Bátor Ligeti Mária: A vacsoravendég – novella

– Mester! – kiáltotta. – Fáradj beljebb a hajlékomba a te tanítványaiddal!

Felvezette őket a színes kövekkel kirakott, lapos lépcsőzeten. Jézus a boltozati oszlopnál lévő székre ült le. Az egyik szolgáló bőrtömlőből vizet töltött egy aranymíves tálba, lemosta Jézus lábairól az út porát, damaszkuszi kendővel megtörölgette, aloéillatos balzsammal hűsítette a bőrét.

– Uram, megszentelt lesz az, amihez hozzáérsz bűnös hajlékomban – mondta elfogódott hangon Lévi Máté.

Egy szolga szantálfából és usiragyökérből készült illatos permetet szórt a bágyasztóan meleg levegőbe. A háttérben feldübörgött a mószuli dob, a körülötte lévő csörgők izgatott csilingelésbe kezdetek, s ezek dallamába fonódott a lant és egy tantri lágy hangja.

Étvágyat keltő, illatszeres szelencéket helyeztek az asztalra, amikor Lévi Máté a főhelyre vezette Jézust. A saját helyére.

– Mester – hálálkodott –, békesség költözött lelkembe tegnap óta, amióta elhívtál tanítványaid közé. Ennek örömére ünneplünk most. Féltem, hogy nem jössz el hozzám, a megvetett emberhez.

Egyre megindítóbban szólt a zene. A szolgák sürögtek-forogtak az ételekkel. Amikor az első csillag megjelent a szilvakék színű égen, mécseseket és lámpásokat helyeztek a falból kiálló gerendavégekre. Hirtelen imbolygó árnyak jelentek meg az étkezőcsarnok falán, majd a gyér fényben láthatóvá vált néhány ember, akik egyenesen Jézus felé tartottak.

– János tanítványai vagytok – szólt Jézus.

– Azok vagyunk – hangzott.

– Székeket és asztalokat hozzatok! – kiáltott Lévi Máté a szolgáknak.

– Hagyd! – szólt egy rideg hang. – Hozzád és vámszedő barátaidhoz nem ülünk le egy asztalhoz!

– Így igaz! – hangzott a félhomályból. – Lévi Máté! Te és az itt lévő vámszedők vallásilag tisztátalanok vagytok!  Pogányokkal kereskedtek!

–  A rómaiakat szolgáljátok! Heródes Antipász hivatalnokai vagytok!

– Gyilkosok, paráznák, rablók között a helyetek!

– Mérték felett vámoljátok meg a zsidókat! – kiabáltak innen-onnan.

Zűrzavar keletkezett. Akkor csendesedtek el, amikor Jézushoz odalépett egy farizeus.

– Keddi nap van – mondta visszafojtott hangon, egészen közel hajolva Jézushoz –, ez az egyik böjtnap, ilyenkor minden tisztes zsidó böjtöl...

János egyik tanítványa a farizeus szavába vágott.

– Miért van az, hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek? A böjtre ok az is, hogy János börtönben van.

Jézus elgondolkodva megtörölte a kezét egy kenyérdarabkával, amit aztán az asztal alatt várakozó kutyának dobott.

Feszült csend keletkezett.

– „Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velünk van a vőlegény?” – szólalt meg Jézus, és hosszasan nézett a szemükbe. Majd így folytatta: – „De jönnek olyan napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak.”

– Így igaz – helyeselt az egyik tanítvány. – A menyegző hét teljes napig tart, ebbe beleesnek böjtnapok is.  

– Most Jézus a vőlegény – szólalt meg egy tanítvány. Arcán hirtelen fájdalom suhant át. – De majd elvétetik tőlünk – tette hozzá keserűen.

Jézus így folytatta:

– „Senki sem varr foltot új posztóból régi ruhára, mert a toldás kitépne belőle, az új a régiből, és még csúnyább szakadás támad. És senki sem tölt újbort régi tömlőbe, mert szétrepesztené a bor a tömlőt, s odalenne a bor is, a tömlő is; hanem az újbor új tömlőbe való.”

Ismét csend állt be. Jézus szavain gondolkodtak.

– Való igaz – szólalt meg valaki. – A bőrtömlő nyáridőben kiszárad, nem bírja el a must forrását.  Szétreped. Az új szövetből való folt meg mosáskor összehúzódik a régi, keshedt ruhán, és kiszakítja azt.

– Értem a példázatot – mondta az egyik. – A régi és az új szemléletről szól. Csak úgy maradhat meg mindkettő, ha külön tudjuk választani, hogy ne essen bármelyikben is kár.

Sercegett a mécses olaja. Sokáig gondolkoztak Jézus szavain, s még az ellenségei is megértették, hogy az új idők és régi előírások, szabályok titokzatos kölcsönhatásaiban a körülmények igaz megítélésére célzott Jézus.