Horror az M6-oson

— Felvéve: , , ,
Létrehozás: 2008. október 09., 22:31 Legutolsó módosítás: 2008. október 25., 20:35

Sokszor azt kívánjuk, bárcsak a nagy magyar valóság egy álom lenne. de a horrorálmok sajnos sokszor valósággá válnak. Egészen közel hozzánk.

Horror az M6-oson

Autóshorror

Vártunk, vártunk a gyerekrendelő előtt, pedig a gyereknek semmi baja nem volt, csak kellett egy egészséges igazolás, hogy bölcsődét kezdhessen.

És akkor kiderült, hogy a védőnő miatt várunk. És már kicsit mérges is voltam, hogy nem igaz, hogy ennyire nem lehet pontosan érkezni, hiszen kicsi gyerekekkel várunk, akik bizony türelmetlenek és nekik öt perc is olyan, mint nekünk akár fél óra.

Szóval már a nyuszika, tudod mit csinálj a porszívóddal mondat is megfogalmazódott bennem, a szakállas vicc analógiájára, amikor is szólítottak. A védőnőt fél óra várakozás után egy másik védőnő kezdte helyettesíteni.

Mivel az elsők között voltunk, gyorsan bementünk, gyerek vetkőz, doktornő vizsgál, amikor is egy meglehetősen feldúlt nő ront ránk. A védőnő volt, akire vártunk. Szabályos horror-történetet adott elő:
Jött be dolgozni az M6-oson és akkor egy német rendszámú szürke autó mellékeveredett és leszorította őt az útról. Aztán még a kocsi oldalát is meghúzta már a korláttal, annyira nyomták lefelé, így megállt.

Kiszállt, hogy veszekedjen a pasival, erre látja, hogy az autóból is kiugrik egy ürge, és kilyukasztja a hátsó kerekét egy késsel. A másik ürge meg odaugrott a nő helyére az első ajtóhoz és kikapta a táskáját, majd a két pasi visszaült a kocsiba, továbbhajtottak. A nő romokban volt, remegett, bőgött.

Körülötte mindenki elhajtott, mentek munkába az emberek és füle botjukat sem mozdították, hogy segítsenek rajta.

Majd valaki mégis megállt, elvitte a város közelébe, rendőrséget keresni. Ott a nő vallomást tett, közben letiltogatta a bankkártyáit. Visszamentek a zsaruk vele helyszínelni, de közben bentről szóltak a rendőröknek, hogy megvan a nő táskája, megtalálták az út szélén. Odamentek, egy XVIII. kerületi útszélen volt a táska, kiszakadva, az iratok benne, american express kártya eltűnve, de a többi kártya meglett. Pénze persze szintúgy eltűnt, de nem volt benne sok, csak pár ezer forint.
Ismeretlen tettesek ellen folyik a nyomozás, akik valószínűleg soha az életben nem lesznek meg.
Hogy hol élünk, kérem!? És történetesen jelen esetben legszívesebben azt merném remélni, hogy az egész csak kegyes hazugság, mai mese legyen, csak kitaláció, hogy leplezzen egy félórás reggeli késést. Pedig dehogy!

 

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben