Az Eurovízió-győztes: Lena korábban Taizében járt és ereiben magyar vér is folyik

Létrehozás: 2010. június 02., 11:50 Legutolsó módosítás: 2010. június 02., 11:55

Oslo – Lena Meyer-Landrut óriási fölénnyel nyerte meg május utolsó hétvégéjén az Eurovízió idei dalfesztiválját. A 19 éves lány középiskolás és hannoveri. Azt azonban már kevésbé tudják róla, hogy az apai nagyapa, Andreas Meyer-Landrut az elmúlt évtizedek ismert német diplomatája, moszkvai nagykövetként a gorbacsovi idők egyik főszereplője volt. Még kevesebben, hogy az ő első felesége, akitől Lena apja származik, magyar arisztokrata család sarja – azaz a könnyűzene új csillagának ereiben magyar vér is folyik. És talán még ennél is kevesebben tudják róla azt, hogy Taizében járt és a közösség keresztjét viseli nyakában, s karján lévő tetoválása is keresztény szimbólum. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

A Meyer-Landrutok balti iparbárók voltak. A nagypapa Tallinban született és már gyerekként orosz nyelvtudással települt át a családdal Németországba. Nagyívű pályát futott be, sokat járt Moszkvában, aztán Hans-Dietrich Genscher alatt a Külügyminisztérium államtitkára volt, később pedig Richard von Weizsäcker államelnök hivatalának vezetőjeként ment nyugdíjba.

Lena csak két éves volt, amikor szülei elváltak, anyja egyedül nevelte Hannoverben. A kislány zenei érdeklődése, tehetsége már korán megmutatkozott. A német Bild nyomozása szerint korábban tévésorozatokban is szerepelt és a popzene német hívei között sem volt ismeretlen. De nem ezért tűnt fel: a sok sztár között természetes szépségével hódított, no és persze a hangjával.

„Gratulálok Lena Meyer-Landrutnak a fantasztikus oslói győzelemhez. Lena a természetességével és kedvességével nagy hatást gyakorolt rám is. Ő a fiatal Németország csodálatos kifejeződése” -–nyilatkozta a Bild újságnak Angela Merkel német kancellár. A külügyminiszter, Guido Westerwelle még tovább ment: „Lena hazánk egyik nagykövete, aki egy éjszaka alatt számos előítélettel leszámolt”. A Spiegel internetes portálján azt fejtegetik, hogy a görög válság óta újra a „gonosz németek” imázsával küzdő országot hogyan tudta megmenteni a 19 éves érettségiző egy közepes színvonalú dallal és amatőr színpadi produkcióval. A közvélemény szerint pedig épp ez a varázsa: Lena Meyer-Landrut minden sztárallűrt nélkülöz.

A Satellite című, sokak szerint középszerű dallal nyert, ami egyébként a német nyelv ápolóinak körében zavart okozott, mert angolul hangzik el és semmi köze hazájához. Ráadásul ha Lena megszólal, akkor kortársainak nagyvárosi dialektusát beszéli, egyfajta facebook-nyelvet. Ennek ellenére botránykrónikában nem tűnt fel még a neve és ez a lényeg. Sőt: Lena nem csak arcát nem sminkeli agyon, hanem azt sem kendőzi el az újságírók előtt, hogy két évvel ezelőtt, 2008-ban egy ifjúsági csoporttal Taizéban járt és az egész zarándoklat nagy hatással volt rá. Azóta is a Taizé mozgalom keresztjét viseli nyakláncként és egy úgynevezett lovagi liliomot, a cserkészek mozgalmának jelképét tetováltatta felkarjára.

„Taizé nem egy kolostor, hanem egy igazi közösség – magyarázta az érdeklődőknek a Taizében eltöltött heteket. – Ez egy olyan dolog, hogy egyik oldalról szeretek Taizéről mesélni, mert úgy vélem, hogy nagyszerű dolog az, ami ott folyik. Másik oldalról viszont szeretném hangsúlyozni, hogy nem akarok állandóan erről beszélni, mert ez az én dolgom. Hozzám tartozik és az én szívemhez...  Hitem nem Taizé része, hanem az én lelkem része. Igen, hiszek, de azt hogyan, miért és milyen ez, az az én dolgom. Ez az a dolog, amibe nem tartoznak mások, hanem ezt meg kell tartanom magamnak, magamban. Egyszerűen: meg kell élnem.”

A kölni Domradio nevű újságban a német származású Wolfgang testvér gratulált most a hannoveri lánynak győzelméhez és ahhoz, hogy bátran tanúságot tett hitéről. „Nem olyan egyszerű ebben a formában megvallani hitünket a világ előtt – fogalmazott Wolfgang testvér. – Sok fiatal egész életére magával visz valamit Taizéből. Megérint bennünket, hogy Lena ezt ilyen visszafogottan és egyszerűen ki tudja fejezni. A diáklány a legtermészetesebb módon jelent meg és mutatkozott be” – folytatta a taizéi testvér. Mellette a Magyar Kurír értesülései szeirnt a müncheni segédpüspök és ifjúsági ügyekért felelős főpásztor, Bernhard Haßlberger is gratulált a fiatal lány sikeréhez és jövőjéhez minden jót kívánt neki.

A versenyen egyébként másodikként végzett Törökország, harmadik lett Románia. A fesztivál 55 éves történetében a 19 éves Lena a második német, aki első helyet ért el. Finanszírozási problémákra hivatkozva többen visszaléptek a 2009-es versenyzők közül, köztük Magyarország, így összesen 39 ország részvételével rendezték meg a versenyt.

Lena Satellite dala: http://www.youtube.com/watch?v=esTVVjpTzIY

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben