Felhőkarcolók és magas kukorica – Amerikai útinapló egy püspök tollából
Az Amerikai Evangélikus Egyház (ELCA) tizenkét emeletes központja Chicago északi határában magasodik. Ez ugyan távol esik a „szelek városának” is nevezett sokmilliós metropolis felhőkarcolókkal zsúfolt központjától, közel van viszont az O’Hare nemzetközi repülőtérhez. Ez pedig fontos szempont, hiszen a több mint tízezer gyülekezetet magában foglaló evangélikus közösség székházában nagy a nemzetközi forgalom, továbbá a hatvanöt egyházkerület képviseletében is gyakran jönnek ide látogatók. Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: dr. Fabiny Tamás
Európáról Chicagóban
A világmissziói osztály július 19. és 21. között azon egyházkerületek számára rendezett konferenciát, amelyeknek európai testvérkapcsolataik vannak. A balti államoktól kezdve Németországon és Szlovákián át Erdélyig terjed az amerikai evangélikusok érdeklődése.
Feleségemmel együtt két okból kaptunk meghívást erre a konferenciára. Egyrészt – a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) alelnökeként – tájékoztatást kell adnom az európai egyházi folyamatokról, másrészt – a Magyarországi Evangélikus Egyház nevében – elő kívánjuk készíteni a hivatalos testvéregyházi kapcsolatot az Északkelet-iowai Egyházkerülettel.
Az egyházkerületi konferencián megtartott előadásomban személyes tapasztalataim mellett azokra a beszámolókra is támaszkodom, amelyeket a régió püspökeinek küldött kérdőívre kaptam válaszul. Ismertetem az egyes egyházak stratégiai munkáját és missziói koncepcióját, gazdasági és pénzügyi helyzetét, részvételét az adott ország társadalmi életében, valamint az oktatásban, a szeretetszolgálatban, a médiában és az ifjúság körében végzett munkáját. Kitérek továbbá a múltfeltárással és a házassággal kapcsolatos kérdésekre is.
A konferencia másik fő előadója az a Bradn Buerkle amerikai lelkész, aki korábban a szentpétervári teológiai szemináriumban tanított, most pedig Szibériában dolgozik lelkipásztorként. Talán érzékelteti az ottani méreteket az a tény, hogy a tagsága alapján kicsinek mondható egyháza nem kevesebb mint öt időzónában terül el.
Az amerikaiakkal kapcsolatban gyakori az a vélekedés, hogy ők vajmi kevés ismerettel bírnak Európa történelméről és földrajzáról. Ezen a konferencián azonban olyan lelkészek és világiak vesznek részt, akik rendszeresen járnak az öreg kontinensen, és így szinte naprakész információik vannak az egyházak életéről is. A számos régi ismerős között örömmel köszönthetem Paul Wee professzort, akivel még a nyolcvanas évek elején találkoztam, vagy Paul Rogers lelkészt, aki az 1984-es budapesti LVSZ-nagygyűléssel kapcsolatos emlékeit idézi fel.
A konferenciát Julie Rowe és Arden Haug lelkészek vezetik. Előbbi a chicagói egyházi központ európai és közel-keleti ügyekért felelős munkatársa, utóbbi pedig mostanában teszi át európai tevékenységének központját Pozsonyból Wittenbergbe.
Érik az embert ilyenkor meglepetések is. Egy idősebb, finn származású lelkész nemcsak ékes magyarsággal köszönt minket, hanem magyar verseket és népdalokat is előad. Kiderül, hogy az ötvenes években az amerikai hadseregben tanult magyarul. Eredetileg talán hírszerzési céllal képezték ki, ám ő inkább missziói munkát kívánt végezni Európában. Ma ő Oroszországban élő nyelvrokonaink, az inkeriek közötti egyházi szolgálat motorja.
Az amerikai evangélikusok összességében mintegy tizenöt európai egyházzal ápolnak szoros kapcsolatot. A kereteket változatos tartalommal lehet megtölteni: látunk példákat testvér-gyülekezeti kapcsolatra, oktatási vagy diakóniai együttműködésre, értesülünk továbbá arról, hogy az ELCA számos európai egyházba küld lelkészt angol nyelvű istentiszteletek tartása vagy éppen nyelvtanítás céljából.
A résztvevők gondolkodása európai, a külső körülmények azonban hamisítatlanul amerikaiak. Mindenhol vadul működik a légkondicionáló – amire a kinti legalább negyvenfokos hőség miatt szükség is van. Az viszont kifejezetten zavaró, hogy minden étkezés után kukába kerül sok ételmaradék és műanyag tányér, pohár, étkészlet.
A konferencia hangsúlyosan foglalkozik a 2017-es reformációi évfordulónak az evangélikus egyházakban zajló előmunkálataival. Jó látni azt a lelkesedést, amely a magyarországi előkészületek hírét fogadja. Ugyanilyen figyelem kíséri a német Christian Eggert beszámolóját a wittenbergi Luther-központ életéről és a reformáció fővárosában tervezett egyéb programokról.
Chicagói tartózkodásunk során tárgyalásokat folytathatunk az amerikai evangélikusok és egyházunk közötti további együttműködésekről. Két olyan példát említhetek, amely mutatja, hogy ezen az úton kétirányú a forgalom. Egyrészt évek óta küldünk angolul jól tudó magyar fiatalokat amerikai egyházi gyerektáborokba vezetőnek; másrészt az utóbbi időben több olyan tengerentúli önkéntest fogadhatunk, akik magyarországi gyülekezetekben vagy intézményekben dolgoznak.
A chicagói „országos iroda” munkatársai minden reggel közös áhítattal kezdik a napot, szerdánként pedig úrvacsorai istentiszteletre kerül sor. Egy ilyen alkalmon mi is részt veszünk. Eredetileg Mark Hanson elnök-püspök prédikált volna, ám ő ezen a napon – más egyházi vezetőkkel együtt – éppen egy fehér házi meghívásnak tesz eleget, hogy Barack Obama elnökkel tárgyaljon az Egyesült Államok költségvetéséről.
Mi is kapunk azért valamit Obamából. Sikerül rövid látogatást tenni az itteni Hyde Parkba. Célunk a teológiai szeminárium, a Lutheran School of Theology meglátogatása. Immár vagy húsz magyar ösztöndíjas kapott itt diplomát! Az időutazás után – hiszen éppen huszonöt éve tanultam itt – kísérőnk elvisz minket az ebben a városrészben felnőtt amerikai elnök kedvenc pizzériájába és könyvesboltjába...
A magas kukorica állama
A konferencia után Iowába indulunk, hogy megismerkedjünk az állam mintegy harmadát lefedő északkeleti egyházkerület életével. Útközben Mark Andersson püspöki titkár a maga színes elbeszélő módján mutatja be nekünk Iowát. Megtudjuk tőle, hogy a név indián eredetű, és az államot nevezik Hawkeye State-nek, Sólyomszem államnak is. Erre utal zászlójukban a sólyom, amely mellett ez a felirat olvasható: „Szabadságunkat megbecsüljük, jogainkat megőrizzük”. A köznyelv Tall Corn State-nek, vagyis „a magas kukorica államának” is nevezi Iowát. Ennek jogosságáról meggyőződhetünk utazásunk során, hiszen az út mentén végestelen-végig kukoricaföldek láthatók. Nemcsak ez tölt el bennünket otthonos érzéssel, hanem a kukoricát felváltó napraforgók látványa is. Erre az itt honos növényre utal mindig mosolygós másik kísérőnknek, Emily Horrell lelkésznőnek a névjegye is, rajta egy hatalmas napraforgóval.
Iowát először francia telepesek foglalták el, amire az állam számos településének neve is utal, példának okáért a főváros Des Moines-é is. A térképet böngészve meglepve látom, hogy az állam kilencvenkilenc megyéjének egyikét úgy hívják: Kossuth! Tudvalevő, hogy a szabadságharc hősét 1851–52-ben féléves diadalmenet keretében vitték körbe az Újvilágban. Számos szobor őrzi ennek a látogatásnak az emlékét, sőt akkoriban sokan gyermeküket is róla nevezték el. (Például az amerikai könyvtárosság úttörőjét Melville Louis Kossuth Dewey-nak hívták.)
Ilyen kis színeseket hallva és olvasva gyorsan telik az idő, és – a méltóságteljesen hömpölygő Mississippit átlépve – megérkezünk Dubuque-ba. Ez a város három állam (Iowa, Illinois és Wisconsin) találkozásánál terül el, környékét ezért Tristate-nek is nevezik.
Az első Wartburg: a teológiai szeminárium
Dubuque csendes, kertvárosi részén egyszer csak várszerű épületegyüttes tornyosul előttünk – mintha Luther Márton hajdani fogságának helyszínén járnánk. Amerika német származású evangélikusai a 19. század közepén alapították ezt az egyetemet, amelyre a reformátor monumentális szobra vigyáz.
A patinás termeket bejárva megismerjük a könyvtárat, a kápolnát és a tantermeket, majd vörösbor és sajt mellett a tanárokkal, hallgatókkal és néhány környékbeli lelkésszel találkozunk. A tartalmas beszélgetés során csereprogramok tervét szövögetjük. Amíg ezekhez az anyagi forrásokat megtaláljuk, addig is el lehetne indulni olyan költségkímélő megoldásokkal, mint előadások közvetítése Skype-on vagy a mi teológiai hallgatóink bekapcsolódása az errefelé közkedvelt on-line kurzusokba.
A beszélgetés során örömmel állapítjuk meg, hogy a mi hittudományi egyetemünk és a Wartburg teológiai szeminárium hasonló méretű: itt a különböző programokban jelenleg százhetvenhét diák tanul. Az eltérő képzési rendszerrel is összefügg, hogy az amerikai diákok sokkal idősebbek: a hallgatók átlagos életkora itt harminchét év! Többen külmissziói szolgálatra készülnek, főleg Pápua Új-Guineával ápolnak kapcsolatokat. „Wartburg várának” tornyában értékes kiállítás őrzi e missziós tevékenység tárgyi emlékeit.
Püspöki találkozó Waverlyben
Másfél órás autóút után érkezünk az egyházkerület központjába, Waverlybe. Itt találkozunk Steven Ullestad püspökkel és zenetanár feleségével, Ruthtal. Ahogy néhány héttel ezelőtti Skype-kapcsolatunkat, úgy mostani személyes találkozásunkat is imádsággal kezdjük. A püspök bemutatja a nyolcfős munkatársi közösséget, amelyben lelkész, jogász, pénzügyes, médiás és adminisztrátor is van. Nagy örömmel tekintenek a megkötendő testvéregyházi szerződés elé, jelenleg Namíbiával ápolnak ilyen kapcsolatot. Az egyházkerület júniusi közgyűlése már elfogadott egy olyan szándéknyilatkozatot, hogy velünk, magyarokkal is együttműködnek.
Idővel csatlakoznak hozzánk a testvéregyházi munkaközösség tagjai is: ők az érdemi kapcsolatokat szeretnék ápolni. Egyetértünk abban, hogy az együttműködést jó lenne a fiatalokkal kezdeni, hiszen ők nyelvileg is jobban megértik egymást, és a modern kommunikációs lehetőségekkel is jól tudnak élni. Örömmel nyugtázzuk: a korábban kijelölt öt-öt ifjúsági közösség közül több már felvette egymással a kapcsolatot. A jelenlévők részletesen szeretnének hallani egyházunk missziói és diakóniai munkájáról, különös tekintettel a cigányok közötti tevékenységünkről. Őnáluk jelentős számú – gyakran hátrányosan megkülönböztetett – dél-amerikai él; a két helyzet között talán van némi hasonlóság.
A második Wartburg: az egyetem
Az amerikai oktatási rendszerben a felsőoktatás első három évének színtere az úgynevezett college. Csupán néhány száz méterre a földszintes püspöki székháztól található az evangélikus egyház fenntartásában működő Wartburg College Waverlyben.
Neve alapján nem nehéz kitalálni, hogy ez az intézmény is német eredetű: Wilhelm Löhe, a missziói és diakóniai lelkületű lelkész 1852-ben küldte Amerikába azokat a tanárokat, akik a ma impozáns intézmény elődjét megalapították. A közel kétezer hallgató között számos külföldi is van, összesen harminckilenc országból.
Az intézmény vezetői büszkén számolnak be a diákok tanulmányi és sportsikereiről. Utóbbit az után tudjuk igazán elképzelni, hogy láttuk a csodálatos sportcsarnokot, uszodát, amerikai- és európaifutball-pályákat. A média tanszék felszereltségét megirigyelné néhány kisebb hazai televíziós társaság... Kiderül továbbá, hogy az egyetem énekkara tavasszal Magyarországon koncertezett. Felejthetetlennek tartják sárospataki látogatásukat, már csak azért is, mert a város Árpád-házi Szent Erzsébet szülővárosa. A magyar királylányt – aki Luther mellett Wartburg várának másik híres lakója volt – különösen nagy becsben tartják errefelé. Sétánk a békét sugárzó kápolnában ér véget, ahol a lelkésznő arról beszél, hogy szívesen kapcsolatba lépnének magyar egyetemi gyülekezetekkel.
A mindössze néhány tízezer lakosú Waverly sokszínűségét mutatja, hogy az evangélikus egyház itt nevelőotthont is fenntart. Vendéglátónk csak kívülről akarja megmutatni, de kérjük, hadd menjünk be. Ott aztán megrendítő találkozásoknak lehetünk részesei. Tizenhárom és tizennyolc év közötti fiatalokkal foglalkoznak itt, olyanokkal, akik kisebb-nagyobb bűncselekményeket követtek el. Többnyire már a zaklatott családi háttér meghatározza a sorsukat. Hosszan időzünk „a megbékélés termének” nevezett kápolnában: ennek egy-egy sarkában szoktak a gyerekek és a szülők találkozni. Búcsúzáskor a fiúk és lányok – sok fekete és sárga van közöttük – hosszan átölelnek minket.
„Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan!”
Újabb néhány órás autózás a kukoricatáblák között, és megérkezünk Decorahba. E kisváros evangélikus temploma ad otthont az ELCA „road showjának”. A chicagói központ számos egyházkerületbe küld előadókat, akik a helyi szervezőkkel összefogva elemzik az egyház előtt álló missziói és szociális feladatokat. A sorozat a glocal nevet viseli, amely a „globális” és a „lokális” szó összevonásából jött létre. Egy indiai előadó a klímaváltozásról, egy dél-amerikai származású lelkész a latin bevándorlókkal szembeni durvaságokról szól, majd egy misszionárius család mutatkozik be.
Mintha csak a glocal célkitűzését szemléltetné, egy asszony „jó napot” köszöntéssel lép hozzánk, majd – immár angolul – beszámol arról, hogy most érkezett vissza Sárszentlőrincről, és igazán példaértékűnek tartja Bakay Péter lelkésznek a cigányok között végzett munkáját. Itt is előadást tartok Európáról mint újraevangélizálásra váró kontinensről.
Még egy egyetem, még egy Luther-szobor
Decorah legnagyobb intézménye a Luther College, ez a kétezer-hatszáz diákot oktató egyetem. Ellentétben a Wartburg nevet viselő, már említett két intézménnyel, ezt az iskolát nem németek, hanem az iowai evangélikusságot alkotó másik nagy népcsoport, a norvégok alapították. Ez a skandináv háttér csak fokozza megrendülésünket, amely akkor lesz úrrá rajtunk, amikor értesülünk – éppen itt – a brutális oslói merényletekről.
Az egyetemi campuson itt is helyet kapott egy méretes Luther-szobor, és ennek az intézménynek a felszereltsége is kiváló. Ifjúsági vezetőkkel folytatunk élénk beszélgetést. Másnap kezdődik ugyanis az a felkészítő tábor, amelyben ezek a fiatalok a gyülekezetek ifjúsági vezetőit készítik fel a nyári alkalmakra és a következő munkaévre. Kísérőnk, Mark személyes barátként öleli át szinte az összes fiatalt, akik közül többen szívesen jönnének Magyarországra. Rövid, a nálunk folyó ifjúsági munkát, valamint a Szélrózsa találkozót bemutató előadásomban igyekszem is kedvet csinálni nekik ehhez.
Újra Waverly: a búcsú órái
Nem egészen egyhetes utunk a végéhez közeledik. Holnap, vasárnap délelőtt vagy ötórás út vár ránk – igen, megint a kukoricaföldek között –, hogy visszamenjünk Chicagóba, ahonnan majd a gépünk indul. Ezért aztán Waverlyben egy szombat esti istentiszteleten veszünk részt.
A gyülekezet tagja az a ma már idősebb hölgy, aki 1979–80-ban társaival együtt több mint egy éven át iszlám fanatikusok túsza volt a teheráni amerikai nagykövetségen. Szavait jól megjegyzem, mert itthon tovább szeretném adni őket: hosszú fogsága alatt csak úgy tudta hitét és értelmét megőrizni, hogy emlékezetből mindennap hosszabb szakaszokat idézett fel magának a Szentírásból és Luther Kis kátéjából. Talán az életét mentette meg ez a biblia- és kátéismeret!
Az istentisztelet után búcsúvacsorára vár Mark és családja. Őszinte meglepetéssel és örömmel nyugtázzuk, hogy sárga faházuk homlokzatán a címeres magyar zászlót lengeti az iowai szél. Feleségével, Beverleyvel így is ki akarják fejezni, hogy számukra milyen fontos a magyar kapcsolat.
Az este során az egyházkerület munkatársainak és a város több lelkészének körében nemcsak a néhány napos látogatás epizódjait idézzük fel, hanem terveket is szövünk a jövőre vonatkozóan. Mindannyian azt szeretnénk, ha jó testvérként találna egymásra a Magyarországi Evangélikus Egyház és az Amerikai Evangélikus Egyház Északkelet-iowai Egyházkerülete.