. Tovább dicsőítve a Mammont.
Mellette meg a másik reklám, örvendező, tenyérbe mászó képű szereplője arról regél, hogy most kell felvenni a pénzügyi cégtől kölcsönt uzsorakamatra, mert akkor be lehet vásárolni az iskolakezdésre a gyereknek. Egy családot látunk felvillanni, akik mosolyognak, és boldogok, hogy egy év alatt a dupláját fizethetik vissza a rablóbandának.
És vannak olyanok, akik beveszik ezt a reklámmaszlagot, hanyatt-homlok rohannak felvenni a pénzt, hogy aztán ne tudják visszafizetni, és még a fedelet is elvigye a fejük fölül a kedves, szimpatikus pénzügyi cég, mely olyan jóindulatúan kisegítette őket a bajból.

És akkor jön a veseárulás? Na ne!
De mégis mit tehetünk, ki fog segíteni? Mi magunk segíthetünk egymáson, egymás támogatásával. Mi magunk mondhatjuk azt, hogy ebből elég legyen. Mi magunk szabhatunk gátat a bizonytalanságnak és a rettegésnek, ha kiszakadunk a jól beidegződött szokásainkból. Nézzünk végre lelkünk mélyére és lássuk meg, mi az igazi érték és mi nem. Mi az, amit magunkkal vihetünk bárhová, mi az az érték, ami egész életünket befolyásolhatja, magával ragadhatja, amire építhetünk és nem fog egyik napról a másikra kártyavárként összeomolni. Vannak benned lévő igaz értékek? Akkor semmi gond!