Fabiny Tamás: 1% és 100 %
Kezdetét vette egyházunk 1%-os kampánya. Az Evangélikus Életben tudósítást lehet olvasni az ebben a tárgyban tartott sajtótájékoztatóról, illetve a lap közepén – kivehető plakátként is – ott szerepel az ezzel kapcsolatos felhívás. Több mint egy évtizede van érvényben hazánkban az egyházfinanszírozásnak ez a formája, és az elmúlt néhány esztendőben törekszünk tudatosan is arra, hogy az adózókat megszólítsuk. Forrás: Evangélikus Élet / Fabiny Tamás
Sokak számára még mindig idegenül hat, hogy az egyház – vagy annak valamely munkaága – óriásplakáton és egyéb „világi” módon hirdeti magát. Az adózók kegyeit próbáljuk megnyerni? Más egyházakkal és vallási közösségekkel versengünk? Ilyen sarkítva ez talán túlzás, de az kétségtelen, hogy jó kommunikációval el kell érni azokat az adózó állampolgárokat, akiknek közel háromnegyede (!) nem jelöl meg egyetlen egyházat sem támogatás céljával, jóllehet neki ez egyetlen fillérjébe sem kerülne. Az is tény, hogy – írd és mondd – százötven vallási közösség volna jogosult erre a bizonyos egy százalékra. És akkor még nem beszéltünk arról a 30 ezer civil szervezetről, amely az úgynevezett második egy százalékra jogosult: ezek között a gyülekezeteinkhez és intézményeinkhez kötődő alapítványoknak kell magukat ismertté és támogatásra érdemessé tenni.
A fenti számok ismeretében sok olvasóban talán megfogalmazódik a kérdés: szabad egyáltalán részt vennünk egy ilyen tülekedésben? Nem volna jobb, ha eleve távol tartanánk magunkat ettől a világtól? Erre azt válaszolhatjuk, hogy ez a fajta egyházfinanszírozási rendszer bizonnyal nem a legszerencsésebb, ám mégiscsak szinte kizárólag ezen a csatornán juthat egyházunk szabadon felhasználható állami támogatáshoz. Vagyis olyan pénzekhez, amely nem oktatási vagy diakóniai normatíva, vagy egyéb módon „címkézett” összeg. Ha ez nincs, akkor csakis a híveinktől befolyt adományok maradnak. Tudjuk, hogy sokan „az özvegy asszony két fillérje” története szellemében erejükön felül támogatják az egyházat, ám az így befolyt összeg egyszerűen nem fedezné a lelkészek és egyházi alkalmazottak fizetését, templomok és parókiák építését és renoválását, vagy a misszió megannyi nemes célját.
Az elmúlt hét év adatait áttanulmányozva megállapíthatjuk, hogy mind a felajánlók száma, mind a rendelkezett összeg egyenletesen növekszik. 2004-ben 35.606 adózó jelölte meg a Magyarországi Evangélikus Egyházat, ami akkor mintegy 215 millió Ft-os támogatást jelentett. 2010-ben pedig már 48.852-en tüntették fel egyházunkat, amiből 313 millió Ft-hoz jutottunk.
Nem tudhatjuk persze, hogy ezek a számok miként alakulnak, ha nincs kampány óriásplakátokon, interneten és újságokban. A transzparencia jegyében az is nyilvános adat, hogy egyházunknak évi 10 millió forintjába kerül a kampány. Állítsuk ezt az összeget a fent említett 313 milliós bevétel mellé. Ebben az összefüggésben a régi marketinges bölcsességet is idézhetjük: minden reklámra költött pénz fele az ablakon kidobott pénz – csak éppen nem tudhatod, hogy melyik fele az…
Nemcsak pénzről van szó. Bizony az egyes egyházak társadalmi megítélését meghatározza az a napvilágra kerülő tény, hogy az adott évben hányan támogatták őt az egy százalékos rendszeren keresztül. Attól persze óvnék, hogy az adófelajánlást „a legnagyobb mintavételű közvéleménykutatásnak” nevezzük, hiszen ennek keretében például a nyugdíjasok, a diákok vagy a GYES-en lévők nem nyilváníthatnak véleményt. Híveink között tudvalevőleg sokan tartoznak ezekbe a csoportokba. A jövőben pedig csak tovább torzul ez a rendszer, hiszen az adósávok megváltozásával és a különféle kedvezmények bevezetésével sok egyháztagunk lényegesen kevesebb adót fog fizetni, értelemszerűen az 1%-os arány is kisebb lesz. Tudni kell azonban, hogy az állami kiegészítések alapja nem az adott összeg nagysága, hanem a felajánlók száma, így aztán az úgynevezett „nullás bevallásról” is érdemes rendelkezni!
A fraternet levelezőlistán az elmúlt napokban élénk vita alakult ki az egy százalék kérdéséről. Többen fejcsóválva fogadták kampányunkat, amely ebben az esztendőben az anyaotthonokat teszi középpontba, mint az egyházunkat hitelesítő szolgálatot. A kritikusoktól azt kérdezem: társadalmunkban, amelyet fájdalmasan jellemeznek a széthulló családok, nem tekinthető nemes ügynek az otthoni erőszak miatt vagy a mélyszegénység következtében hozzánk menekülők megsegítése? Hiteles történeteket mondhatunk el arról a gyakran életeket mentő és a szívekben megtérést munkáló szolgálatról, ami Gödöllőn és Nyíregyházán folyik.
Azt is kérdezik többen, hogy kampányaink hagyományosan miért világiasak. Nekik azt felelhetem, hogy ebben az esetben a célközönséget elsősorban nem az egyházi közegben látjuk. Őszintén reméljük, hogy őket a templomi hirdetéseken és az egyházi sajtón keresztül el tudjuk érni. Sokan vannak azonban, akik nem tartoznak egyházunkhoz, de a szolgálatunkat talán hitelesnek és ezért támogatásra érdemesnek tartják – már ha módjukban áll megismerni azt.
„Évente egyszer plakátolunk, akkor is pénzt kunyerálunk – elég szánalmasan és kiábrándítóan hangzik” – írta nyilvános levelében valaki. Mit is válaszolhatnék? Kedves Testvérem: éppen az így elnyert támogatásból tudjuk például annak a gyülekezetnek a parókiaépítését támogatni, amelynek Te lelkésze vagy… A Te áldozatos munkád gyümölcseként pedig életek újulnak meg: így aztán közvetve lelki célokat szolgálhatnak az adóforintok. Egy másik levélíró pedig így fogalmaz: „Az Úr ébredést akar és nem a világi javakra való támaszkodást…” Neki azt válaszolom: magam is az ébredésért imádkozom, és abban is biztos vagyok, hogy egy, az egyszázalékos felajánlásokból támogatott missziói konferencia vagy egyházi sajtó ennek áldott eszköze lehet.
Javaslom ezért, hogy fogjunk össze annak érdekében, hogy minél többen megismerjék egyházunk evangéliumot hirdető, lelkeket mentő, értékteremtő szolgálatát. Ne a másik fáradozásán fanyalogjunk, hanem ki-ki tegye meg a tőle telhető maximumot. Hirdessük az evangéliumot alkalmas és alkalmatlan időben. A lelkészek látogassák sűrűn híveiket, a gyülekezeti tagok ne közönségként, hanem közösségként éljenek. Szólítsuk meg a kételkedőket. Legyen erő a papok igehirdetésében és a híveknek a lelkészeikért mondott imádságaiban. A Lelket ne oltsuk ki. Persze, hogy a pénzügyek kevésbé fontosak, mint a lelkiek. Jézus így idézi az első és nagy parancsolatot: „Szeresd az Urat, a Te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből”. Az egyik esetben csak 1%-ról van szó, a másikban viszont 100-ról. E teljesség jegyében kell élnünk minden aprónak tűnő lehetőséggel is.
