Lopni a templomban?

Létrehozás: 2010. október 13., 15:15 Legutolsó módosítás: 2010. október 13., 15:16

Korántsem minden alap nélkül való volt az, amikor dr. Szabó Lajos rektor az Evangélikus Hittudományi Egyetemen úgy búcsúzott el a bajorországi vendégektől, hogy a hetes buszon nagyon vigyázzanak az értékeikre, mert bizony sokszor lopnak. Egy nemrégiben nálunk járt külföldi professzortól ugyanis minden értékét, sőt még drága fényképezőgépét is eltulajdonították a zsebesek. Sajnos már nem lepődünk meg az utcán, közhelyeken, tömegközlekedési eszközökön történő efféle bűncselekmények hallatán. No de ha a templomban lopnak? Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Amikor napokkal korábban a Deák téri evangélikus templomban az országos evangelizáció végén arról hallottam, hogy az úrvacsoraosztásnál sokan a helyükön hagyták táskájukat és azokat valaki vagy valakik szépen el is vitték, mi tagadás kicsit kikeltem magamból. Megdöbbentem, ahogyan a többi résztvevő is, akik bíztak abban, a templom, a szakrális tér senkit sem fog arra kísérteni, hogy pont itt az Isten házában lopjon – de sajnos csalódnunk kellett.

Az egyik résztvevő férjével a karzaton ült és otthagyta táskáját. Mire visszamentek, már sehol sem volt. Hivatalos iratai, dokumentumok tűntek el és persze a pénze is.

Több idős néni is panaszkodott az alkalom után: eltűnt a táskája. Az egyik asszony háromszáz forintot hagyott a pénztárcájában a hazafelé útra, a többit betette a perselybe. Amikor megtudta, még azt a háromszáz forintot is elvették tőle az irataival együtt így szólt: „Még jó, hogy a többit a perselybe raktam! Az jó helyre került, mert a vörös iszap károsultaknak juttatják el!”

Később az egyik utcasarkon láttak pár fiatalt, amint egy fekete szemetes zsákból egy kukába pakoltak ki táskákat. Talán éppen a templomból ellopott holmi volt?

Ezt már senki sem tudja. Egy azonban nagyon fontos. Sajnos olyan időket élünk, hogy nem csak az utcán kell most már értékeinkre vigyázni, hanem a templomban is. Nem kell szégyellni, ha az oltárhoz táskával és kabáttal megyünk. Az elővigyázatosság nem árt: vigyázzunk fokozottan az értékeinkre, mert ahogyan a fenti példa is mutatja, bármi megtörténhet.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

Templomban

Elküldte Stermeczki András idő 2010. október 14., 07:59
Kedves Zsuzsa!

Köszönöm, hogy megírtad. Én nem mertem megtenni, mert bár a fekete szemeteszsák nem látszott át, de a fiatalok tekintete és jelleme (kívül-belül) az volt. Én a saját gyülekezeti tagjaim biztonságában figyeltem az 5-6 sötét ... lelkű ifjút, kik ott cikáztak közöttünk a Király utcában, mikor az autónkhoz mentünk. Ám az utolsó néni már belelátott a sötét zacskóba. Csak otthon merte nekem elmondani, hogy a sarkon az ifjakra váró nagy hasú papucsos "főnökük" előtt kinyílt a "zsák" és bizony női táskák voltak benne. Azt is hallotta, hogy az egyik ifjú így kommentálja a lopásból birtokukba került egyik zsákmányt: "Ebbe csak háromszáz van..." Hát így állunk. Jó lenne már rend!!! Az utcákon, fejekben, lelkekben és mindenhol. Még egy gondolat: hogy védjük meg a reánk bízottakat?

Köszönet

Elküldte Horváth-Bolla Zsuzsanna idő 2010. október 22., 11:16
Ezúton is köszönöm Ribár János esperes úrnak a következő cikket, amelyet a téma folytatásaként írt az Evangélikus Életben:
http://www.evangelikus.hu/[…]/kik-lopnak-a-templomban