Fabiny Tamás: „Engedjétek hozzám…”
„Ha olyanok nem lesztek, mint a gyermekek, nem mentek be Isten országába” – mondja Jézus. Mennyiben lehet egy gyermek Isten országának a jele? Miért is éri őt ilyen nagy tisztesség? Szöveg: Fabiny Tamás. Forrás: Kossuth Rádió, Lélektől lélekig, 2011. május 29.
Elsősorban azért, mert ő alapvetően kiszolgáltatott. Esendő, akit a segítségkérés és a kinyújtott üres tenyér jellemez. Aki rászolgál arra a „lelki szegény” kifejezésre, akié, amint azt a Hegyi beszédből tudjuk, Isten országa.
Másodszor azért teszi Jézus a gyerekeket Isten országa mércéjévé, mert nekik aztán végtelen a fantáziájuk. Az ő birodalmuk nem a „van”, hanem a „lehet”. Isten országa titka pedig éppen ebben a távlatosságban rejlik.
Harmadszor: a gyermek őszinte. Andersen meséje szerint kizárólag egy kisgyermek mer felkiáltani: „a király meztelen!” József Attila is így beszél egykori gyermek-önmagáról: „Én még őszinte ember voltam, ordítottam, toporzékoltam…” (Mama)
Negyedszer azért lehet a gyermekeké Isten országa, mert ők tudnak kérni. Az ezüsthajú költő, Nagy László így ír Adjon az Isten című versében: „Nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgy is, ha nem kérem…„
Ötödször: a gyermek tud kérdezni. A filozófus Jaspers szerint a gyermeki rácsodálkozás minden filozófia ősforrása, kezdete! Egy gyermek kérdezősködése a világról azonos a legnagyobb gondolkodók kérdéseivel. Szerinte „minden gyermek Platónnak születik, csak később oltja ki magában a csodálkozás világosságát az önáltató bizonyosság, a lemondó cinizmus vagy a rosszul értelmezett tudás helyi fényeivel.”
Hatodszor azért lehet a gyermekeké Isten országa, mert ők tudnak sírni. A felnőtt vagy rejtegeti könnyeit, vagy egyszerűen már képtelen a sírásra. Pilinszky János megrendítő képe azt fejezi ki, hogy az üdvösségben, a mennyei lakomát megelőzően már nem lesz szégyen a sírás, sőt az hozza el az igazi katarzist: „Sírásunk felszabadítja a tengert, mielőtt asztalhoz ülnénk” (Mielőtt).
Jézus maga is volt gyermek. Csak talán benne felnőttként is megmaradt ez a lelkület, hiszen ő mindvégig kiszolgáltatott, ugyanakkor végtelen fantáziájú volt, jellemezte az őszinteség, tudott kérni, kérdezni és sírni. És imádkozni, gyermeki lelkülettel. Amikor a kereszten szenvedve így suttogott, „Atyám a kezedbe teszem lelkemet”, akkor a zsidó kisfiúk esti imádságát mondta. Mintha ma valami ezekkel a szavakkal lépne át a halálba: „Én Istenem, jó Istenem, becsukódik már a szemem…”
A vidám, felszabadult gyereknapon ezt is tudatosítanunk kell. Ez a mindhalálig gyermek-lelkületű Jézus ezt is mondta: „Engedjétek hozzám a kis gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa.”
