Luther Márton végül katolikus lesz?

Vajon Luther, akit X. Leó pápa exkommunikált, egy őrült heretikus (eretnek), ahogyan arról még 1791-ben VI. Pius pápa vallott, vagy „a hit tanítója”, ahogyan 1980-ban II. János Pál pápa róla beszélt németországi látogatásakor a Németországi Protestáns Egyház (EKD) Tanácsa előtt? És a pápa vajon a protestánsok számára még az Antikrisztus vagy maga a megtestesült ördög, ahogyan egykoron Luther mindig is hangsúlyozta, vagy pedig egy olyan ember, akitől az egész protestáns világ nyílt jelet vár arra, hogy a kereszténység egységéről nyíltan valljon?

Nincsen átok?

A katolikus és a protestáns egyházak közötti vita már régen a múlté. A protestánsok már régen belátták, hogy még maga a német XVI. benedek pápa sem tudja feloldani a kiátkozást, hiszen tanításuk szerint az exkommunikált halálával ennek vége szakad. Állítólag hivatalos ítéletet nem hoztak ( Galileo Galileivel ellentétben), hiszen 1520-ban még nem volt a római inkvizíciós hivatal.

Másfelől a katolikusok is vegyes érzelmekkel tekintenek 2017-re, amikor a protestánsok Luther Mártonnak 1517. október 31-én a wittenbergi vártemplom kapujára kiszögezett tételeire emlékeznek és ezzel a reformáció 500. évfordulóját fogják megünnepelni – amely tudatos ünnep a katolikusokkal szemben, és amely új tiszteletet kap évről évre, amikor a protestánsok az Erős vár a mi Istenünk Luther-dalt, protestáns himnusszá emelve emlékeznek meg az egykor történtekről.

A Németországi Egyesült Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, Bajorország korábbi tartományi püspöke, Johannes Friedrich erről így vall: „Fontos számomra, hogy nehogy az legyen az emberek benyomása, hogy mi ezt az évfordulót a katolikusokkal szemben szeretnénk megünnepelni. Szeretnénk ugyanis velük együtt ünnepelni.”. És a 2017-es év számára a Harmadik Ökumenikus Egyházi Napok megünneplésére is ideális lenne, 2003 (Berlin) és 2010 (München) után.

De a Németországi Katolikus Püspöki Konferencia ökumenéért felelős püspöke, Gerhard Ludwig Müller ezt picit másképp látja: „A reformáció értelmében való ünnepségre részünkről nem kerülhet sor a jubileumkor. A reformációra ugyanis nem tudunk másképp tekinteni, mint arra a tényre, amely a nyugati kereszténység szakadásához vezetett.”

De Müller püspök („Az ökumenének nincsen alternatívája”) is tiszteletben tartja Luther Mártont és vallási reformjának hatásait. Ezért a Német Püspöki Konferencia 2014-ben Erfurtban egy tudományos szimpóziumot tervez. Abban a városban, ahol Luthert pappá szentelték. A római-katolikusok tehát készek a befogadásra? Nem erről van szó, hanem arról, hogy kihozzák Luther Mártont a sarokból és végre a XVI. század korabeli polémiáját félretéve, teológiai munkásságát állítsák a középpontba.

Isten távollétének tapasztalata

A nagy katolikus Luther kutató, Otto Hermann Pesch számára a legfontosabb, amit a katolikusok Luthertől tanultak az elrejtett Istenről. Luther ezzel egy egészen modern tapasztalatot, amely szerint Isten távollétének tapasztalata egy, a saját törvényei szerint lefutó világtörténésben keresendő: „A kereszt által Isten világossá tette, hogy hol tudjuk őt megtalálni és hol kell őt keresni. Ez azonban önmagának ellentmondani látszik: épp abban a keresztben kell őt keresni, és a szenvedésben, amely az emberi élet negatív tapasztalatához tartozik.”

A regensburgi főpásztor, Müller reméli, hogy a 2017-es reformációi megemlékezésekre tekintettel sikerülni fog Luther Márton és a reformáció közös értékelése.

Luthert 1983-ban a Nemzetközi Párbeszédek Bizottságában „Jézus Kirsztus tanújának” és a „Hit tanítómesterének” nevezték. Ezt a megállapítást ugyan a katolikus egyházban nem mindenki osztja, még akkor sem, ha 1940-ben a mainzi reformációkutató, Joseph Lortz „A reofrmáció Németországban” című művében kifejlesztette a „katolikus Luthert”, amely elmélet manapság a katolikus teológiában egyre nagyobb egyetértésre talál.

Az egyház állandó megújulása

Ebben az összefüggésben emlékeztet Müller püspök a II. Vatikáni Zsinatra, amelynek 50. évfordulóját nemsokára megünneplik Németországban és amelynek célja Luther márton elképzeléseivel egyeztek. A Szentírást ugyanis az életünk és az egyház tanítása szempontjából is központi helyre kell állítani, és az egyháznak szüntelenül meg kell újulnia („ecclesia semper reformanda”).

A Német Katolikus püspöki Konferencie elöljárója, a freiburgi érsek, Robert Zollitsch az ökumené témájában 70 német püspök számára rendezett konferenciát 2011 elején.

„Anélkül, hogy a reformációtól eltelt időben a protestáns egyházak katolikus hittel szembeni különbségei előtt szemet húnynánk, Luther Mártonnak, mint tanúnak az újraértékelését kell lehetővé tenni, különösen abban az értelemben, ha a reformátor eredeti reformcéljait tartjuk szemünk előtt. Katolikus értelmezés szerint a láthatóság tekintetében, különösen a keresztség szentségét illetően, még megvan az egyház egysége és a keresztények látható közössége fennáll egymás között, hiszen mindannyian Krisztus testének tagjai, még akkor is, ha a kommunió nem teljes és a sakramentális egyház látható egysége csak célként lebeg.”

A jégkorszakról való beszéd

A Keresztény Egyházak Munkaközösségét (ACK) vezető speyeri püspök Karl-Heinz Wiesemann szerint nincsen alapja annak a kijelentésnek, amely szeirnt az ökumené tekintetében szélcsendről vagy jégkorszakról kellene beszélni. „Biztosan vannak olyan fejlemények, amelyek az ökumenikus közös munkát megnehezítik, de ezek alapvetően nem kérdőjelezik meg az egyre terebélyesedő ökumenikus kapcsolatokat.”

Hasonló meggyőződéssel vallott Zollitsch érsek is: „Összességben pozitívan értékelhető a németországi ökumené.”

A katolikus Luther-kutató Pesch számára a pápaság jelen, XXI. századi felállása nem ad esély az ökumenére. De utalt arra is, hogy bár az ortodox egyház, amely a legközelebb áll teológiailag Rómához, valószínűleg soha nem fogja elfogadni a pápaság uralmát. De nem zárható ki persze az sem, hogy maguk a római-katolikusok fognak egyesülni az ortodoxokkal. Pesch végkövetkeztetése az, hogy a pápaság kérdésében Wittenbergen át vezet az út Konstantinápolyba. „Isten szavának és a hitnek kérdésében mi katolikusok mindannyian jó lutheránusok vagyunk.”