Ünnepeljünk: Hagyjátok Luthert! – Halljátok Isten Igéjét!
„Wir haben keine Zeit mehr zu feierlichen Kirchenfesten, in denen wir uns vor uns selbst darstellen; wir wollen nicht mehr so Reformation feiern! Laßt dem toten Luther endlich seine Ruhe, und hört das Evangelium, lest seine Bibel, hört hier das Wort Gottes selbst.” – Dietrich Bonhoffer sorait így mondhatjuk magyarul: ,,Többé már nincsen arra időnk, hogy ünnepélyesen megüljük az egyházi ünnepeket, amelyekben magunkat jelenítjük meg saját magunk előtt. Nem akarjuk többé a reformációt így ünnepelni! Hagyjátok végre a halott Luthert, nyugodjék a maga békéjében! Hanem halljátok meg az evangéliumot, olvassátok buzgón Luther Bibliáját, halljátok meg itt és most Isten igéjét magát!” Szöveg: Thurnay Béla Megjelent: A piliscsabai gyülekezet „Mécses” című hírlevelében (2009. 10. 18.)
Luther Márton
Ünneplünk, ünneplünk, egyre többször. Minden alkalmat megragadunk. Templomavatási emlékünnep, születési évforduló sírnál, szoborállítás, emléktábla avatás, nemzeti ünnep felvonulással. Zászlók, fúvósok, újabb és újabb himnuszok, politikai beszédek, pózok. Ünneplésünk gyakran pótcselekvés. Valóban, magunkat ünnepeljük.
Mi vagyunk az ünnepelt személy igazi örökösei, az ünnepelt egyház leghitvallóbb, legkegyesebb tagjai, mi vagyunk a nemzeti hősök bátor fiai. Mert nekünk erre az érzésre van szükségünk. Éppen azért, mert úgy érezzük: nem vagyunk sem hősök, sem szentek. Keressük hát azt, amiért büszkék lehetnénk önmagunkra.
Bonhoeffer látja ezt a veszedelmet. Arra int, hogy a reformációt ünnepelve Luther lelkiségének, hitének, elkötelezett életének próbáljunk örökösei lenni.
Igen, halljuk meg ma az evangéliumot. Halljuk meg az Isten jó hírét, hogy nem bűn, embertelenség, gyengeség határozza meg életünket, és nem is saját erőfeszítésünk ment meg, hanem az, hogy Isten Fia győzött, Ő éltet ma is minket.
Igen, olvassuk a Bibliát, és szóljon hozzánk is úgy, mint egykor Lutherhez: nem emberi vallásosság, hanem Isten igéje világít és vigasztal, erősít és bátorít. Nincs már többé szüksége a lelkünknek arra, hogy hősök fiainak, szent példaképek kiváló követőinek képzeljük magunkat.
Luthert szívesen állítják be bátor harcosnak, aki a Birodalmi Gyűlés nagyuraival szembefordulva, harsány szóval kiálltotta: ,,Itt állok, másként nem tehetek!" Pedig emberileg küszködve, gyenge hangon szólt, távolabb alig hallották.
Előbb is, wittenbergi magányában sokáig küszködött lelkiismerete az igazságos Isten ítéletétől való félelmével, azzal, hogy Isten őt talán kárhozatra rendelte, amíg lassan megvilágosodott szívében az evangélium szava: Krisztus őt is megváltotta, egyedül a Krisztusban kapott kegyelmet, új életet!
Istennek ehhez a megismert szeretetéhez ragaszkodott és ezt hirdette akkor is, amikor hitvitában látszólag alul maradt. A felismert, átélt igazságra rátette életét, és ezért nem tudta elfogadni az egyházi tekintély tan-kényszerét, sem a világi hatalom fenyegetését.
Ragaszkodott az Isten szeretetének evangéliumához, ezt hirdette mindenkinek, tanult embernek és egyszerű tanulatlannak, fejedelemnek és parasztnak. Lelkipásztor maradt mindhalálig, hogy szolgáljon kapott ajándékával.
Ha igazán akarjuk ünnepelni a reformációt, méltón Luther elhívott életéhez, akkor ilyen bizakodó szívvel, valódi istenfélelemmel és embert szolgáló elkötelezett élettel ünnepeljünk!
