Be kell látnom: Szegény vagyok
Életemben, ebben a 33 évben számtalan fordulatot vett a sorsom. Mint sokaknak. Azt mondta az anyukám, szegények vagyunk. Elhittem neki. Valóban, egyszer karácsonyra kértem egy farmer garnitúrát. Egy nadrágot és egy kabátot, hogy felváltva hordhassam őket. Nem kaphattam meg, nem volt rá pénzünk. Sokszor ettünk bablevest három napig és csak a vállalati balatoni üdülőig jutottunk el. Nem sokat éreztem ebből a szegénységből. Gyakorlatilag nem éreztem, hogy szegények vagyunk, hisz sok-sok minden helyettesítette a farmer kabátomat. Az esti Ki nevet a végén? játékok. Sakkozás édesapámmal, foci lent a fiúkkal. Szöveg: Kadlecsik Zoltán
Később kamaszként sem éreztem, hogy szegény vagyok, maximum azt, hogy már gimiben dolgoztam és nem mentünk még mindig Görögországba nyaralni.
Felnőttként többször átéltem, hogy aha, erre mondják, hogy szegény. Néha nehéz kifizetni a közüzemi díjakat, meg kell nézni mit is veszek vasárnapi ebédre és még mindig nem voltam a tengernél nyaralni. Még az is lehet, hogy eladjuk a házat, mert sok a hitel és megyek albérletbe. Azt hiszem jó néhányan azt mondják rám. Szegény vagy. Be kell látnom valóban mások az életkörülményeim, mint amit szerettem volna magamnak. Ismét fel kellett hát tennem a kérdést. Szegény vagyok? És, ha igen, akkor hol kezdődött ez el? Édesanyám könnyes szemei és szavai ültették belém, hogy szegények vagyunk? Vagy a sok barát, ismerős, akik már 15 éve több ezer Ft-ot elbuliztak egy hétvégén? Vagy a média világa, akik tolják felénk, ezt még megveheted!
Be kell vallanom egy titkot. Az, hogy szegénynek vagy tehetősnek érzem-e magam, – aki hálát adhat, hogy még egy napig sem éhezett, mindig volt rajtam cipő, tudtam adni egy százast a koldusnak, – mindig és mindig én döntöttem el. Mennyire jó ez! Ehhez nyúlok vissza és ez tart meg. Szegény vagyok-e vagy gazdag? Mindennap én döntöm el.
Ha úgy döntök, hogy ma szegénynek érzem magam, akkor mindig elkapom a pillanatot, legtöbbször este, hogy nem figyeltem arra, hogy adjak Marci kutyámnak és Boldi kutyámnak elég reggelit. Megfogtam azt az érzést, hogy ma nem beszélgettem a kollégámmal ebéd közben, csak faltam a húst és hozzá az uborkát, de egyedül voltam, abban a nagy kifőzdében. Este bebújtam a teraszra, hogy a szomszéd, aki mindig fél nyolckor sétáltatja Dézi kutyáját, nehogy észrevegyen. Mert csak mesél és mesél én meg unom és unom, és már mennék tervezni a jövőmet. Hogy legyek gazdagabb? Már mennék feltenni a kérdést magamnak. Hol kezdődött szegénységem?
Már elkapom a pillanatot. Bennem és belőlem indul el a szegénység. Asszisztálok hozzá, és keze alá teszem az életem. Mikor egymagam vagyok, szegénynek érzem magam. Másokkal, énekelve, táncolva, játszva, szaladva soha, de soha nem jutott eszembe, hogy gazdag vagyok-e vagy szegény. Akkor nem ez a fontos. És lám, ebben a lelkiállapotban, mindig könnyebben találtam munkát. Meghallottam egy jó lehetőséget, bátran vágtam az újba. Mert a jólét, kedveli a közösséget, a jelen pillanatot, a másikat, az életet.
Most, hogy megfogalmaztam és elengedtem ismét a doboló érzést, mely a szegénységem körül forog, megint gazdagnak érzem és gondolom magam.
