Dr. Selmeczi Jánosra emlékezik egykori gyülekezete

Létrehozás: 2010. május 06., 16:01 Legutolsó módosítás: 2010. május 06., 16:02

Dr. Selmeczi János a cinkotai gyülekezet helyettes lelkésze volt fél évig. Hálával emlékeznek rá a hívek. A gyülekezet tagjai a professzor halálakor levelet írt özvegyének. Ezt az írást közöljük.

Gyászoló Család, keresztyén Gyülekezet! 

Dr. Selmeczi János nemcsak úgy marad meg emlékezetünkben, mint a gyülekezetünkből induló teológusok hűséges lelkipásztora, hanem úgy is, mint a Cinkotai Evangélikus Egyházközség helyettes lelkésze, aki 1994 decemberétől fél éven keresztül (Blatniczky János szolgálatba állásáig) gondozta közösségünket. Sokat gazdagodtunk teológiai mélységű igehirdetéseiből, bibliaóráinak tartalmas beszélgetéseiből, a hittanórákon átadott ismeretekből. Keze nyomán rendeződtek az iratok, kiegyensúlyozott kézírását őrzik a precízen vezetett anyakönyvek.  

Szolgálata idején megszilárdult a gyülekezeti tagok közötti egyetértés és békesség. Következetes magatartása és irányítása megalapozta a gyülekezet életének nyugodt vezetését a következő időszakban. Hálával gondolunk közöttünk végzett munkájára. Isten áldja meg emlékét!  

Özvegyének Gondviselő Atyánk vigasztaló jelenlétét és a feltámadás reménységét kívánjuk!  

Erős vár a mi Istenünk!  

A Cinkotai Evangélikus Egyházközség tagjai 

 

 

 

 

 

 

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben