Frenkl Róbert halála napján…
Megrendülten kaptam meg a gyászhírt: ma reggel Robi kórházban elhunyt. Korai lenne sokszínű, sokoldalú egyéniségét, szorgalmas munkával töltött életét összefoglalni, értékelni. Szöveg: D. Dr. Hafenscher Károly nyugalmazott lelkész
Fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Gyermekkora óta ismertem. Nyolc évvel volt fiatalabb nálam. Amikor én érettségiztem a Fasori Gimnáziumban, utána került oda első osztályú tanulónak. Cserkészként Pakson, cserkésztáborban találkoztam vele: érdeklődő, feltűnően okos, közösségképes fiúnak ismertem meg. 1952-ben érettségizett és hamarosan búcsúzott az Iskolánktól, Lévius Ernő tanár úrnak osztálya nevében megígérte, hogy államosított formában sem feledkeznek meg „A” Fasorról. Ígéretét teljesítette, amikor az iskola ismét a miénk lett…
Sok közös pont akadt életünkben, például amikor 1954-ben a Deák térre kerültem, a visszatérő ifjúságnak Fabiny Tibor után egyik vezetője lett. Szorgalmasan tevékenykedett az ifjúság körében. – Veöreös Imre igazgató úrral budapesti ifjúsági csendesnapokat, konferenciát rendezett, az ő felkérésére tartottam előadássorozatot.
Időközben a sportban is különböző területen találkoztunk. Futballoztunk, kézilabdáztunk, eveztünk gyakran, és sokat tárgyaltunk a sportról.
Álltam együtt vele esküvői oltár előtt és temetésen, kisgyermeke koporsójánál.
Tevékeny résztvevője volt az evangélikus sajtónak, a Diakónia, a Credo szerkesztőbizottságában egymás mellett ültünk, mint ahogy hét évig az Evangélikus Értelmiségi Műhelyben is együtt törtük a fejünket az értelmiségi rétegnek való program készítésében. Presbiterünk volt, többek között Andorka Rudolf, Fasang Árpád, Gadó Pál, Poós László társaságában.
Rendszeres igehallgató: a Deák teret tartotta lelki otthonának. Három hete még együtt ültünk a templompadban. Szerette az Igét, olvasta a Szentírást.
Kerületi és országos egyházi elfoglaltsága közben sem feledkezett meg a Deák térről.
Éles eszű, reálisan gondolkodó, sokat dolgozó embernek ismertem meg. Tudom, hogy az orvostudományban és a sport tudományában rangos megbecsülést szerzett. Megmérhetetlenül gazdag összeköttetései nagyban segítették szolgálatát egyházi és nem-egyházi körökben. Keken András mondta róla, hogy igazi újságíró típus: „az írógépen fent beteszi a fehér papírt és alul kijön a cikk, nyomdakészen…” Halála napján korai lenne összefüggésekben életét kimerítően értékelni, de őszintén elmondhatom, személyes veszteségnek érzem halálát.
Kérem Istent, vigasztalja meg mindazokat, akik szerették őt és békítse meg azokat is, akik bonyolult és zavaros időnkben talán ellenfélnek tartották őt!
Szeretettel: Hafó (így hívott engem mindig).
