Csipetnyi só: Kovács Imre gondolatai konfirmációra

Létrehozás: 2010. május 26., 13:52 Legutolsó módosítás: 2010. május 26., 13:54

Tegnap Vönöckön voltam istentiszteleten, ahol épp konfirmáció volt. Kovács Imre betegségéből kifolyólag nem tudott részt venni ezen az ünnepen, de írt pár gondolatot a konfirmáltak felé. Márta néni így vezette be a gondolatokat: Forrás: csipetnyiso.hu / Remport Richárd

„Most pedig a prédikáció végén a férjemnek az üzenetét szeretném felolvasni. Hiszen ismer benneteket, tanított is benneteket és most rátok gondol...”

„Kedves Konfirmandusok!

Nem lehetek veletek ezen az ünnepen, ezért így szeretnélek néhány gondolattal köszönteni benneteket. Néhány olyan gondolattal, amelyek most a betegségemben is egyre jobban megerősödtek bennem és ezért szeretném azokat a lelketekre kötözni.

Minden körülmények között maradjatok hűségesek Istenhez, és szeressétek nagyon Jézust! Sosem fogtok csalódni benne! Bármerre is visz az életutatok, ő mindig Veletek marad, megígérte és meg is fogja tartani! Legyen részetek sok tiszta örömben! Örömünk csak Istenben lehet teljessé és maradandóvá. Az ifjúkor küszöbére érve a szabadságot keresitek. De ne feledjétek, hogy az igazi szabadság, amely épít, és nem rombol, csak Istennel járva lehetséges! Tudom, mert én megtapasztaltam és ezt a szabadságot Istenben senki és semmi nem veheti el tőletek! Az igazi szabadság mindig kéz a kézben jár a felelősséggel. Ti is felelősek vagytok azokért, akik bíznak bennetek, felelősek vagytok szüleitek, nagyszüleitek öröméért és felelősek vagyok önmagatokért is. Jézus segíteni fog Benneteket abban is, hogy ehhez a felelősséghez elég erősek legyetek. Szeressétek az egyházat! Az egyház minden időben gyönge, törékeny és gyarló. De Krisztus mégis hűséges hozzá, ezért bízhatunk abban, hogy Krisztus hozzánk is hű marad, akkor is, ha mi gyengék, törékenyek és gyarlók vagyunk.

Kedves Konfirmandusok! Az egyház a lelketek otthona. Őszintén kívánom Nektek, hogy megtaláljátok benne mindig a lelketek táplálékát és a lelketek biztonságát, amelyre most a felnőttkor küszöbére érve éppolyan szükségetek van, mint életutatok közepén vagy vége felé járva! Kívánom, hogy legyen nagyon szép az ünnepetek! Az ünnep úgy igazi, ha felemeli a szívünket, erősíti az örömünket, békességünket; erősíti a szeretetünket. Kívánom Nektek, hogy szüleitek és nagyszüleitek, minden szerettetek gyönyörködjön bennetek és ne csak ezen a napon, hanem még nagyon sokáig! Legyen szép és jóízű az ünnepetek! Nektek családtagoknak, évfordulós konfirmandusoknak jó ételekkel, jóízű beszélgetéssekkel és a találkozások örömével. Kívánom Nektek, hogy ne feledjétek soha a Szentírás szavait! Végezetül pedig megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három. Ezekek közül pedig legnagyobb a Szeretet.

Isten segítsen és vezessen Bennetek!

Tisztelendő bácsi”

Nos, úgy gondolom, ez nemcsak a konfirmandusoknak szólt, hanem nekünk is. Bizony-bizony mondom Néktek, nekünk is szükségünk van konfirmálásra, megerősödésre, nemcsak a fiataloknak… Ámen.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben